Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Balogh Judit: Egy székely nemesi karrier a 17. században. Lippai András; a székely hadnagy története 973
976 BALOGH JUDIT nemigen volt gyakori, származását tekintve két lehetséges verzióval számolhatunk. Vagy vármegyei, tehát nem székely eredetű személyről van szó, vagy pedig — és hipotézisem szerint ez a változat állhat közelebb a valósághoz — Lippai eredetileg székely volt. Az általa vezetett falvak között a felsorolásban elsőként Bogártfalva (vagy másként Bogárdfalva, Bogárfalva) neve szerepel. A későbbiekben ennek a falunak lesz nemcsak lakosa, hanem szinte mindenható nemese is, tehát meglehet, hogy lófőként ebből a faluból származott, és csupán végvári szolgálatra került Lippára, s katonai érdemeiért nyerte el a hadnagyi méltóságot. Teóriánkat támasztja alá az is, hogy ekkor több székely lófő, többek között bogárdfalvi lakos neve mellett szerepel az a megjegyzés, hogy lippai szolgálaton,16 Úgy tűnik tehát, hogy nem lett volna egyedi jelenség, amennyiben egy bogárdfalvi székely lófő lippai végvári vitézkedés után Lippai előnévvel tért volna vissza, és ottani szolgálataiért cserébe kapta volna a karrierlehetőségét jelentő hadnagyi tisztséget.1 7 Amennyiben figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a székely társadalom legfőbb jellemzője a katonáskodás, hiszen a fejenkénti katonai szolgálatért cserében kapta kollektív szabadságjogait, akkor mindenképpen érdekesnek tarthatjuk azt, hogy a 16-17. század fordulóján folyamatosan fegyverben lévő, állandóan hadi vállalkozásokban részt vevő székelység tagjai végvári hadiszolgálatot vállaltak. Ráadásul egy olyan végházban tették ezt, amely meglehetősen távol esett a székelyek lakhelyétől. Bizonnyal nem véletlen az, hogy a katonáskodáshoz jól értő, vitézi voltára büszke1 8 székelyek éppen katonai tehetségüket igyekeztek felemelkedésük érdekében kihasználni; még akkor is, ha például a Giorgio Basta erdélyi kormányzó által elrendelt lustrán sokan hiányoztak, és az általa elrendelt katonai szolgálat alól is igyekeztek kibújni. Az a katonai szolgálat ugyanis, amely székelyként kötelező volt a számukra, végvári vitézként a kenyérkeresetet jelenthette.' A Székelyföldön kívüli, leginkább végvári katonai szolgálat vállalása tehát a székelyek karrierjét megalapozhatta. Úgy tűnik, hogy sok esetben a szokásos székely hadi feladatok ellátása korántsem járt a felemelkedés olyan esélyével, mint egy frekventáltabbnak számító végházban vállalt katonáskodás.1 9 Ezen az úton ugyanis az illető székely éppen saját közege felé kerekedhetett és nyerhetett magasabb katonai címeket, méltóságokat. A hadnagyság azonban csak egy lépcsőfok volt a felemelkedésben, és az egyéni ügyességtől nagymértékben függött, mi lesz az illető további sorsa. Az udvarhelyszéki lófők másik hadnagya — Lippai András mellett — bizonyos zetelaki Nagy Máté volt. Az a tény, hogy ő bizonyosan székely volt, erősítheti teóriánkat Lippai székely származásáról is. Nagy Máténak a nevét viszont az 1614. évi lustrajegyzékben már nem találjuk 16 1604-ben Demeter Ferenc neve után szerepélt pl. ez a megjegyzés. Uo. 154. 17 Teóriánkat nagymértékben erősítené, ha sikerülne fellelni egy olyan végvári katona-összeírást, amelyet ez idő tájt Lippán készítettek, ilyenre azonban ez ideig nem sikerült rábukkannom. 18 A székely periratokban rendkívül sokat mondóan a székelység sajátos időérzékelését mutatja az, hogy amennyiben igyekeznek meghatározni egy-egy esemény időpontját, nagyon gyakran használják támpontként a hadi eseményeket. Identitásuk központi eleme volt tehát a hadakozás, a katonai szolgálat, így gyakran még az idő múlását is a hadjáratok szerint mérték. 19 Különösképperi így lehetett ez 1601 és 1605 között, a tökéletes létbizonytalanság időszakában, amikor nemcsak a Székelyföldön, de Erdély-szerte éhínség és pusztulás volt.
