Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: A leggazdagabb magyarok 1472-ben. Egy követjelentés és a valóság. 421

A LEGGAZDAGABB MAGYAROK 1472-BEN 423 gundiai herceg alakulóban lévő szövetsége, amelynek megkötését mindenkép­pen megpróbálta megakadályozni, és ez Milánónak is az érdekében állt. Milánó és Magyarország szövetsége Velence ellen irányult, többek között azt is szabá­lyozták, hogy a két fél hány katonát köteles küldeni a Köztársaság megtámadá­sára. A szövetség elsősorban Milánó érdekeit szolgálta, hiszen Mátyásnak nem állt érdekében a Velence elleni azonnali háború — az egyezményben 1474-et jelölik ki dátumként —, mivel az idő szerint még cseh-lengyel ügyekkel volt elfoglalva.1 2 A jegyzék datálatlan, így első lépésként megpróbálom megállapítani, mi­kor keletkezhetett az irat. Ehhez segítséget nyújtott, hogy a jegyzék több bárót név szerint felsorol, így ezen személyek halálának az ideje alapján nagy bizton­sággal határozható meg az az időpont, amely előtt forrásunk keletkezett. A fel­sorolt bárók a következők (zárójelben haláluk ismert dátuma): Guti Ország Mi­hály (1484),1 3 Szapolyai Imre (1487. szept. 12.),1 4 Újlaki Miklós (1477),1 5 Garai Jób (1481. júl. 14. előtt),16 Rozgonyi Rénold (1472. aug. 12. előtt),1 7 Perényi Ist­ván (1487. szept. előtt),1 8 Rozgonyi László (1492. márc. 9. előtt).1 9 A felsorolás­ból kiderül, hogy a jegyzéket Rozgonyi Rénold halálát megelőzően, tehát 1472 nyara előtt foglalhatták írásba. Erre utal az is, hogy a magyarországi püspökö­ket nevük említése nélkül felsoroló jegyzék az erdélyi püspök esetében kivételt tett, minden bizonnyal azért, mert az egyházmegye élén álló főpap itáliai szár­mazású volt. Az erdélyi püspök a jegyzék készítésének idején Veronai Gábor volt, akit 1472-ben nevezték ki.2 0 Az 1472-es év már csak azért is elfogadható­nak tűnik, hiszen egy évvel vagyunk a két ország közötti szövetség megkötése előtt, és logikusnak tűnik, hogy a milánói követ, vagy egyik embere, többek kö­zött egy ilyen jellegű beszámolót is csatolhatott jelentéséhez. Az irat végén azt olvashatjuk, hogy Mátyás Brünnben tartózkodik. Sajnos 1472-ből erre nincse­nek adataim, csak arra találtam okleveleket, hogy a magyar király 1473. júniu­sában bizonyosan a városban tartózkodott.21 A világi előkelők „rangsorá"-t két tényező befolyásolhatta: az országos méltóság és a vagyoni helyzet."2 A gazdagság fokmérőjének a kővár számított, 12 Teke Zsuzsa: Az itáliai államok és Mátyás. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Bp. 1990. 256-258. — Mátyás már 1473-ban szorosabbra fűzte kap­csolatait a Köztársasággal, mert a török elleni háború elindításához szüksége volt Velencére. 13 Engel Pál: Középkori magyar genealógia. CD-ROM. (Magyar Középkori Adattár) Bp. 2001. (Gútkeled nem 6. Farkas ága. 2. tábla.). " Uo. Szapolyai család. 15 Uo. Újlaki család. 2. tábla. 16 Uo. Dorozsmai nem 4. tábla. Garai család (nádori ága). 17 Uo. Básztély nem 4. tábla. Rozgonyi család (Lőrinc ága). 18 Uo. Perényi család. 2. tábla. Terebesi ág. 19 Uo. Básztély nem. 2. tábla. Rozgonyi (Miklós ága). 20 Fügedi Erik: A XV századi magyar püspökök. In: Uő: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Bp. 1981. 95.; Kubinyi András: Mátyás király és a magyar püspökök. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp. 1999. 77.; Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp. 1971. 227-228. 21 1473. jún. 14.: Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár 45 532., jún. 28.: Mátyás király levelei i. m. I. 205. sz. 22 Nyilvánvaló, hogy a magyar bárók egy részét sorolják csak fel, és úgy tűnik, az adatközlő szerint a listán szereplők nemcsak a leggazdagabbak, hanem a legnagyobb befolyással rendelkező arisztokratái is voltak egyben Magyarországnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom