Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gesta Principum Polonorum. The Deeds of the Princes of the Poles. (Ism.: Bagi Dániel) 477

487 TÖRTÉNETI IRODALOM GESTA PRINCIPUM POLONORUM The Deeds of the Princes of the Poles. Translated by Paul W. Knoll and Frank Schaer, with a preface by Thomas N. Bisson General editors: János M. Bak, Urszula Borkowska, Giles Constable, Gábor Klaniczay Central European Medieval Texts, Vol. 3, CEU PRESS 2003, Budapest-New York Amióta Gottfried Lengnich 1749-ben első ízben, és csak a geszta úgynevezett heilsbergi kéziratára támaszkodva kiadta Gallus Anonymus gesztáját, a kutatók érdeklődése nem csökken a rejtélyes szerző iránt. Jól bizonyítja ezt, hogy az itt ismertetett kiadás megjelenéséig számos tudós, tudományos műhely vállalkozott arra, hogy megjelentesse munkáját. Lengnich editio princepse után 1824-ben Varsóban látott napvilágot Jan Vincenty Bandktie szövegkiadása (Martini Galli chronicon ad fidem codicum, qui servantur in Pulaviensi tabulario celsissimi Adami principis Czartoryseii palatini regni Poloniarum, denuo recensuit ex mandato Regiae Societatis Philomaticae Varsaviensis. Varsaviae 1824.), majd a 19. században négy további alkalommal nyomtatták ki a geszta szövegét: a Monumenta Germaniae Historica Scriptores sorozatában Robert Köpke és Jan Szlachtowski tárta az olvasók elé a Névtelen munkáját (Chronicon Polonorum usque ad annum 1113. MGH SS IX. 418-478.), mely kiadás szöveghű mása Migne Patrologia Latinájában olvasható. August Bielowski megjelentette a Monumenta Poloniae Historicában, valamint elkészült az iskolai oktatás céljait szolgáló szövegkiadás is, Ludwik Finkel és Stanislaw Kçtrzyiiski gondozásában. Míg azonban Lengnich csak a heilsbergi kéziratot vette figyelembe, addig a fent felsorolt tudósok is csak a három ismert manuscriptum (az idézetten kívül még a Zamoyski- és a Sçdziwoj-kézirat) valamelyikére támaszkodtak. A második világháború után újraindított MPH új sorozatának második köteteként végül Karol Maleczynski kiadásában került ki a nyomdából a geszta utolsó, immár kritikai kiadása, mely ellentétben az elődök munkamódszerével a teljes szöveghagyományt figyelembe vette. A latin nyelv szövegkiadások mellett már a 19. század elején napvilágot látott első lengyel nyelvű fordítása s Hipolit Kownacki tollából, majd 1923-ban a Bibliotéka Narodowa sorozat első darabjaként Roman Grodecki készítette el mindmáig legmívesebb fordítását (az MPH szövegkiadása alapján), amely Marian Plezia a lengyel nyelvű változat későbbi kiadásaihoz írott kommentárjaival és fordítási korrekcióival a mérvadó lengyel nyelvű változatnak számít. Német fordítását Josef Bujnochnak köszönhetjük, 1960-ban lefordították oroszra, és egyes részei japánul is hozzáférhetőek. A gyakori kiadásokon túl a szakirodalmi hagyományban is tetten érhető a geszta iránti kutatói érdeklődés. Ε helyen lehetetlen ismertetni a Gallus-gesztával foglalkozó, mára már egy közepes méretű magánkönyvtár állományát kitevő irodalmat a maga teljességében, így a jelen recenzióban csak a legfontosabb összegzésekre szeretnénk felhívni a figyelmet. A gesztával általában foglalkozott a 19. század végétől Stanislaw Kçtrzyhski, Aleksander Brückner, Teodor Tyc, a lengyel középkori forrásokról és egyháztörténetről több monográfiát is megjelentető Pierre David, továbbá Karol Maleczynski, Tadeusz Grudzinski, aki a geszta első könyvének eszmetörténeti hátterét dolgozta fel a múlt század ötvenes éveiben, a történetírás több ágában is maradandót alkotó Gerard Labuda, később pedig a poznaúi forráskritikai iskola legmeghatározóbb alakja, Brygida Kürbis is. Az elmúlt évtizedekben a német történetírás figyelme is a geszta felé fordult, a frankfurti Johannes Fried több tanulmányában is — igaz, csak részletkérdések szintjén — foglalkozott vele, Norbert Kersken pedig részletes irodalmával együtt ismertette a középkori nationes történetírásáról írott nagyszabású összegzésében. Stilisztikai szempontból Karl Polheim a középkori rímprózáról írott alapvető munkájában részletesen elemezte Gallus Anonymus gesztáját, majd a lengyel filológiai kutatásban Feliks Pohorecki és Marian Plezia jelentetett meg egy-egy nagyszabású elemző tanulmányt a geszta stilisztikai vonásairól, s e sort a svéd Tore Janson zárja, aki a huszadik század hetvenes éveiben járult hozzá nagyban a mű jobb megismeréséhez. Már ebből is látható, hogy a geszta kiadói nem kis feladatra vállalkoztak. Egy olyan mű kiadását tűzték ki célul, melynek — mint láttuk — több száz évre visszanyúló szövegkiadási- és ku-