Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Almási Gábor: Két magyarországi humanista a császári udvar szolgálatában: Dudith András (1533-1589) és Zsámboky János (1531-1584) (I. rész) 889
914 ALMÁSI GÁBOR után Zsámboky (másik) petíciója is meghallgatásra lelt: mint császári történész évi 100 tallér kifizetésére kötelezte Miksa az udvari fizetőmestert, „hogy a rá kiszabott történeti és egyéb tárgyú müvek írását jobban elvégezhesse".12 9 Palotagrófi címet elsősorban udvari művészek, tudósok kaptak, sokszor azonban az udvarhoz semmilyen módon nem tartozó (főleg olasz) humanisták lekenyerezésére szolgált.13 0 A címhez tartozó jogok alapján Zsámboky ezentúl bejárhatott az egyetemre tanítani, két szakértő tanú mellett mint a császár képviselője doktori címet osztogathatott, költőt koronázhatott, jegyzőt nevezhetett ki, fattyúkat legalizálhatott, városoknak adhatta át a címerüket stb.131 Ezt a címet is kérvényezni kellett, és valószínűleg valamennyi pénzt is le kellett tenni megszerzéséhez. Zsámboky legrangosabb titulusát, az udvari tanácsosi címet (consiliarius aulae) körülbelül két év múlva szerezte meg.13 2 Mint azt Dudith András jogosan sérelmezte, ez a cím is jobbára formálissá vált, nem járt meghatározott kötelezettségekkel. Zsámboky sem igen jeleskedett mint tanácsadó, egy esetben mégis megpróbált Miksa politikai céljának eléréséhez érdemben hozzájárulni.13 3 A császár amúgy sem rózsás viszonya a pápával 1569-ben igen csak hűvösre fordult, mikor V Piusz pápa Cosimo Medicit főhercegnek nevezte ki. A firenzei belügyekbe hagyományosan hatalmi beleszólást igénylő császári dinasztiát az eset súlyosan sértette. Zsámbokynak — akár önként vállalt, akár a császár által kiszabott — feladata az volt, hogy a pápa hatalmi igényeit egy rövidebb értekezésben cáfolja.13 4 A mű hagyományos érvekre épült, elsősorban a császár elvárásainak kielégítését szolgálta. Jóllehet, mire elkészült, a konfliktus nagyjából megoldódott, Zsámboky, aki időközben három dicsérő verset is átadott az 129 „Und, damit Er die íme anbevolhne Lucubrationes et históriás desto statlicher absolvieren müge..." (1567. ápr. 4.) ÖStA FHKA Gedenkbücher Österreich [a továbbiakban GÖ] 104 (1567-68), f. 398; és uo. Hoffinanz Prot. 1568 Exp (No. 277), f. 163. 130 A palotagrófi cím elnyeréséhez lásd Liebl, Ilans: Der Heiratskontrakt des Johannes Sambucus. Unsere Heimat 6 (1946-48), 183-184. Az ÖStA HHStA Reichsregister, Maximilian II, 17 számos példát hoz palotagrófokra. Köztük megtalálható a császár orvosa, Johannes Crato von Crafftheim, a pádovai doktor, Hieronymus Mercuriale, a pizzái professzor, Bartholomaus Romuleus, a velencei nyomdász, Nicolaus Bevilacqua. 1551-ben, egy évvel Bécsbe költözése előtt Johann Widmanstetter is megkapta. (ADB Bd. 42, 359.) Hugo Blotius későbbi könyvtáros is pályázott rá. és Crato diplomájának másolatát gondosan megőrizte (ÖNB Cod. S.N. 363, ff. 17-18 ). 131 Lásd részletesebben Liebl·. uo. Crato von Crafftheim címét részletesen ismerteti Gillet: Crato von Crafftheim und seine Freunde. Bd. 2. i. m. 7-9. 132 A pontos dátum nem ismert. Lásd Gerstinger: Johannes Sambucus als Handsehriftensammler, i. m. 277. 133 Az esetet Téglássy Imre ismertette: Über das Schicksal der Donatio Constantiniana im 16. Jahrhundert. Ein Unbekanntes Werk des Johannes Sambucus (Zsámboky) über die kaiserliche Pienipotenz. In: Geschichtsbewustsein und Geschichtsschreibung in der Renaissance. Hrgb. von A. Buck, T. Klaniczay, S. Κ. Németh. Budapest-Leiden, 1989. 85-96. Lásd m ég Bibi, V: Die Erhebung Herzog Cosimos von Medici zum Grossherzog von Toskana und die kaiserliche Anerkennung, 1569-1576. Archiv für österreichische Geschichte 103 (1913), 1-162. 134 Cime Περι πανανδεντειαζ sive maiestate imperatoris, et quorundam praeiudicio sive donatione Constantinia. ÖNB Cod. 9534. A Miksához címzett előszavát kiadta Gerstinger: Die Briefe des Johannes Sambucus, i. m. 121-122. (1571. július 1.) Hasonló munkákat nem sokkal korábban Sigismund Seid készített Ferdinánd rendelésére: Arbitrium de controversia exorta inter Ferdinandum I. imperatorem et Paulum IV papam de iure imperii d. d. Pragae a. 1558 (ÖNB Cod. 7587); Consilium pro imperatore Ferdinando I. contra papam (ÖNB Cod. 8211).
