Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Marelyin Kiss József - Ripp Zoltán - Vida István: A magyar-jugoszláv-szovjet kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa 1953-1958 1079
A MAGYAR-JUGOSZLÁV-SZOVJET KAPCSOLATOK ... 1953-1958 1103 Nagy és politikai barátai kiadatását követeli. Csak annyit hoztak tudomásukra, hogy a szovjetek azt üzenik: forduljanak Kádárhoz. Belgrád a szovjetekkel egyidejűleg a Kádár-kormánnyal is érintkezésbe lépett. A hivatalos kapcsolatfelvételre csak november 8-án került sor,7 2 egy nappal azután, hogy Kádárék Szolnokról Budapestre érkeztek, s a kormány letette a hivatali esküt. Soldatic átadta a követségen menedéket kapott magyar politikusok listáját, s éreklődött mi a magyar kormány elképzelése a Nagy-csoport további sorsát illetően. Kádár, aki élesen bírálta a Nagy-kormány tevékenységét, amelynek alig egy héttel maga is tagja volt, főként a többpártendszer bevezetését, és a Varsói Szerződésből való kilépést, nem emelt kifogást az ellen, hogy Nagy és társai Jugoszláviába emigráljanak. Ahhoz azonban ragaszkodott, hogy távozásuk előtt Nagy Imre kormánya nevében írásban mondjon le. Kádár tekintettel arra, hogy kormánya mind bel-, mind külpolitikai téren teljesen elszigetelt helyzetben volt, nem akarta a feszültséget élezni a vele rokonszenvező jugoszlávokkal. Két nap múlva azonban, az Andropowal folytatott beszélgetés, valamint A. A. Gromiko külügyminiszter-helyettes levelének73 hatására, megváltoztatta véleményét, és elfogadta azt a szovjet álláspontot, s a továbbiakban ahhoz tartotta magát, hogy Nagy Imrééknek nem szabad megengedni, hogy Jugoszláviába távozzanak. 1956. november 8-9. körül a Nagy-csoport sorsát illetően patthelyzet alakult ki. A csapdába került magyar politikusok szerettek volna Belgrádba utazni, de ehhez sem a szovjetek, sem Kádárék nem járultak hozzá. A jugoszlávok viszont abba nem egyeztek bele, hogy átadják őket a szovjet vagy a magyar hatóságoknak, mert az egyenlő lett volna letartóztatásukkal, ami mind belpolitikailag, mind nemzetközileg presztízsveszteséggel járt volna számukra, azt a látszatot kelthette volna, hogy a szovjetek vazallusává váltak. Nagyék jelenléte a követségen viszont érezhetően feszültséget keltett a szovjet-jugoszláv és a szovjet-magyar viszonyban. Közben közjogi értelemben új helyzet állt elő: november 7-én a Kádár-kormány letette a hivatali esküt, s az Elnöki Tanács felmentette a Nagy Imre-vezette nemzeti kormányt. A patthelyzetből való kiútra mindegyik fél saját érdekei szerint igyekezett megoldást találni. A jugoszlávok, akik szerettek volna mielőbb megszabadulni a Szovjetunióval való konfliktus forrásától, igyekeztek siettetni a tárgyalásokat. A szovjetek olyan megoldást kerestek, amelynek révén kihagyhatják Titóékat a konfliktus rendezésből. Kádárt és a magyar pártvezetést szintén nyomasztotta a Nagy-csoport helyzetének rendezetlensége. Nem akarták hogy valamiféle „kettős hatalom" alakuljon ki, ami az egyébként is súlyos belpolitikai helyzetet tovább nehezíti, és nemzetközi téren is károkat okozhatott volna.7 4 A jugoszlávok először Nagy Imréékkel próbáltak megegyezni. A. Rankovic miniszterelnök-helyettes — Kádár véleményének ismeretében — november 9-72 Feljegyzés Soldatic nagykövet Kádár Jánossal folytatott megbeszélésről. (Magyar-jugoszláv kapcsolatok 1956. 181-183.). 73 Gromiko távirata Andropovhoz. 1956. november 9. (Magyar-jugoszláv kapcsolatok 1956. 188-190.). 74 Gibianskii: Soviet-Yugoslav Relation of 1956 i. m. 141.
