Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére (Ism.: Szabó A. Ferenc) 1567

1568 TÖRTÉNETI IRODALOM moszkvai követjelentéseiben (Lázár György /szerk./: Szekfű Gyula és a moszkvai magyar követség jelentései /1946-48/. Bp. 1998. MOL), vagy a Kovács Imre emlékiratában található — egy újabb török hódoltságot emlegető — elhíresült utalása alapján. (K.I.: Magyarország megszállása, Vörösváry, Torontó, 1979.) Ugyanebben a rovatban található Szekeres András és Buskó Tibor írása Carlo Ginzburgról, illetve Keith Jenkinsről, a „posztmodern történetírás" fontos alakjairól, jelezvén, hogy a mester tanítványai komoly nemzetközi kitekintéssel is rendelkeznek. A következő rész „A régi Magyarország társadalma" címszó alatt közöl 9 tanulmányt, amelyek mindegyikét sajnos nem tudjuk külön jelezni. Kétségtelen, hogy akár tematikájukat, akár megközelítésüket nézzük, talán ezek állnak legközelebb a Benda Gyula életét szinte végig kísérő keszthelyi kutatások eredményeihez. Nyilvánvaló, hogy kutatni csak azt lehet, amiről források állnak rendelkezésre. Ám az nem mindegy, hogy a kútfők tipikusak-e, kifejezik-e a kor lényegét, jellemző képet rajzolhatunk-e fel segítségükkel a fontos társadalmi jelenségekről. A mikro-történetírás nem ragaszkodik következetesen a „tipikusság" követelményéhez, sőt, mintha extrém témák választásával üzenne a mának: nincs is tipikus, átlag, egy kaptafára húzható a társadalomtörténetben. Mátay Mónika: „Egy gyűlölködő debreceni tímármester utolsó akarata" c. tanulmánya megerősíti ezt a tendenciát. A kiváló stílusban prezentált elemzés emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy gyakori: a történész nem feltétlenül abból a témakörből jut újabb ismeretekhez, amelyeket vizsgál (esetünkben jogtörténeti források szólíttatnak meg), hanem annak segítségével helyezheti emberi kontextusba az elmúlt korok összefüggéseit a mában is tapasztalható, mondhatni örök viselkedésformákkal. Egyet érthetünk a szerző következtetésével: „Ha figyelembe vesszük, hogy a bírósági forrásokon keresztül juthatunk el az emberek közötti konfliktusok — mind formális, mind pedig informális — kezelési módozataihoz, könnyen belátható, hogy a történeti jogantropológiai elemzések olyan alapvető társadalomtörténeti kérdésekben hozhatnak új eredményeket, mint a különböző anyagi és jogi státusú csoportok, a nemek, és a családtagok közötti kapcsolat, az egyéni cselekvések mozgatórugói, az érdekérvényesítés vágya és képessége, vagy a választás szabadsága." Semmit sem von le az írás értékéből, hogy Für Lajos már példát adott erre a megközelítési módra. (F.L: A berceli zenebona, 1784. Bp. 2000.) Czoch Gábor a kassai polgárság kialakulását vizsgálta 1781 és 1848 között a polgárjogot nyertek fennmaradt nyilvántartása, a Liber neocivium alapján. Meglepő, hogy a reformkorban kedvező fekvése, helyzeti energiája ellenére mennyire kicsiny város volt még Kassa. Kár, hogy nemzetiségi összefüggéseket nem tudott a szerző feltárni. Igazolja viszont azt, amit a történelmi demográfia művelői jól tudnak, hogy Magyarországon erős északról délre történő migráció volt tapasztalható a törökök kiűzése után, s ennek megfelelően kapta Kassa is népesség utánpótlását. Elsősorban a szomszédos északi területekről, de meglepően sokan költöztek ekkoriban a városba nyugatról, a cseh-morva területekről. Fényes Elek szerint (Magyarország geográfiai szótára, 1851.) Kassának a 19. század közepén relatív szlovák többsége alakult ki, ami közvetve igazolja a szerző mobilitás vizsgálatának eredményeit. A társadalmi rétegek, csoportok helyzetét 18 és 19. századi források alapján vizsgáló írások közé bekerült Várkonyi Gábor nagy ívű diplomáciatörténeti freskója: „Erdély bekapcsolódása a tizenötéves háborúba. Báthory Zsigmond és a konstantinápolyi angol politika 1594-ben." Az írást különösen értékessé teszi, hogy korabeli angol forrásokat is megszólaltat, külföldi kutatásai alapján. „A tér társadalomtörténete" fejezetbe 5 írást soroltak a szerkesztők. Granasztói Péter Kiskunhalas, Güntner Péter Sopron társadalomtörténetéhez járul hozzá, Kovács Éva pedig — a kötetben szokatlan módon — a legközelebb merészkedik a jelenkorhoz, amikor a két világháború között Trianon következtében kettévált Komárom városának egymástól eltérített, erősen különböző etnikai változásait vizsgálja a „házassági piac" tényeinek segítségével. Itt jegyezzük meg, hogy a kötet igazolja, hogy a mai magyar történetírás közelebb került annyiban is a nyugati historikusok történelemről vallott nézeteihez, hogy témáit az elmúlt évtizedekhez képest jóval nagyobb arányban meríti a régmúltból, mintegy kompenzálva a korábbi történelmi korszak túlpolitizált, jelenkor központú szemléletét. A geopolitikai tér vizsgálatát tűzte ki célul két szerző is ebben a fejezetben. Győri Róbert a 19. századi Magyarországon kialakult regionális különbségeket a modernizáció terjedésével hozza összefüggésbe. Szembetűnő ebben az évszázadban Erdély modernizációjának elmaradása, s az Alföld gyors fejlődése. Hozzájárult ehhez az utóbbi viszonylagos homogenitása, mind nemzetiségi, mind településszerkezeti vonatkozásban, valamint az , hogy az említett észak-déli mobilitás mel-