Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Der aufgeklarte Absolutismus im Europaischen Vergleich (Ism.: Ugrai János) 1570

1572 TÖRTÉNETI IRODALOM A viszonylag erős kereskedő polgársággal rendelkező államban három szakaszra osztható a 18. század végi felülről diktált modernizáció. Előfutárként — még V Frigyes idején — a von Moltke és Bernstorff vezette arisztokratikus bürokrácia hirdetett meg jobbára csak gazdasági újításokat. Az átfogó társadalompolitikai fordulattól ódzkodó udvari főnemesség mellett azonban megerősödött egy progresszív szárny, amely a parasztság alávetett helyzetének és az ország védelmére képtelen nemesi hadsereg összetételének a megváltoztatását követelte. Ε csoportosulás élén az új király, a gyengeelméjű VII. Keresztély német orvosa, Struensee másfél évtized erejéig teljhatalmat épített ki. Sajtószabadságot biztosított, bürokratikus centralizációt vitt véghez és a felére csökkentette a jobbágyi terheket, bár a jobbágyságot nem törölte el. Ám a merkantilizmussal szakítva felszámolta a védővámokat, s így előidézte a dán selyem- és gyapjúipar összeomlását, arroganciájával pedig sorra sértette meg közvetlen környezetének a tagjait. Bukása után a kései felvilágosult abszolutizmus — a szerző szerint a dán történelem egyik legsikeresebb szakasza — vette kezdetét. Az ifjabb Bernstorff, Reventlow, Schimmelmann vezette irányzat gazdasági reformokkal, részleges jobbágyfelszabadítással és az alkotmányos monarchia előkészítésével járult hozzá a sajátos dán modell sikeréhez. Az orosz változat elemzője, Erich Donnert nem korlátozza figyelmét a szűken vett felvilágosult abszolutizmus idejére, hanem annak az autokráciához, abszolutizmushoz fűződő viszonyát is vizsgálja. A hallei emeritus professzor megállapítja, a IV Iván óta egyre kiteljesedő cári hatalom története az „európai felzárkózás", a „modernizáció" jegyében — változó sikerrel — meghirdetett reformok sora. Már a 17. század közepén e jelszavakkal alapítottak akadémiát és kórházakat, szerveztek hadsereget és fokozták az egyház állami ellenőrzését. így a nyugati minták követésének csaknem minden manifesztumban megjelenő igénye nem datálható csak I. Péter és II. Katalin idejére. Donnert egyébként egyértelműen II. Katalin pozitív megítéléséhez járul hozzá, mondván: ha nem is lehet II. Frigyessel összevetni, uralma nemcsak a saját országa számára jelentett fontos előrelépést (állami hivatalok racionalizációja, szekularizáció, vallási tolerancia, katonai fejlődés), hanem a felvilágosodás képviselőivel való diskurzusa a külföld számára is fontos impulzusokat szolgáltatott. A sajátosan izolált helyzetű, az európai kommunikációból jórészt kimaradó, klasszikus nemesség és polgárság hiányával, nagyfokú analfabétizmussal küzdő délkelet-európai térségben legfeljebb a felvilágosult abszolutizmus valamilyen kezdetleges, az ismert modellekkel nehezen összevethető adaptációjáról lehet beszélni — állapítja meg Harald Heppner. A bizánci eredetű autokrácia és az oszmán teokrácia hagyományai révén az európai változatoknak legfeljebb a nyomai (pl. bukovinai és szerbiai oktatási reformok; telepítések a Bánátban és a Bácskában) fedezhetők fel, noha e lépések is sokat segítettek a 19. században a görögök, románok, szerbek nemzeti öntudatra ébredésében. A grazi egyetem tanára kiemeli, hogy a térség Habsburg Birodalomhoz tartozó részein Bécs két okból is intenzív fejlesztési programot tervezett (bár a nagy mentális szakadék miatt alig ért el sikereket): egyrészt a Birodalom katonai-közigazgatási stabilitása indokolta a fokozott figyelmet, másrészt a centralizációnak ellenálló, renitens Magyarország körbevétele is fontos szempont volt. A kötet második fejezetében problémacentrikus tanulmányok olvashatók. Elsőként a bayreuthi szerzőpáros, Martin Fuhrmann és Diethelm Klippel a felvilágosult abszolutizmus államelméletéről értekezik. Megállapítják, hogy a felvilágosult abszolutizmus, mint az óramű pontosságával működő, mindenre kiterjedő állam metaforájával leírható uralkodási forma egy mechanikus államelméletre épült. Ennek elemei a tervezés, az ellenőrzés, a fegyelmezés; a civilizálás és a racionalizálás jegyében való kormányzás, valamint a szankcionálás voltak. Ugyanakkor ezek az elvek a gyakorlatban kevéssé markánsan valósulhattak csak meg, mivel a pénzhiány, az állami intézmények gyenge pozíciója és a rendi hatalmi struktúrák állandósága gátat szabott a merész elképzelések megvalósításának. A szerzők szerint a felvilágosult abszolutizmus teóriája jóval közelebb állt az abszolutizmushoz, mint a felvilágosodáshoz: a német nyelvterületen működő kortárs szerzők közül csak az 1780-as években alkotók jutottak el az állam és a társadalom igényeinek a megkülönböztetéséig, illetve az akár gazdasági értelemben is felfogott individuális jogok felismeréséig. „Az egyházkerület nem más, mint az állam része..." Ez a jozefinista udvari tanácsostól, Franz von Heinkétől származó idézet a címe Christoph Gnant írásának, amelyben II. József birodalmi egyházpolitikáját vizsgálja. A bécsi szerző a passaui püspökség elleni fellépésével illusztrálja a császár törekvéseit. Eszerint a passaui püspök 1783. évi halála után két nappal a korábbi egyházkerület jelentős részét ausztriai területre, a linzi püspökséghez csatolta, a passaui püspökség Ausztriában lévő javait pedig elkobozta. A több korábbi egyezményt és törvényt sértő lépés után a kivételes privilégiumokkal bíró salzburgi érsekséget is megfosztotta néhány kisebb jelentőségű