Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az ifjabb király országa 231
AZ IFJABB KIRÁLY ORSZÁGA 245 ezen időszakban —, ám ez az eset magyarázható talán azzal, hogy az adományost, Benedek fia Mersét az oklevél a király „ifjá"-nak (fidelis iuvenis noster) nevezi, aki tehát IV Béla udvari embere volt.11 7 Még az is, hogy a sárosi Komlós faluban élő German IV Bélával íratta át a királytól korábban kapott oklevelét, mely felmentette a sárosi ispánnak járó minden szolgáltatás terhe (debitum) alól,"" tekinthető egyfajta túlzott óvatosságból fakadó gesztusnak, mely a királyi oklevelet alkalmasabb bizonyítéknak tartja egy esetleges későbbi per során, mint egy hercegét. Az viszont, hogy előbb, 1261. március 23-án, IV Béla írta át és erősítette meg Imre király 1203. évi oklevelét a váradi püspökségnek átengedett Bihar megyei vámokról, hogy aztán István herceg csak utóbb, 1262. szeptember 3-án — átírva apja oklevelét — tegye ugyanezt,119 már egyértelműen arra enged következtetni, hogy a király önmagát tartotta illetékesnek az ügyben. Aligha lehet kétséges tehát, hogy István valójában nem rendelkezett apja felhatalmazásával ahhoz, hogy hatalmát Erdélyen túlra kiterjessze. Ha helytálló az a hipotézisünk, hogy IV Béla az 1259-ben feltámadt tatár fenyegetés miatt helyezte ismét Erdély élére Istvánt, akkor elképzelhető, hogy tett valamiféle homályos ígéretet arra, hogy fia többet is kap, mint Erdélyt. Ennek feltételezésére az ad némi alapot, hogy Erdély és az István által 1260-1261-ben birtokba vett országrész együttesen éppenséggel azon területeket foglalta magában, amelyek egy esetleges tatár támadás útjába estek volna. Ebben a körülményben István igazolást találhatott lépésére, míg IV Béla kétségkívül joggal háborodhatott fel azon, hogy fia elbitorolja uralkodói jogai egy részét. Az 1262. évi összecsapás előzményeinek ezen rekonstrukciója kétségkívül nem mentes némely pontokon a feltételezésekből szükségképpen fakadó bizonytalanságoktól, nem mond ellent ugyanakkor az ismert tényeknek s olyan okra vezeti vissza a viszályt, mely elég súlyos ahhoz, hogy a szembenálló felek fegyverhez nyúljanak a maguk igazának védelmében. Nem mellékes az sem, hogy összhangban van a pozsonyi békében foglaltak hátteréből elősejlő képnek: István követelt magának — Erdélynél — nagyobb részt az országból, amit Béla végül kénytelen-kelletlen megadott. Az ország 1262. évi felosztásának területi jellemzőiről mindmáig Pauler Gyula állásfoglalása számít elfogadottnak: István országrészének „Sáros, Újvár, Gömör, Nógrád voltak a végvármegyéi északnyugat felé. Azon túl a Duna alkotta a határvonalat".12 0 Ami a határ északi szakaszát illeti, valóban számos olyan adat áll a rendelkezésünkre, amely megerősíti ezt a véleményt. 1262-ben, immár ifjabb királyként — tehát bizonyosan a pozsonyi béke december 5-i poroszlói megerősítését követően — kiadott oklevelével István apja Gömör megyei birtokokat érintő ítéletét erősítette meg,12 1 1263-ban Borsod, Újvár, Zemplén, Heves és Gömör megyék nemesei és más jogállású lakosai (nobiles scilicet et alios cuiuslibet condicionis homines de parochia de Borsod, de Novo Castro, de Zemlyn, de Heves et de Gumûr) 117 1262: CD IV/3. 60-61. 118 1261: ÁÚO VIII. 3., az átírt oklevelet 1. 1259: ÁÚO VII. 505-506. 119 1261: Kolozsvár I. 11. 120 Pauler Gy.: A magyar nemzet tört. i. m. II. 250., vö. pl. Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet i. m. I. 576-577. (a vonatkozó rész Hóman B. munkája); Szűcs J.: Az utolsó Árpádok i. m. 114. 121 1262: ÁÚO XI. 516-517.
