Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

1550 BESZÁMOLÓ után felmérte, hogy mindkét országában nem tudja elfoglalni trónját — 1920. november 8-i levelében elismerte a Pragmatica Sanctio megszűnését, Magyarország teljes alkotmányos függetlenségét. A kormány által kétségbeesetten őrzött viszonylagos belpolitikai békét alaposan felkavarta Károly húsvéti visszatérése, amelyre még hazai támogatói sem voltak kellőképpen felkészülve. A Várban tartott személyes találkozón Horthy előtt Károly az Aristide Briand francia miniszterelnöktől kapott biztatásra hivatkozott, a kormányzó azonban elérte, hogy Károly visszatérjen Szombathelyre, majd Svájcba, különösen, miután Briand a budapesti francia főmegbízotton keresztül dezavuálta Károlyt. A kisantant, Benes vezetésével és Belgrád egyetértésével, de Bukarest feltűnő távolságtartásával követelte Károly trónfosztását, a budapesti jugoszláv követ pedig egyenesen casus bellinek nevezte az esetleges trónfoglalást. Károly végül nagy presztízsveszteséget szenvedett, s úgy hagyta el Magyarországot április 5-én, hogy Svájcban is új tartózkodási helyet kellett keresnie. Végül a hertensteini kastélyban rendezkedett be, a Vierwaldstätter See mellett. A királypuccsot Magyarországon kormányválság követte, miután Gratz Gusztáv királypárti külügyminiszter, majd a teljes kormány is lemondott. Az új miniszterelnök, Bethlen István, unokatestvérére, Bánffy Miklósra bízta a külügyi tárcát. Bethlen részéről a belső megnyugvásra való néma felszólítás volt, hogy kormányfői programbeszédében egyetlen szóval sem említette a királyjárást. A kérdés kikapcsolását Bethlen később is gyakran hangoztatta, s egy időre sikerült is elérnie. Károly azonban nem adta fel trónját, s egyre mélyebbé vált benne a meggyőződés, hogy akciójához legközelebb fegyveres erőt is igénybe vesz. Magyarországról való távozásakor Gratzot kérte fel, hogy közvetítsen közte és a kormány között, s vezesse a legitimista grémiumot. Gratz főként ifj. Andrássy Gyulával, Apponyi Alberttel és Rakovszky Istvánnal konzultált, s leveleiben rendre türelemre intette Károlyt. Károly hajlandó volt újabb és újabb határidőket kijelölni, időközben azonban küldötteket menesztett a szomszédos országokba, hogy az ottani royalista körökben előkészítse visszatérését. Mivel a küldöttek sikerekről számoltak be, Károly még Horthy augusztus végi levelének sem adott hitelt, aki a kisantant és Olaszország ellenséges magatartása miatt mind a dinasztia, mind az ország szempontjából fatálisnak nevezte Károly közeli visszatérését. Az uralkodó e levélre már nem is válaszolt, Gratzcal azonban, aki ezúttal a futár szerepét látta el, közölte, hogy Horthyt és kormányát törvénytelennek és forradalminak tekinti. A Károly által kívánt fegyveres támogatáshoz kizárólag a Nyugat-Magyarországon állomásozó, királyhű parancsnokoknak alárendelt csapatok jöhettek számításba. Ősszel azonban időszerűvé vált e haderő feloszlatása, hiszen az általuk felügyelt területeket a békeszerződés értelmében át kellett adni Ausztriának. Ε kényszerhelyzetben a magyarországi legitimisták szeptember végén és október elején két értekezletet tartottak, s végül a gyors cselekvés mellett foglaltak állást, mivel a katonák sürgetése erősebbnek bizonyult a politikusok óvatosságánál. Károly és Zita néhány fős kíséretével október 20-án repülőgépen érkezett Nyugat-Magyarországra. Másnap éjjel Károly csapataival Budapest felé indult,