Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szerkesztői jegyzetek a Pesti Hírlaphoz I. kötet. 1841. (Ism.: Pajkossy Gábor) 1579

1580 TÖRTÉNETI IRODALOM Studies tanári kara is, összefogva a londoni Magyar Kulturális Központtal, és nem csupán konferenciát rendeztek nagy sikerrel 2002 márciusában, hanem közreadták az előadásokat tartalmazó, szép kiállítású kötetet is. A konferencia „mozgatója" Péter László professzor volt, az újkori magyar történelem neves angliai szakértője; Martyn Rady és Peter Sherwood társaságában ő vállakozott a szerkesztés munkájára is. A kötetben a történeti irodalom négy műfajába tartozó írásokkal találkozhatunk. Életrajzi összefoglaló (Péter László), két kronológiai szempontú (tehát egy-egy periódust bemutató) írás (Urbán Aladár, Hermann Róbert), majd témaelemző tanulmányok (Pajkossy Gábor, Péter László, Gergely András, Martyn Rady, Robert Evans, Alan Sked, Ian D. Armour, Kingston-Tiszai Klára, Frank Tibor, Gömöri György) követik egymást, melyek némelyikéhez rövid referátumok (Robin Okey, Daniel Abondolo) csatlakoznak. Péter László egyedüliként két írást is adott a kötetbe, számos szerző vele értett egyet vagy vele vitázott, és szerkesztői tollának nyomát is jónéhány tanulmány szövegén érezhetjük. A bevezetőben kiválóan oldotta meg azt az igen nehéz feladatot, hogyan lehet pár oldalon végigkísérni egy hihetetlenül gazdag életpálya főbb vonalait, bemutatni legfontosabb állomásait. Több érdekes ponton markáns személyes véleményt fogalmaz meg, így feljogosítja olvasóit is saját kérdőjeleik kitételére. (Nem a két apró, bosszantó tárgyi tévedésre gondolok, amiket az akadémikus szerző szintjén csakis kellemetlen elírásnak tekinthetünk: Kossuth nem vett részt az 1825/27. évi országgyűlésen, és nem a „Mississippi" fedélzetén érkezett Angliába. - 3, 8.) Mivel a rövid életrajzi áttekintésnek nyilván a leglényegesebb adatokat kell tartalmaznia, meglepő számomra, hogy a szerző éppen a jobbágyfelszabadítás kivívását nem említi 1848 tavaszán (7. - csak oldalakkal később) - amelynek pedig korszakos jelentőségét éppúgy, mint a kossuthi életpályában betöltött központi szerepét ugyanebben a kötetben, pár oldallal később, igencsak meggyőzően bizonyítja Pajkossy Gábor. Az Országos Honvédelmi Bizottmány élén álló Kossuthra alkalmazott „parliamentary dictator" minősítést — a kifejezés félreérthetősége miatt — nem tartom jó választásnak. A szókapcsolat ugyan szerepel Hermann Róbert tanulmányának címében is (41.), de feltehetően szerkesztői javaslatként került oda - folyó szövegben csak Péter Lászlónál bukkan elő, többször is (7, 90.). A kifejezést tehát az ő leleményének tekinthetjük, és világos, hogy valamiképp azt az 1848 októbere és 1849 áprilisa közötti helyzetet igyekezett megvilágítani vele, amikor a végrehajtó hatalmat irányító Kossuth ugyan nem szakadt el az országgyűléstől, de mégis kevésbé volt korlátozva, mint egy „klasszikus" parlamentáris állammodellben működő kormányfő. A kéttagú szókapcsolatból azonban, úgy vélem, a „dictator" a hangulatilag nyomatékosabb, és épp ebből fakad a probléma. Kossuth ugyanis 1848/49-ben tevékenysége egyik leglényegesebb alapelvének — mert a küzdelem igazságossága biztosítékának! — tekintette a törvényhozó hatalom mindenkori kontrollját a végrehajtó felett. A diktatúra gondolatát azzal a súlyos belátással együtt utasította el, hogy nem zárhatta ki az esélyt: e végletes eszközzel talán mégiscsak lehetséges lehetett volna az erőknek a végső győzelemhez elégséges koncentrációja. És mivel utólag mégis sokan vádolták egyeduralmi hajlamokkal, úgy vélem, érdemes kerülni azokat a kifejezéseket, amelyek atmoszférája akaratlanul is gyengítheti a diktatúra kossuthi elutasítása tényének tudatosítását. Szintén érdekes, de más típusú probléma Péter Lászlónak az a megjegyzése, miszerint Kossuth annak ismeretében adta át a főhatalmat Görgeinek, hogy az le akarja tenni a fegyvert (8.). Ez a szabadságharc végnapjairól folyó, máig nyitott vita egyik kulcskérdése, és mivel a tényeket a főszereplők utólagos előadása alapján ma már nem lehet teljesen egyértelműen rekonstruálni, mindenképpen óvatosabb megfogalmazás ajánlatos. Jelenleg ugyanis csupán közvetett adatok alapján találgathatjuk, milyen fegyverletételről beszélt Görgei tábornok az utolsó aradi éjszakán: feltétel nélküliről (ahogy utólag emlékirataiban állította), vagy feltételesről (ahogy Kossuth hatalomátruházó dokumentumaiból valószínűsíthető). Azután van olyan hely, ahol a stílus ereje mintha kissé a gondolat rovására ragadta volna magával a szerzőt: ilyen a kossuthi pálya „nemzeti oldalán" elszenvedett „sikertelenségek" sorolása (9.). Zemplénben persze kudarc érte a fiatal politikust - az életút egésze felől nézve azonban ez nagyonis kétarcú pillanat, hiszen ha Kossuth odahaza marad, kérdés, befutja-e valaha országos, majd világhírnévre emelkedő pályáját. Újságírói tevékenységéért bebörtönözték ugyan - de közben megteremtette a modern politikai nyilvánosságot Magyarországon. A vámvédő, gazdaságfejlesztő társadalmi akciók konkrét tárgyukat illetően jobbára tényleg mérsékelt eredményeket értek el - de közben létrejött az Ellenzéki Párt szervezett tömegbázisa. Az áprilisi törvények egyoldalú, perszonáluniós értelmezése nem Kossuth, hanem a Batthyány-kormány általános irányvonala volt, és így semmiképp sem az ő személy szerinti ehhez való ragaszkodása vezetett az augusztus végi válsághoz. És a háború nem annak védelméért folyt, amit Kossuth és Batthyány beleolvastak az áprilisi törvényekbe, hanem annak a megállapodásnak a védelméért,