Századok – 2005
MŰHELY - Tóth Andrej: A Huszár-kormány meghívása a párizsi békekonferenciára (1919. december - 1920. január) 1477
A HUSZÁR-KORMÁNY MEGHÍVÁSA A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIÁRA 1495 hangsúlyozta, hogy „a békedelegáció kiküldésének kérdése annyira függ a mindenkori helyzettől és oly fontos kérdés, hogy senkinek sem lehet szemrehányást tenni azért, ha e kérdésben változtatja nézetét".9 7 Jóllehet a kormányülés jegyzőkönyve szerint a többi miniszter nem szólt hozzá a vitához, a szavazás eredménye rögzíti a véleményüket is. Huszár miniszterelnök a delegáció január 5-i kiküldését javasolta, s a szavazás nem volt feszültségektől mentes. Az indítványt támogatta Heinrich Ferenc kereskedelmi miniszter (Nemzeti Középpárt), Rubinek Gyula földművelési miniszter (Országos Kisgazda és Földműves Párt), Somssich József gróf külügyminiszter (Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja), Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter (KNEP), Peyer Károly munkaügyi- és népjóléti miniszter (Szociáldemokrata Párt). A további halogatás mellett szavazott Friedrich István hadügyminiszter (KNEP), Beniczky Ödön belügyminiszter (KNEP), Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter (KNEP), Bárczy István igazságügy-miniszter (Nemzeti Demokrata Párt), valamint Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek minisztere (KNEP). Azaz: a tíz jelenlévő miniszter közül öten a január 5-i indulás mellett, s ugyancsak öten a további halasztás mellett tették le voksukat.98 A döntés tehát a miniszterelnök szavazatától függött, Huszár szavazata pedig — tekintettel a korábbi tárgyalásokon kifejezett álláspontjára,'jelenlegi indítványára és általában az „antantbarát" kabinet vezetőjének helyzetéből fakadó felelősségére — egyértelmű volt. Huszár szavazata a magyar békedelegáció Neuillybe való január 5-i kiutazása mellett véglegesen zöld utat adott a küldöttségnek. Huszár döntésének indokolásakor elsősorban az ország kritikus állapotára hivatkozott, de utalt Friedrich előadására is, amelyből ugyancsak világosan kiderült, hogy a következő néhány hónapban nem lehet lényegesebb változásra számítani. Huszár azzal érvelt, hogy a helyzet a fővárosban is szüntelenül romlik, a Tiszántúlon pedig már kimondottan súlyos, s utalt az itteni szakadatlan román rekvirálásokra, valamint arra a lehetőségre, hogy sor kerül a helybéli lakosságnak a Dózsa György vezette középkori felkeléshez hasonló megmozdulására. Huszár nem csupán érvelt álláspontja mellett, hanem vállalta érte a teljes felelősséget is. Arra hivatkozott, hogy „léterdekünk" megköveteli, hogy „mielőbb a béke útjára lépjünk, annál is inkább, miután 3-4 heti halasztással mit sem érnénk el". A halasztás taktikáját azért is elvetette, mert véleménye szerint az csak veszélyeztetné az ország konszolidálását. Huszár a megbízottak január eleji kiküldését a közelgő, január végére kiírt parlamenti választások szempontjából is fontosnak nevezte: „A választásokra való tekintettel is előnyösebbnek tartja, ha nem optimista hangulatban választja meg az ország a nemzetgyűlést, hanem mérlegeli a valóságot."99 A Huszár-kormány 1919. december 29-i ülése ezzel megszilárdította Magyarország antantbarát politikai vonalvezetését — pontosabban: a kormány lojalitását az antanthoz — még a pillanatnyilag biztosnak látszó katasztrofális és kíméletlen békefeltételek ellenére is. A magyar kabinet enyhe halasztó taktiká-97 Uo. 24-25. 98 Uo. 25. 99 Uo. 26.
