Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Marelyin Kiss József - Ripp Zoltán - Vida István: A magyar-jugoszláv-szovjet kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa 1953-1958 1079

1084 MARELYIN KISS JÓZSEF - RIPP ZOLTÁN - VIDA ISTVÁN szovjet hadászati tervekben Magyarországot, Jugoszlávia elleni katonai támadás esetén, felvonulási terepként vették számításba, de a legújabb kutatások szerint Sztálin ténylegesen nem akarta Jugoszláviát katonailag megtámadni.15 A jugoszlávok a katonai fenyegetést komolyan vették, reguláris csapatokat vezényeltek a magyar-jugoszláv határ közelébe, V Vukmanovic-Tempo, a jugoszláv kormány alelnöke, a JKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja megbízást kapott partizánegységek szervezésére, ha a szovjet támadás bekövetkezik.1

6 Belgrád súlyos külpolitikai elszigeteltségéből nyugati támogatással jutott ki. Amikor Nyugat-Európa és az Egyesült Államok vezető politikusai meggyőződtek róla, hogy Jugoszlávia kizárása végleges a szovjet blokkból, 1950-1951 fordulójától megkezdték az ország pénzügyi és katonai segélyezését. Az ország 1945 és 1961 között 3,6 milliárd dollár segélyt és hitelt kapott, s ebből 2,8 milliárd dollárt 1950 után. A közép- és délkelet-európai térséget fegyveres összetűzéssel is fenyegető konfliktusnak a szovjet diktátor 1953. március 5-én bekövetkezett halála vetett véget. A régi-új szovjet párt- és állami vezetés a kül- és a belpolitikában egyaránt hatalmas csődtömeget örökölt. Külpolitikai téren a kelet-nyugati feszültség mérséklése, az évek óta húzódó nemzetközi kérdések (koreai és vietnámi háború, osztrák államszerződés stb.) rendezése mellett nagy figyelmet fordított a népi demokratikus országok helyzetére, s különösen a szovjet-jugoszláv viszony helyreállítására. A kapcsolat normalizálását a szovjet fél kezdeményezte. 1953. június 15-én új nagykövetek kinevezésével Moszkva és Belgrád helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat. Egy évig azonban újabb lépésre nem került sor. Ez egyrészt azzal függött össze, hogy Jugoszlávia 1953. február 28-án együttműködési szerződést kötött az 1952 óta NATO-tag Görögországgal és Törökországgal, amit Moszkvában gyanakvással fogadtak, másrészt arra vezethető vissza, hogy a szűkebb pártvezetésen belül a Jugoszláviához való viszony kérdésében éles viták folytak. Az ortodox szárny, élén az akkor még befolyásos Molotov külügyminiszterrel helytelenítette a közeledést Belgrádhoz, az államközi kapcsolatok rendezését viszonylag alacsony szinten még el tudta fogadni, de makacsul ellenezte a pártkapcsolatok újrafelvételét, s szerette volna megakadályozni Jugoszlávia visszakerülését a népi demokráciák táborába. Molotov ellenségesen nyilatkozott Titóról, a régi elkoptatott szólamokat ismételgette: a jugoszláv pártfőtitkár szerinte Jobboldali elhajló", nacionalista, a kommunista mozgalom árulója. Azt hangoztatta, hogy Belgráddal csupán olyan jellegű viszonyt kell kialakítani, mint amilyennel a Szovjetunió az „agresszív" NATO-országokkal rendelkezik. Ezzel szembekerült Berijával, aki 1953. június 26-i letartóztatása előtt, az ő és 15 L. Ritter László: War On Tito's Yugoslavia? The Hungarian Army in Early Cold War Soviet Strategies. Parallel History Project on NATO and the Warsaw Pact. Analysis, Document and Photo Collection. 2005. február 18. Elérhető: http://www.isn.ethz.ch/php/collections/coll_Tito.htm 16

Feljegyzés Ju. V Andropov szovjet nagykövet Rákosi Mátyással folytatott megbeszéléséről. 1955. augusztus 24. Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953-1956. Kiszeljov és Andropov titkos jelentései. Összeállította és a bevezető tanulmányt készítette Baráth Magdolna. Napvilág Kiadó. Budapest, 2002. 260-254.