Századok – 2005

KRÓNIKA - Iszlámov; Tofik Muszlim Oglu (1927-2004) (Mucsi Ferenc) 509

KRÓNIKA 513 Elfogulatlanul és merészen nyúlt olyan kényes problémákhoz is, mint az Erdély kérdésében kialakult magyar-román ellentétek kérdése. Több tanulmányban is feldolgozta a témát, köztük magyar nyelven is publikálta kutatásainak eredményét Erdély a szovjet külpolitikában a második világháború alatt címmel (Múltunk, 1994. 1-2.). 2000-ben Az erdélyi kérdés. Magyar-román területi vita és a Szovjetunió címmel vaskos kötetben szovjet diplomáciatörténeti forrásgyűjteményt tett közzé, bemutatva-bizonyítva a szovjet diplomácia nagyhatalmi, machiavellista jellegét ebben a kérdésben is (Moszkva, Rosspen kiadó). Utolsó tanulmánya is, amelyet váratlan halála előtt alig néhány órával vett kézhez, (A. Pokrivajlovával társszerzőségben) A Szovjetunió és az erdélyi kérdés 1945-1946 címmel látott napvilágot (Voproszi Isztorii, 2004. 12. sz.). Iszlámov azonban nemcsak ebben a számunkra fontos kérdésben tett határozott lépéseket a történeti valóság: a szovjet nagyhatalom és a Közép-keleteurópai kis népek egyenlőtlen kapcsolatainak feltárására és bemutatására. Kelet-Európa az oroszországi levéltárak dokumentumaiban (I. köt. 1944-1948, II. köt. 1948-1953) címmel többedmagával közreadta a térség „szovjetizálásának" folyamatát tükröző iratokat, olyan forrásokat publikálva, amelyeknek korábban nemcsak bemutatása volt elképzelhetetlen, hanem hivatalosan a megléte is szigorúan őrzött titoknak minősült (Moszkva-Novoszibirszk, Szibirszkij Hronograf kiadó, 1997, 1998). Bennünket a legközelebbről érint azoknak a korábban szigorúan bizalmas dokumentumoknak a közzététele, amelyek — magyar történészek közreműködésével — 1998-ban láttak napvilágot, s a legteljesebben tükrözik az 1956-os magyar forradalomra vonatkozó szovjet döntéseket és gyakorlati lépéseket (A Szovjetunió és az 1956. évi magyar válság; Moszkva, Rosspen kiadó, 1998). A kötet összeállításában és szerkesztésében Iszlámovnak oroszlánrésze volt: szívügyének tekintette az 1956-os forradalom igaz történetének feltárását, amit ezzel a dokumentum-gyűjteménnyel is szolgálni kívánt. Tofík valóban szívvel-lélekkel kapcsolódott Magyarországhoz, jól ismerte a magyar történelmet, közeli kollegiális-baráti kapcsolatban állt a magyar történész-kutatókkal és oktatókkal. Ennek is tudható be, hogy megalakulása (1969) óta tagja, majd alelnöke, végül elnöke volt a két ország tudományos akadémiája által létrehozott Magyar-szovjet (majd orosz) Történész Vegyesbizottság orosz tagozatának. A bizottság munkájának megtervezése, az évente, majd kétévente rendezett „szakértői tanácskozások" témáinak velünk közös kijelölése, a vitákra a legnevesebb történészek meghívása - mindez nélküle elképzelhetetlen lett volna az elmúlt évtizedekben. A viták nem korlátozódtak a magyar-orosz történeti kapcsolatokra, hanem többnyire a két ország történettudományi fejlődésének aktuális kérdései kerültek napirendre s rendszerint kapcsolódtak a történettudomány nemzetközi kérdésfeltevéseihez és fejlődési irányaihoz. Iszlámov mindig szorgalmazta a két ország kutatóinak cseréjét, új és fontos kiadványainak kölcsönös ismertetését, lehető átvételét, s az utóbbi tízegynéhány évben közös munkacsoportok létrehozását is szervezte a megnyílt levéltárak anyagainak együttes kutatására és publikálására. Nagy része volt abban is, hogy a rendszerváltást követően a vegyesbizottság munkája nem szakadt meg, napjainkban is eredményesen végzi hasznos tevékenységét.