Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat közgyűléséről 1551

BESZÁMOLÓ 1553 zítik majd súlyos anyagi problémák" - fejezte be beszámolóját Romsics Ignác főtitkár. A főtitkári beszámoló után tudományos emlékülés kezdődött „Felszabadulás, megszabadulás, megszállás, leigázás" címmel. Elsőkén JJngváry Krisztián tartotta meg előadását. Előadásának elején megállapította, hogy a szovjet hadsereg magyarországi bevonulásának megítéléséről mind a mai napig nincsen konszenzus. Politikai pártállástól, vérmérséklettől, személyes élményektől és tudományos felfogástól függően van, aki felszabadulásnak, van, aki „beszabadulásnak", elszabadulásnak vagy megszállásnak, van aki megszabadulásnak vagy „fél"-szabadulásnak nevezi a történteket. A körültekintő érvelést és a korrekt történeti értékelést nehezíti, hogy olyan fogalmat kell találnunk, mely egyaránt méltányos a náci-nyilas és a szovjet atrocitások áldozataival szemben is. A választott szó használatára egyszerre vetül Auschwitz és a Gulag árnyéka is. A „megszállás" kifejezés használata nem oldja meg a kérdést, mert minden felszabadító hadsereg ellát megszállási funkciókat. Az Egyesült Államok hadserege megszállta Nyugat-Németországot, de ebből még nem következett, hogy a térséget teljesen a saját érdekeinek alárendelve, afféle gyarmatként kezelje. A „megszállás" kifejezés semmit sem árul el arról, hogy a megszálló hogyan viszonyul az általános emberi jogokhoz és a politikai szabadsághoz. Az amerikai hadsereg idegen hadsereg volt ugyan, mégsem viselkedett brutálisan. A szóba jöhető kifejezések közül a „felszabadulás" érzelmi töltetet hordoz. Használói ma már nyilván nem azt akarják állítani, hogy a szovjet hadsereg megjelenésével beköszöntött volna a politikai szabadság kora. Pusztán arra az önfeledt örömre utalnak, amit a közvetlen életveszély megszűnése váltott ki a (potenciális) áldozatokban. Elfelejtik azonban, hogy ezt a közvetlen életveszélyt mások viszont ezután kényszerültek átélni, éppen a szovjet csapatok jelenlétének idején. Igaz, a német és a nyilas uralom alatt faji és politikai szempontok alapján a magyar társadalom egy része halálra volt ítélve. A szovjet atrocitások — bármennyire rettenetesek voltak is —, mégiscsak más túlélési esélyeket teremtettek, mert a faji üldözés megszűnt. Aki azonban meggyőződéses antikommunista volt, annak rettegnie kellett, akkor is, ha a kommunizmust demokratikus alapról utasította el. Történeti-politikai és morális okok tehát egyaránt a „felszabadulás" kifejezés ellen szólnak. A szovjet hadsereg magyarországi jelenlétét a lakosság egésze nem felszabadulásként élte át. Sztálin csapatai nem azért hatoltak be Kelet-Közép-Európába, hogy bárkit is felszabadítsanak, hanem azért, hogy megsemmisítsék a Harmadik Birodalmat, valamint hogy a nekik juttatott „érdekszférákon" belül bolsevizálják Európát. A szovjet hadsereg valójában senkit, így saját népeit sem szabadíthatta fel, hiszen a szabadság helyett a sztálinizmust terjesztette. Kelet-Európa és a Szovjetunió felszabadulása csak 1989-ben történhetett meg. Azonban attól sem tekinthetünk el, hogy mi szűnt meg 1945-ben Magyarországon. Ha csupán a „megszállás" kifejezést használjuk, erről nem árulunk el semmit. Azok, akik ennek ellenére ehhez a jelzőhöz ragaszkodnak, akarva-akaratlanul elbagatellizálják a nyilas korszak szörnyűségeit, ugyanakkor nehezen