Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Vámos György: Itt a Szabad Európa Rádiója; a szabad Magyarország hangja. Műsortükör; 1956. október 24 1163
1200 VÁMOS GYÖRGY zett Gerő Ernő kihívó, ostoba, perfid szónoklata. Az a szónoklat, amely megismételte az elmúlt tíz év kormánygyakorlatának hitvány frázisait. Hadat üzent a szabadságtörekvéseknek és elvakultságában odáig ment, hogy bejelentette a kolhozpolitika, vagyis a falusi inkvizíciós politika fenntartását és folytatását. Ez a provokáció végül oda fajult, hogy nem haboztak rálövetni a szabadságot és kenyeret követelő tömegekre. Nem tudjuk még pontosan, nem ismerjük még részletesen mi történt és történik a fővárosban, mi történt és mi történik vidéken. Inkább csak sejtjük azt, hogy az elnyomott, kétségbeesett felháborodásba ajzott nép felvette az odahajított vörös kesztyűt. Fel kellett vennie, mégpedig nem is önmagában, hanem egyetértőleg a karhatalommal, annak kétségtelenül igaz és magyar többségével, mert ha nem így lett volna, nem kényszerültek volna arra az áruló lépésre, hogy a szovjet szuronyokat hívják segítségül a nemzet ellen. Míg a lengyel vezetők törhetetlen öntudattal meghátrálást parancsoltak az idegen bajonetteknek, addig az Akadémia utca bűnszövetkezete eme bajonettek élével és hegyével igyekezik tovább uralkodni. Világos, 1956-ban. [...] Nem szándékunk Nagy Imre kormányzásának elébe vágni, a jövő egyhamar megmutatja majd, miért jött, mit hoz, mire képes. A kopogtatás azonban, amellyel ismét utat tört a magyar életbe — ezt meg kell, mondjuk — megdöbbentő és szívszorító. Ez a kopogtatás a statárium, amely csak egyetlen ítéletet ismer, a halált. A SZABADSÁGHARCOT AZ EGÉSZ NÉP VÍVJA! A NÉPPEL FORDUL SZEMBE, AKI EBBEN A HARCBAN AZ ELNYOMÓK OLDALÁRA ÁLL! A KELET-BERLINI NÉMET RENDŐRÖK ÉS A POZNANI LENGYEL RENDŐRÖK NEM LŐTTEK A NÉPRE! AKI FEGYVERÉT A MAGYAR ELLEN FORDÍTJA, MEGBŰNHŐDIK! 10.50: Zene KATONÁK! RENDŐRÖK! NE LŐJETEK A SZABADSÁGÁÉRT HARCOLÓ NÉPRE! GYILKOS, AKI FEGYVERT EMEL A TÜNTETŐKRE! GONDOLJATOK A FELELŐSSÉGREVONÁSRA! 11.00: Hírszolgálat Budapest. A legutóbbi budapesti közlés szerint Nagy Imre miniszterelnök beszédet mond a rádióban, ami minden percben várható. (A 09.00-kor, 09.30-kor, 10.00-kor és 10.30-kor elhangzott budapesti hírek szó szerinti ismétlése.) Varsó. Gomulka a Lengyelországi Kommunista Párt első titkára ma délután 3 óra 15 perckor beszédet mond. A lengyel rádió felhívta Varsó egész lakosságát, hogy vegyen részt a tömeggyűlésen, amelyen Gomulka számol be a legújabb lengyel fejleményekről. 11.10: Gallicus soron kívüli kommentárja Ismétlés, elhangzott: 10.40-kor A SZABADSÁGHARCOT AZ EGÉSZ MAGYAR NÉP VÍVJA! A NÉPPEL FORDUL SZEMBE, AKI EBBEN A HARCBAN AZ ELNYOMÓK OLDALÁRA ÁLL! A KELET-BERLINI NÉMET RENDŐRÖK ÉS A POZNANI LENGYEL RENDŐRÖK NEM LŐTTEK A NÉPRE! AKI FEGYVERÉT A MAGYAR ELLEN FORDÍTJA, MEGBŰNHŐDIK!