Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Eötvös József és az osztrák Staatsschrift 683
690 FENYŐ ISTVÁN kenységét. Működésük eredménye így csak egy lehetett - az általános veszteglés. Aligha kell bizonygatnunk, hogy ez a társadalomkép elfogult, igaztalan. Eötvös most elítéli a reformkor társadalomkritikai indíttatásait - azt, hogy mindent megkérdőjelezhettek. Szerinte a függetlenségi párt csak hatalma erősítésére vetette fel a reformkérdéseket, a birodalmi párt pedig szintén az egyház és a nemesség védelmét és a megyei visszaélések megszüntetését kívánta. Ezzel Eötvös a konzervatívoknak „ajándékozza" a centralista célkitűzéseket -a saját egykori politikai programját. Utóbb mindez állításokat még azzal is megtetézi, hogy a pártok „minden kivihető program nélkül" álltak egymás ellenében (épp ő állítja ezt, aki 1847-ben az Ellenzéki Nyilatkozat egyik szerzője volt!), s hogy a reformkor évtizedeiben senki sem jelölte ki a változás eszközeit s nem mutatkozott elhatározott szándék senkinél. A márciusi forradalom eseményeire áttérve Eötvös úgy véli, hogy a forradalom a legnagyobb szerencsétlenség volt, de elkerülhetetlen. Az 1848-as világesemények hatását az ország nem kerülhette el. A forradalom azonban szerinte megszüntette a birodalmat összetartó kormányrendszert, s más összetartó eszközökről nem gondoskodtak. Abban Eötvösnek igaza van, hogy a forradalom következtében Ausztriában minden bizonytalanná vált, de abban megint csak nem, hogy Bécsben nem határozták meg az új alkotmány alapjait. 1848. április 25-én ugyanis kibocsátották az új alkotmányt. Ε kérdések elemzése közben az író kezdi megtalálni az igazságot. Az önállóságra törekvést helyesnek ítéli, de hozzáteszi: a birodalomtól való, egyre erőteljesebb különválás legnagyobb kútforrása lett későbbi bajainknak. Helytálló az a nézete, hogy gondoskodni kellett volna összetartó kapocsról Magyarország és Ausztria között, s nagyon fontos igazságot tartalmaz az a megállapítása is, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása nem sikerült. Az önkritika folytatódik: Eötvös szerint az államadósság elvállalása alól méltányossági szempontból Magyarország nem menthette volna fel magát. Ez vonatkozik a közös költségekre is. A hadügyre vonatkozóan ugyancsak igazat ad a bécsi kormánynak: Magyarország nem ellenezhette, hogy Ausztria külső támadás esetén Magyarország egész haderejére számot tarthasson. (Ezt a nézetet képviselte Eötvös mint a Batthyány-kormány minisztere az olasz kérdés képviselőházi vitáján is, 1848 júliusában.) De e problémákat szerinte meg lehetett volna oldani. Az alapkérdést az okozta, hogy nem határozták meg: mit értenek Magyarország alatt? Ausztria ugyanis nem ismerte el az Erdéllyel való uniót és a határőrvidék bekebelezését Magyarországba. Egyik minisztérium sem ismerte el, hogy egymás integritását védeni kell. Magyarország az olasz ügy kapcsán elfelejtette, hogy ahol a kötelességet teljesíteni kell, ott a rokonszenv hallgasson. Ugyanezt tette Ausztriában az udvar is a magyarországi szerb, illetve horvát mozgalom esetében. Eötvös szerint a szeparatisztikus elvek barátainak gondolniok kellett volna arra, hogy az ausztriai birodalomnak erősnek kell maradnia a külföld irányában. Ausztria helyzete azonban bizonytalan volt a német egység következtében. így Magyarország került minden lépést, mely a német egységet hátráltathatta volna. S a megegyezést az is lehetetlenné tette, hogy az udvar egyik minisztériumában sem bízott meg.
