Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: A nagykanizsai képviselőválasztás 1848 júniusában 629
A NAGYKANIZSAI KÉPVISELŐVÁ LASZTÁS 1848 JÚNIUSÁBAN 651 jelent és megkérdezett „számos kanizsai polgárok is egyenesen kinyilatkoztatták, hogy nekik az érintett folyamodásrul legkevesebb tudományok sem lévén, az az ő megbízásukbul nem készült, hanem csak nevek bitoroltatott."10 9 A Zala megyei Állandó Bizottmány július 3-án tárgyalta a vizsgálóbizottság jelentését. A Bizottmány tudomásul vette azt, s megdöbbenését fejezte ki afölött, hogy „Bója Gergely a kanizsai polgárság nevét bitorolva, annak minden hozzájárulása és beleegyezése nélkül megyei első alispán úrhoz oly modorú folyamodást nyújtott be, melyben minden alap nélkül nemcsak a követválasztásra megyeileg kiküldött választmányt, hanem illető járásbéli tisztviselő urakat is pártoskodás és részrehajlásról vádolja." Ugyanakkor az egész jelentést ügyészi vélemény adása végett kiadta a vizsgálattal megbízott Molnár Alajos tiszti első alügyésznek azzal, hogy a már a megyei börtönbe bekísértetni rendelt három személy, „mint vérengzők ellen", indítsa meg a büntetőpert.110 Mint láttuk, Bója a nagykanizsai polgárok nevében hamisított, Csillagh Lajos alispánhoz intézett beadványában arról írt, hogy a kanizsaiak két követet küldtek a kormányhoz, kérve a történtek pártatlan kivizsgálását. Nem tudni, hogy ez az állítás blöff volt-e vagy sem, mindenesetre tény, hogy június 21-én Szemere Bertalan belügyminiszter is a választási verekedés kivizsgálására, a bűnösök felelősségre vonására és a rend helyreállítására utasította a megyét.111 Az állandó bizottmány már a vizsgálat lezárása után, július 3-án foglalkozott az utasítással, s válaszában közölte, hogy már június 17-én elrendelte a vizsgálatot, s mellékelten felküldte a vizsgálóbizottság jelentését azzal, hogy a megye intézkedik a bűnösök felelősségre vonásáról.112 Szemere július 18-án jóváhagyta a megye intézkedéseit, s visszaküldte a vizsgálati iratokat. A miniszteri leiratot az Állandó Bizottmány augusztus 7-i ülésén egyszerűen tudomásul vették.113 Molnár Alajos tiszti első alügyész az Állandó Bizottmány szeptember 4-i ülésén terjesztette elő véleményét a nagykanizsai választási verekedéssel kapcsolatos büntetőeljárásokkal kapcsolatban. Molnár úgy vélte, miután a vizsgálóbizottság jelentéséből kitűnik, hogy a nagykanizsai polgárság és elöljáróság nemhogy együttműködött volna a tények felderítésében, hanem inkább akadályozta azt, „azért a kanizsai polgárságnak és tanácsnak ezen elpalástolást szülő eljárását jegyzőkönyvileg helyteleníttetni" kellene. A tanúvallomások alapján a már befogott három személyen kívül további 11 fő ellen javasolt büntetőeljárást (köztük a kiskanizsai Szilajka György ellen is). Emellett Bóját is az Unger és Koch nevében benyújtott folyamodvány miatt részint a két személy nevének bitorlása, részint a folyamodvány tartalma miatt szintén „tiszti vádperbe idézendőnek" vélte. Az Állandó Bizottmány egyetértett Molnár véleményével, el-109 A jelentést közli Hermann - Molnár I. 66-67. Unger volt egyébként az, aki a választás kezdetén hangoskodva vonta kétségbe a Bója- és Babochay-párti választókat csillapítgató Albanich városbíró intézkedési jogosultságát. Koch pedig egyike volt azoknak, akik a Bója-párti választók közé vitették a hordó bort. Unger jún. 15-i szereplésére ld. Albanich jún. 21-i nyilatkozatát, uo. I. 58., Kochéra ld. Crebencz Bertalan jún.21-i vallomását, uo. I. 47. 110 A július 3-i határozatot közli Hermann - Molnár I. 75-76. 111 Közli Hermann - Molnár I. 45-46. 112 A határozatot és a választ közli Hermann - Molnár I. 74-75. 113 Szemere leiratát közli Hermann - Molnár 1. 93.