Századok – 2005
DOKUMENTUMOK - Kelenik József: Lazarus von Schwendi emlékiratai a török elleni védelmi rendszer magyarországi kiépítéséről (1576) 969
EMLÉKIRAT A TÖRÖK ELLENI VÉDELMI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉRŐL (1576) 973 A két szélső álláspont, a „támadni", vagy „nem tenni semmit" között pedig ott hullámzott a bizonytalankodók tömege, akik hittek is a veszélyben, meg nem is. Féltek, de az anyagi áldozatoktól idegenkedtek. A „középutas" császári politika szócsöveként Schwendi feladata volt visszafogni a heveskedőket, meggyőzni az ingadozókat és együttműködésre bírni az ellenkezőket. Ε cél szolgálatában állt az említett közhely, amely a kapkodókat megfontoltságra intette, a protestáns ellenzéket pedig — Luther gondolatainak erejével — cselekvésre ösztönözte. A fentiek ellenére nem szabad azt hinnünk, hogy Schwendi csak retorikai fogásként használja Luther tekintélyét. A török kérdés megítélésében ugyanis számos hasonlóság figyelhető meg Luther, és a katolikus Schwendi nézetei között. Mindketten ügy vélik például, hogy a török elleni fellépés sikerének alapfeltétele egyfajta erkölcsi megtisztulás. Kettőjük véleménye között persze komoly hangsúlyeltolódások is vannak. Luther, mint egyházi ember az isteni büntetés, a török „eltávoztatásának" legfontosabb előfeltételének a kereszténység általános, és teljes lelki-erkölcsi megtisztulását tartotta. Schwendi, mint politikus és katona egyetértett ezzel, de a „megtisztulást" a maga módján, jóval világibb, gyakorlatiasabb eszközökkel vélte elérni. Ilyen volt például a fegyveres erők belső fegyelmét megszilárdítani és helyreállítani hivatott, birodalomi szintű, egységes „szolgálati szabályzat" elkészítése és törvénybe iktatása.1 5 Luther és Schwendi véleménye a belső, erkölcsi problémák kérdésén túlmenően abban is messzemenően megegyezett, hogy a Birodalmat mindketten erőtlennek, gyengének, és az oszmán hatalommal való nyílt szembeszegülésre alkalmatlannak találták. Véleményük érdekes ellentétpárt alkot azzal a magyar történeti köztudatban makacsul élő történeti közhellyel, mely szerint a török időkben Magyarország területén két nagyhatalom, két birodalom csapott össze egymással. A Német Nemzet Szent Római Birodalmának 16.századi állapotát szemügyre véve egyértelműen kitűnik, hogy ezen államalakulat inkább csak névleg — igényei, hagyományai, ha úgy tetszik történeti nimbusza szerint — volt birodalom. Valójában azonban nélkülözni kényszerült azon princípiumok többségét, melyek a korban a nagyhatalmak jellemzői. A „Birodalom" több mint 300, többé-kevésbé önálló államból, illetve államszerű képződményből állt. „Határai nem ábrázolhatóak területi alapon szerveződő államok között húzódó pontos választóvonalként, épp ellenkezőleg, régi hűbéri kötöttségek, kusza dinasztikus kapcsolatok, politikai vagy szociális klienturaviszonyok mögé rejtőztek. Zavaros határvonalak, és pontosan soha meg nem 15 A speyeri birodalmi gyűlésre (1570) Schwendi átfogó reformtervekkel készült. Tervei között szerepelt állandó birodalmi csapatok felállítása, a császár által kinevezett állandó főparancsnokkal az élükön, egységes birodalmi hadirendtartás elfogadtatása, birodalmi hadszertár felépítése, katonai tartalék pénztár létrehozása stb. Az állandó birodalmi haderő felállításának terve azonban megbukott. Az elképzelések közül egyedül az egész birodalomra érvényes hadi rendtartás valósult meg, amelynek kidolgozásában Schwendi meghatározó szerepet játszott. Nicklas, 1995. 120-121. A hadi rendtartást lásd: Kaysers Maximilian II. und des heil. Röm. Reichs Reuter-Bestallung; Item von Bestallung des Felds, erneueret Reuter-Recht, und der Teutschen Knechte Articul. Sammt Verzeichnis etlicher Puncte obermeldter Bestallung und Articuln anhangig, de Anno 1570. In: Johann Christian Lünig: Corpus Juris Militaris. Leipzig, 1723. 58-76.
