Századok – 2005
BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515
BESZÁMOLÓ 1521 szocdemek és a kormány (Czernin) együttműködése titkos volt, amelyet utóbb mindkét fél igyekezett letagadni. A francia és az angol szocialisták nem voltak jelen Stockholmban, a konferencia után azonban felmondták az union sacrée-t és kiléptek a kormányból. Az osztrák delegáció május 25-26-án érkezett. Tagja volt Renner, Viktor Adler, Karl Seitz, Wilhelm Ellenbogen, Anton Hueber és Ludo Moritz Hartmann, továbbá cseh, bosznia-hercegovinai és lengyel küldöttek, akik Czernin és Renner szándékai szerint a Monarchián belüli „kis internacionálét" voltak hivatva megjeleníteni. Ez nem volt teljesen sikeres, mert pl. a magyarok eltérő álláspontot képviseltek, s a cseh szeparatisták is a kormánypolitikát élesen bíráló memorandumot küldtek Stockholmba. Az Internacionálé amszterdami levéltárának dokumentumai — melyeket Marin szerint érthetetlen módon alig használt a történetírás — arról tanúskodnak, hogy az osztrák delegáció elfogadta az annexió és jóvátétel nélküli béke elvét, de elvetette az önrendelkezési jogot — holott ez integráns részét képezte a szovjet javaslatnak —, mert az nem tartotta alkalmazhatónak a Monarchia esetében. Adler szerint „az Adrián, Trieszt és Dalmácia esetében nincs mit tenni, mert ott az olaszok kisebbségben vannak. Magyarországon teljesen ugyanez a helyzet." Renner az antantnak az „elnyomott népek felszabadítására" vonatkozó követelését azzal hárította el, hogy „Ausztria neija nyomja el nemzetiségeit, hanem éppen ellenkezőleg, megőrzi a kis nemzeteket, Herman Diamand lengyel küldött egyenesen úgy fogalmazott, hogy hálával tartoznak Bécsnek, amiért az nem akadályozza a népek kulturális fejlődését. „Csak az egyenlőség hiányzott, de ennek nem a kormány volt az oka, hanem az eltérő fejlődés. És a nemzeti súrlódásokat a kormány igyekezett enyhíteni." Renner később hosszú beszédben bírálta a brit és francia imperializmust, ami felháborította Hjalmar Brantingot: „az osztrák szocialisták [...] nem csupán saját kormányuk, hanem egyenesen a pángermanizmus eszközei" - jelentette ki a svéd küldött. A magyar szocialisták ezzel szemben büszkén hivatkoztak az 1915. évi bécsi konferenciához intézett békefelhívásukra, amiért annak idején éles kritikában részesültek a kormány és a konzervatívok részéről. Czernin értékelése szerint az osztrák küldöttség tevékenysége „meglepően mérsékelt és ésszerű" volt. Friedrich Adler ellenben, akinek pere éppen akkor zajlott, védőbeszédét felhasználta arra, hogy éles kritikában részesítse Rennert. Hasonló bírálatok érték Rennert a párt októberi kongresszusán is, amiért „az állam szolgálatába állította a pártot". Viktor Adler ugyanakkor, aki mindig is inkább gyakorlati politikus volt, mint teoretikus, megvédte a pártvezetőséget. Összegzésében Marin megállapította, hogy az osztrák szociáldemokraták Stockholmban inkább Czernin szócsöveként működtek, és a Németországgal való szövetséget szolgálták, semmint a szocialista (béke)politikát, ám ezt nem lehet negatívumnak tekinteni. A párt, amely mérsékelt és megbízható politikai erőként tűnt fel a közvéleményben, megerősítette pozícióját (Károly egyébként már korábban miniszterséget ajánlott Rennernek), amit aztán ki is használt az összeomlás időszakában. Ugyancsak egy politikai irányzat tevékenységét mutatta be az olasz Maddalena Guiotto, a trienti Olasz-Német Történeti Intézet tudományos munkatársa Az osztrák keresztényszociálisok és I. Károly c. előadása. Ausztriában a
