Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Standeisky Éva: "Forradalomcsinálta népképviseletek" Helyi hatalom az 1956-os forradalomban 1235
1276 STANDEISKY ÉVA vagyis a járások többnyire a megye politikai viszonyait képezték le. A járások 1950-ig csupán adminisztratív egységek voltak. Választott tanácsú szervekké a pártállami diktatúra kiépülésekor váltak, akkor tehát, amikor a megyék, valamint a szintén korlátozott önkormányzati autonómiával rendelkező városok és községek az állampárti direktívák, a központi tervutasítások szolgai végrehajtóivá degradálódtak. A demokratikusnak hazudott önkormányzatok a velük párhuzamos struktúrájú pártszervek alárendeltjei lettek. A járások 1950 utáni új státusza ugyanakkor keretet adhatott valamiféle kistérségi öntudat kialakulásának: a járás községei „választott" képviselőinek alkalmuk nyílt közös érdekeik felismerésére, a személyi kapcsolatok kiépítésére. A diktatúral953-54-ben mutatkozó átmeneti oldódása erősítette ezeket a lehetőségeket. A Hazafias Népfront 1954 végi és 1956-os megújulása, a járási népfrontszervezetek létrehozása már-már a civil szféra újjászerveződése felé mutatott. Az egykori koalíciós pártok társutas képviselői használták ki leginkább a kínálkozó alkalmat. Bár az 1954-es módosított tanácstörvény egyes városokat kivett a járások felügyelete alól, és önálló önkormányzati hatáskörrel látta el őket, ez nem vetette vissza a járásokon belüli erősödő egymásrautaltsági érzést. Sőt, a járások megszabadulva a városok másfajta feladataitól, jobban összpontosíthattak a többnyire agrárjellegű helyi problémákra. Méretük alkalmas volt a szinte azonnali kapcsolatteremtésre és a közös elképzelések kidolgozására és hatékony megvalósítására. Ezzel magyarázható, hogy a forradalom idején számos járás az önállóság útjára lépve létrehozta forradalmi bizottságát, és jó kapcsolatot tudott kiépíteni a hozzá tartozó települések új irányítóival, akik közül sokan éppen a járásiak sürgetésének, szervezésének köszönhették élre kerülésüket. Járási és megyei székhelyeken, a városokban, ahol szakapparátusokkal bővült a helyi végrehajtó szerv, a hivatali apparátus is létrehozta a maga „forradalmi bizottságát", a munkástanácsot. A járási és megyei bizottságok feladatuknak tekintették az irányításuk alá tartozó közigazgatási egységek, települések tájékoztatását, átszervezését is. A megyei és a járási forradalmi szervek zöme november elejére megerősödött. Tekintélyüket növelte, hogy számos településen kezdeményezésükre jöttek létre a forradalmi bizottságok. Az idő is nekik dolgozott: az emberek vágytak a rend, az információk, a problémáik megoldását segítő felsőbb utasítások iránt. A megyei és a járási forradalmi bizottságok a nem működő kormányszervek helyett egyre alkalmasabbnak tűntek az irányító, tájékoztató szerepre. A forradalom sok kis városállam-köztársasága elfogadta a legerősebb, a legtekintélyesebb irányítását. 1956-ban az embereknek még gyakorlaton alapuló emlékeik voltak a politikai pluralizmusról: volt mit elvetniük, vagy — éppen ellenkezően — feleleveníteniük. A pluralizmus Horthy-korszakbeli és koalíciós időkbeli példája egyaránt talált követőkre és bírálókra: pontosabban mindkét praxishoz kritikusan viszonyultak: mindkettőben a „nagypolitika" túlburjánzását, az állami beavatkozást látták veszélyesnek, olyannak, ami sérti a helyi érdekeket és a helyi autonómiát. Idegenkedtek a két korszak uralkodó politikai ideológiájától is: sem az 1945 előtti tekintélyelvű, magyarkodó urambátyám világot, sem a szovjet érdekektől uralt, szélsőségekig fajuló koalíciós hatalmi harcot nem kívánták
