Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Seres Attila: A szovjet piac "meghódítása" és a magyar tőke Trianon után. Iratok a szovjet-magyar vegyes kereskedelmi társaság történetéhez (1923) 79
108 SERES ATTILA révén — kerekítve — 11,1 millió rubelt fektettek a szovjet ipari termelésbe, míg a tíz legtetemesebb kereskedelmi koncesszió által 1923-1924-ben 2,5 millió rubel értékű tőkeinjekcióhoz jutott a szovjet gazdaság. A kereskedelmi koncessziók révén a Szovjetunió 1923-1926 között 49,2 millió rubel értékű árut exportált, míg 47,6 millió rubel értékű árut importált.11 4 Nyilván nem kizárható, hogy a szovjet külügyi szervek által támasztott politikai feltételek megvalósulása esetén Károlyi Imre hajlandó lett volna az alaptőke felemelésre, mint ahogy ezt jelezte is második bejegyeztetési kérvényében. A magyar fél gazdasági adottságait, hitelnyújtási képességét és a szovjet fél hatalmas hitelezési igényeit szembeállítva mégis valószínűsíthető, hogy a magyar tőkeerő elégtelen lett volna a grandiózus feladat megvalósításához. Említettük, hogy az AMB által befektetésre szánt 200 millió korona alaptőkéhez képest Gratz kerek egymillió dollárt szánt a társaság megalapítására.115 Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az összegek azt a részvényhányadot is magukban foglalták, amelyet a szovjet félnek később meg kellett volna vásárolnia, vagy amelyet — Gratz 1925-re továbbfejlesztett koncepciója szerint — a társaság bevételeiből fedezték volna. Kedvező politikai döntés esetén korábban Sztomonjakov is csak úgy látott lehetőséget a társaság működtetésében való részvételre, ha annak magyar részlege — akár a majdani bevételekből — fedezi a szovjet tulajdoni hányadot. Az alaptőke biztosításán túlmenően a szovjet fél további hitelekre tartott igényt a szovjet termelés felfuttatása érdekében. Igaz, az általunk fellelt dokumentumokban konkrét számokról, összegekről nem esik szó, egyedül Fenyő Miksa utalt 1923. március 3-i interjújában arra, hogy Kresztyinszkij „körülírta azt a minimális összeget is, amelyet az alakítandó társaságnak hiteleznie kellene".11 6 Úgy látszik, mind az AMB, mind Gratz csak hathatós állami dotáció révén látták kivitelezhetőnek a vegyes társaság felállítását, amire a súlyos pénzügyi nehézségekkel, tőkehiánnyal küszködő magyar gazdaságnak nem lett volna lehetősége. Hozzátesszük, hogy a magyar forrásokban arra is találunk utalásokat, hogy a gazdaságirányításért felelős politikai tényezők - az ezzel homlokegyenest ellenkező külföldi információk, tapasztalatok dacára - nem ritkán bizalmatlanul viszonyultak a bolsevik állam fizetési morálja iránt, ezért eleve vonakodtak a pénzügyi garanciák vállalásától. A politikai feltételek kielégítésére 1923-ban több lehetőség nyílt, mivel a szovjet diplomácia még megelégedett volna egy, a Szovjetunió de facto elismerésével egyenértékű — s egyébként a magyar kormányzatot alulról presszionáló vállalati, pénzügyi körök érdekével teljes összhangban álló — ideiglenes kereskedelmi szerződéssel. 1924 februárja után azonban a szovjet külügyi irányítás ennél jóval többet követelt, nevezetesen a Szovjetunió de jure elismerését, amit Németország, Anglia, Olaszország, Ausztria (vagy még később Franciaország) után Magyarország sem kerülhetett meg. Mire a politikai szándékok magyar 114 Mozohin-Jampolszkij: i. m. 102. 1 font = 9,5 aranyrubellel, 1 dollár = 1,9 aranyrubellel volt egyenértékű. (1926. december 28.) 115 L. 56. jegyz. 1925 őszén 1 amerikai dollár 70-71 ezer koronát, 1 angol font pedig körülbelül 345 ezer koronát ért. 116 L. 56. jegyz.
