Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

1538 BESZÁMOLÓ háború kellős közepén esély sem volt. Igaz, Károly soha nem mondta meg a szlovéneknek, hogy lehetetlent kérnek. Az orosz forradalom után egyre élesebb hangon beszéltek a délszláv politikusok is, és a szlovén-cseh együttműködés is egyre szorosabb lett. Krek kijelentette, hogy a legfőbb cél (tehát a Habsburg-birodalom fennállásánál is fontosabb!) a jugoszláv önrendelkezés. Sustercic volt az egyetlen, aki nem értett egyet a radikalizálódó hangokkal, és — felhíva a figyelmet a szerb és olasz veszélyre — kilépett a Délszláv Klubból. 1918 elején Károlynak is kifejtette, hogy szerinte a szlovének többsége nem akarja az ortodox szerb többségű Jugoszláviát, hanem egy ciszlajtániai Illíria megalkotására lenne szükség. Seidlertől azt kérte, hogy ezt akár egyoldalúan is meg kellene alkotni. Ám nem ért el célt, sőt teljesen elszigetelődött. Korosec 1918. február 27-én járt a császárnál, hivatalosan a költségvetés ügyében. Forradalmat sürgetett, felülről vagy alulról - mire a császár azonnal a költségvetésre terelte a beszélgetést. A konfrontáció az 1918. március eleji zágrábi deklarációval csak éleződött, melyből (Korosec szavaival) „kidobták a Habsburgok jogarát". Burián közös külügyminiszter azonban túlzottnak ítélte meg a délszláv veszélyt, szerinte Ausztrián belül meg lehet őket nyugtatni. Károly elfogadta Burián véleményét, és betiltották a deklarációs mozgalmat. A téves helyzetértékelésből született konfrontativ lépés mellett más eszközökkel is tudatosították: a szlovének problémája nem délszláv, hanem osztrák kérdés, azaz Ausztria keretei között lehet csak megoldani. A szlovének és a császár ekkor már két különböző nyelvet beszéltek, pedig — ha Károly csak a cenzúra-jelentéseket elolvassa — tudhatta volna, hogy valóban a délszláv egyesülés a céljuk. Jól mutatta ezt Korosec és Károly 1918. nyári találkozója is. Ekkor már nem is tárgyaltak, hanem — Lukan kifejezésével élve — „traccsoltak": Korosec azzal vádolta a németeket, hogy ők terjesztik a császárról, hogy iszik, mire Károly elmondta, hogy a németek szerint Korosec az antanthoz húz. Az 1918. júniusi katonai vereségek, az emigráns Csehszlovák Nemzeti Tanács antant-elismerése növelte a délszlávok bátorságát. 1918. augusztus közepén megalakult Szlovénia és Isztria Szlovén Néptanácsa. Október elején pedig a szlovének, horvátok és szerbek nemzeti tanácsa Zágrábban. Mindkét szerv már a Monarchia felbomlására játszott, mindkettő Korosec elnökletével. Amikor a legbefolyásosabb délszláv politikust 1918. október 11-én Károly utoljára fogadta, és egy Ausztrián belüli délszláv egység megalkotását jelentette be, Korosec — saját visszaemlékezése szerint — így felelt: „Felség, már késő!" így az október 16-i császári manifesztum nem érhette el célját. Lukan értékelése szerint mind a szlovének, mind Bécs kétkulacsos politikát játszottak. Korosecék tudatosan követeltek megvalósíthatatlant, miközben a szlovének vallásos tömegei még 1918 őszén is nagy bizalommal viseltettek a császár iránt. Károly és a kormány pedig egyfelől elvárta a feltétel nélküli lojalitást és patriotizmust, másfelől viszont nem gondolta komolyan, hogy a szlovének elgondolásait megvalósítja, bár ezt hosszú ideig nem mondták meg nekik. A horvát Marko Trogrlic, fiatal spliti kutató Dalmácia I. Károly idején c. előadása a Monarchia egyik, a háború által közvetlenül érintett tartományának történetébe adott bepillantást. Trogrlic elmondta, hogy a világháború előtt, kü-