Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek kérdése a reformkorban és 1848-49-ben 515
526 OROSZ ISTVÁN (Csongrád, Békés megyei) falvak, amelyekben telepítvényes, szerződéses parasztok, dohánykertészek éltek, rendelkeznek-e az időszakos bormérés jogával? Hamar tisztázódott, hogy e jog csak az úrbéres községeket illeti meg, így az allodiális földeken élők nem élhetnek vele. A Országgyűlési Tudósítások szerint „hosszú vetélkedés volt a bormérés módja felett". Felmerült az az elképzelés, hogy a jobbágyi közösség csak úgy élhessen jogával, hogy kibérelteti csapszékét. Mások arányosságot akartak teremteni a faluban lévő házak és a korcsmák száma között (200 ház után lehetett volna egy korcsmát tartani). Ismét mások az arányosságot az urasági és az úrbáriális korcsmák között szerették volna megteremteni azáltal, hogy minden faluban annyi paraszti borkimérés legyen, ahány földesúri. Volt olyan vélemény is, amelyik a korcsmák számát szabad egyezkedésre bízta volna jobbágyok és földesurak közt s olyan is, amely e szám meghatározásában a vármegyét tartotta illetékesnek. Végül is az vált többségi véleménnyé, amely a csapszékek számának meghatározását a szabad alkura bízta földesúr vagy jobbágy között, vagy, ha nem tudtak megegyezni, akkor úrbéri per döntött. Hosszan tovagyűrűző vita alakult ki arról a Horvátországban és Pozsega megyében kialakult gyakorlatról, amely minden jobbágynak házanként biztosította a bormérést a törvényes időszakban. Ezt a horvát képviselők azzal magyarázták, hogy a házak a falvakban túlságosan messze voltak egymástól, más formában nem lett volna értelme a jobbágyi bormérésnek. A Békés megyei képviselők arra, hivatkoztak, hogy náluk is ez a szokás van érvényben, s ennek meghagyását kérték. A felvidékiek viszont arra hivatkoztak, hogy szétszórt falvak náluk is vannak, ezért ők e rendszer bevezetését javasolták. Nem érvényesült az a megszorítás, hogy a jobbágyok csak saját termésű boraikat mérhették ki (miután azok a községek is élhettek a korcsmáltatással, amelyeknek szőlőhegyeik nem voltak, nem is érvényesülhetett), így szabad volt bárhol termett bort árulni. A tervezetnek azt a részét, amely csak a betegeknek ι és lakodalmasoknak engedte volna meg, hogy a földesúri bormérés idején bort hozzanak be a faluba, a követek vitatták azzal az indoklással, hogy nem akarják „a kényszerített vevés monopóliumát felállítani". Szabó Péter Győr megyei képviselő szerint abból a jogból, hogy csak az úrnak szabad bort mérni, még nem következik, hogy a jobbágynak is kötelező az úr csapszékén vásárolni, 1 mert akkor „keresménye is az úr monopóliuma alá lenne vetve." Hasonló véleményt fogalmazott meg Kölcsey Ferenc is. Ennek ellenére a vitatott szöveg 1 megmaradt a tervezetben. Végül vita tárgya volt az is, hogy ki lehet-e becsültetni a jobbágyot abban az esetben, ha telkén az uraság, akinek nincs korcsma-he- I lye, ilyet akar kialakítani. A követek többsége azonban elégségesnek tartotta ha a Tripartium I. Rész 40. Címében foglaltaknál több kibecsültetési lehetőség nem marad benn a törvényben.49 A királyi resolutió két ponton kívánta módosítani a tervezetet. Vásár idején arra is lehetőséget akart teremteni, hogy ne csak a faluban, de azon kívül is mérhessenek bort, ha a vásárt a jobbágyi bormérés időszakában tartják. Szlavóniában az úrbárium szerint minden faluban Szent Mihálytól Szent György napjáig mérhettek a jobbágyok bort, ezt a rendet a király fenn kívánta tartani.5 0 49 U. ο. I. k. 219. II. k. 19-22 60 U. o. III. k. 519.
