Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Almási Gábor: Két magyarországi humanista a császári udvar szolgálatában: Dudith András (1533-1589) és Zsámboky János (1531-1584) (I. rész) 889
902 ALMÁSI GÁBOR Kortársai kezdtek aggódni, hogy nem áll ki hite mellett: „Látod, mint nő a rangban — kommentálta barátja előmenetelét Purkircher György ifjabb Joachim Camerariusnak írt levelében —; félek, hogy a hivatalai korrumpálják, és végleg el fog hallgatni."61 Rangban valóban sebesen nőtt Dudith. Jóllehet később nem szívesen emlékezett rá, a püspöki hierarchiában való feljebbjutásért igenis megküzdött, és egészen hasonló módszerességgel, mint amely Zsámbokyra voltjellemző. Mikor végül eldőlt, hogy biztosan Miksa lesz a trónörökös, és ezt cseh királlyá koronázásával is nyugtázzák, Dudith alázatos levélben kérte, hogy fogadja kliensei közé. Semmivel sem érdemelné ezt ki, írta a királynak, hacsak nem azzal, hogy oly erősen vágyakozik hűséges szolgálatára.6 8 Nem sokkal rá levelet küldött a császári legátus vezetőjének, a művelt prágai püspöknek, Anton Brusnak, hogy járjon közben érdekében Miksánál.69 Később Dudith tartotta az ünnepi beszédet azon a misén, melyet a császári követség Miksa római királlyá koronázása alkalmából celebrált, majd e beszédet el is küldte a trónörökösnek.7 0 Nem kellett sokáig várnia csanádi püspöki kinevezésére, melyet a Ferdinándnak ajánlott Pole-életrajz megküldésével köszönt meg.'1 Elképzelhető, hogy már ekkor tudatták vele, hogy amint lehet, egy rangosabb, nagyobb jövedelmet nyújtó püspökségre is számíthat.7 2 Erre már csak Bécsben került sor, még ugyanabban az évben, Dudith ugyanis még a zsinat lezárta előtt távozott Tridentből azzal a titkos megbízással, hogy szerezze meg Ferdinánd hozzájárulását a zsinat bezárásához.7 3 Bécsben már mint császári tanácsos és magyar kancelláriai titkár folytatta udvari szolgálatát.7 4 A zsinat egyértelműen csalódást jelentett az uralkodónak, tanácsosainak és zsinati képviselőinek; a magyar katolikus egyház püspö-67 „Vides, quam crescant honores, sed metuo, ut muneribus corruptus plane tandem obmutescat." Purkircher Camerariusnak 1563. február 2-án. Purkircher·. uo., 153. 68 Dudith: Epistulae, i. m. Vol. 1. 114-115. (1562. június 8.) 69 Dudith·. Epistulae, i. m. Vol. 1. 115-118. (1562. június 14.) Kérését megismétli szeptember 15-én (uo.: 119-122). Brushoz kiindulásként lásd Evans, R. J. W.: Rudolf II and His World. Oxford, 1973. 110, és Uő: The Making of the Habsburg Monarchy, i. m. 18. Publikált levelezése: Briefe des Prager Erzbischofs Anton Brus. Hrsg. von S. Steinhertz. Prag, 1907. 70 „Publica Gratulatio pro electione et coronatione Maximiliani." Kiadja Sámuelfy: Andreas Dudithius: Orationes V in concilio Tridentino habitae, i. m. 49-54. A beszéd Miksa érdemeinek többnyire közhelyes magasztalásából áll. A levél kelte: 1562. december 15. Dudith·. Epistulae, i. m. Vol. 1. 130-131. 71 A dedikáció 1563. január 1-én kelt, a könyvet áprilisban küldte meg Ferdinándnak, csanádi kinevezésére februárban került sor. Dudith: Epistulae, i. m. Vol. 1. 131-134; 135-136; 136-137. 72 Lásd Morrone levelét Carlo Borromeohoz (1563. máj. 12.): Nuntiaturberichte aus Deutschland. Hrsg. von S. Steinherz. Bd. 2,3, 1562-1563. Wien, 1903. 378-379 [a továbbiakban NBD 2,3], 73 A megbízatás Morone kardinális, pápai zsinati legátustól származik, és kifejezi mind Morone, mind Ferdinánd Dudith iránti bizalmát. (Lásd Morrone említett levelét Carlo Borromeohoz: NBD 2,3. 378-379.) A pápa Ferdinánd hozzájárulása nélkül nehezen érhette volna el célját. Cserébe ígérte, hogy a két szín alatt áldozást és a papi nősülést Ferdinánd kiterjesztheti birodalmára. Nuntiaturberichte aus Deutschland. Hrsg. von S. Steinherz. Bd. 2,4, 1564-1565. Wien, 1914. 378-388 [a továbbiakban NBD 2,4]. Bár Dudith nem tudta meggyőzni Ferdinándot, a császár később hozzájárult a zsinat bevégzéséhez. Lásd NBD 2,3. 386, 1. jegyzet. 74 1563 novemberében már tanácsosnak hívja magát (Costil·. André Dudith, i. m. 106, 2. jegyzet), 1564. februárban már titkárnak is (uo. 118, 4. jegyzet). Vö. Koller, Josephus: História Episcopatus Quinqueecclesiarum. Vol. 6. Pozsony és Pest, 1806. 196.
