Századok – 2006

BESZÁMOLÓ - Az SZKP XX. kongresszusa. Beszámoló a Politikatörténeti Intézetben 2006. február 22-én megrendezett tudományos konferenciáról (Takács Róbert) 1311

1314 BESZÁMOLÓ Ugyanakkor a nyilatkozattal szinte egyidőben Mao egészen eltérően kezdte értékelni a magyarországi helyzetet, mivel a budapesti jelentések alapján úgy ítélte meg, az események irányítása kicsúszott a szovjetek kezéből. Az egybeesés a szovjet pártvezetés számára is kínos volt, de döntését nem a kínai álláspont, hanem a forradalom eseményei befolyásolták. Ennek ellenére a kínai pártvezetés megnövekedett önbizalommal került ki a két kelet-európai válságszituációból, amelyek megoldását saját maguknak tulajdonították. Sőt, jegyezte meg Vámos Péter, ezúttal a szovjet bánásmóddal is meg lehettek elégedve. A szünet utáni előadások a XX. kongresszus magyarországi recepcióját vizsgálták. Az elnöklést átvevő Székely Gábor felidézte az 1986-ban, a 30. évforduló alkalmából Firenzében rendezett konferenciát, amelyet — vont párhuzamot a XX. kongresszussal — szintén az jellemzett, hogy a résztvevők a múltról beszélve a jövőről kívántak szólni. Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese felidézte azt a XX. kongresszuson lejátszódó momentumot, amelyet Rákosi később saját legnagyobb hibájaként emlegetett: az SZKP főtitkárától a felől tapogatózott, nem kellene-e a szovjet pártvezetés magyar vonatkozásban elkövetett hibáiról is szólni. A kongresszus egészét tekintve azonban nem lehetett különösebb oka az aggodalomra, és az előadó szerint korántsem lehetett biztosra venni, hogy a titkos beszéd a (párt)közvélemény tudomására jut. A kongresszust követő első PB ülésen így olyan értelemben szólalt fel, hogy különösebb kiigazításra a hazai belpolitikát illetően nincs szükség, bár az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé a SZKP által meghirdetett életszínvonal-politikát. A Politikai Bizottságban azonban Gerő Ernő az övétől élesen eltérő álláspontot fogalmazott meg, miszerint a sztálinitól lényegesen különböző politika kapott felhatalmazást a XX. kongresszuson, és a háború elkerülhetetlenségével való szakítás a Jugoszláviával szembeni politikát is megkérdőjelezi. Gerő harmadikként a szovjet vezetési módszerek megváltozását hangsúlyozta. Álláspontja mögé a PB több tagja felsorakozott. Gerő a személyi kultusz nélküli vezetés és a bebörtönzött szociáldemokraták rehabilitációjának sürgetésével azt a koncepcióját kívánta érvényesíteni, amely a XX. kongresszust a sztálini időszak és módszerek — és az azokkal való foglalkozás — lezárásának tekintette. Rákosi — emelte ki az előadó — a KV ülésén ez utóbbi platformot volt kénytelen képviselni, ám nagy mértékben Kádár János igen indulatos felszólalásának hatására ez az álláspont ott megbukott, a testület elvetette a törvénytelenségek felülvizsgálatának gyors lezárását. Kádár beszédéből elsősorban Farkas Mihály felelősségre vonásának követelése maradt meg az utókor emlékezetében. Ugyanakkor azt a határozattervezetet, amely szerint a pártvezetés irányvonala nem szorul korrekcióra, a KV vita nélkül elfogadta. A XX. kongresszus után tehát nem indult meg Magyarországon desztalinizációs politikai mozgás. Rákosi, Gerő és a politikai vezetés törekvése, hogy a korábbi vonalvezetést hozzáillessze a XX. kongresszus platformjához, sikeresen érvényesült. Mindez ugyanakkor komoly csalódást okozott a közvéleményben.