Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - Globalizáció és fragmentáció között. Beszámoló a Történész Világkongresszusról (Tomka Béla) 1558

1562 BESZÁMOLÓ olaszok és a japánok nagy száma is. Néhány ország méretéhez képest igen aktív volt: kitűnt mindenekelőtt Finnország, de Svédország, Norvégia, Izrael, Kanada és Hollandia is ide sorolható. Kelet- és Kelet-Közép-Európából ellenben viszonylag csekély számú történész utazott Sydneybe. Ráadásul körükben a központosított, antidemokratikus tudományszervezés jelei is erősen megfigyelhetőek voltak: Szlovákia, Belorusszia, Bulgária, sőt Ukrajna esetében csak a fővárosból és rendszerint annak is egyetlen — akadémiai — kutatóintézetéből érkezett résztvevő. Ezen a ponton szükségesnek tűnik néhány megjegyzés a magyar történetírás képviseletéről. A konferencián három magyar történész előadása hangzott el: Sipos Péter a második világháború történetét tárgyaló, Tomka Béla A jóléti államok kialakulásának modelljei globális perspektívában című szekcióban, Tóth István György pedig a Politikai kultúra Közép-Európában európai és globális kontextusban elnevezésű szekcióban szerepelt. Ezenkívül Kontler László a Felvilágosodás és kommunikáció: Regionális gyakorlat és globális következmények címet viselő szekciót vezette. A konferencia tapasztalatai alapján is egyértelmű tendenciának tűnik az, hogy a kelet-közép-európai térség kezd háttérbe szorulni a nemzetközi történetírásban — pontosabban ez a folyamat már előre is haladt —, ami érvényes a magyar esetre is. A régióval kapcsolatos kutatások messze kevesebb figyelmet kapnak ma a tudományos közvélemény részéről, mint mondjuk két vagy három évtizeddel ezelőtt. Ennek nyilvánvalóak az objektív okai, melyek részben örvendetesek, hiszen összefüggnek azzal, hogy a régió „normalizálódik", vagyis fejlődése kiszámíthatóbb lett és bevált, de legalábbis ismert mintákat követ. Azonban az érdeklődés visszaesése egyben összefügg a posztkommunista tudományszervezés kudarcával is, hiszen a visszaeső nemzetközi jelenlét (pl. a legnívósabb folyóiratokban és a legjelentősebb konferenciákon) a történetírás nemzetközi összehasonlításban hanyatló színvonalának jele. Mivel az elszigeteltség csak tovább periferizálja a magyar történetírást, ezért fontos volna ezt az önmagát erősítő tendenciát megtörni - ezt eredményezhetné a Történész Világkongresszuson való aktívabb magyar részvétel is. Ez — az esetleges látszat ellenére — nem elsősorban anyagi kérdés, hiszen a magyar történészek nem merítették ki az utazásokra rendelkezésre álló pénzforrásokat, vagyis elfogadott előadások esetén további történészek kiutazására lett volna lehetőség. Ami a konferencia technikai lebonyolításának, megrendezésének színvonalát illeti, az összességében elmaradt a megszokottól. A szervezők ugyan kihasználhatták a University of New South Wales campusának fejlett infrastruktúráját, és a kiváló előadótermek és más épületek, s az azokat körülvevő ápolt zöldterületek is színvonalas környezetet biztosítottak. Más tekintetben azonban a szervezésbe sok hiba is vegyült, s az meglehetősen „lélektelennek" tűnt. Példa lehet erre a konferenciakötet igénytelen nyomdai kivitelezése és kevéssé praktikus szerkezete, a résztvevők megfelelő helyszíni tájékoztatásának hiánya, vagy az, hogy az egyetemi szállásokról sokan már néhány nap után csalódva távoztak. A konferencia helyszínének kiválasztásakor tudatosan törekedtek arra, hogy ezúttal Európán és Amerikán kívül kerüljön sor a rendezvényre. Ezzel a Nemzetközi Történettudományi Társaság (ICHS) a maga eszközeivel reagálni kívánt a globalizációs folyamatokra, s egyszersmind elő kívánta segíteni a törté-