Századok – 2005
MŰHELY - Tóth Andrej: A Huszár-kormány meghívása a párizsi békekonferenciára (1919. december - 1920. január) 1477
1488 TÓTH ANDREJ matlanságát, ez a szövetségeseket már csak presztízsszempontból is arra késztetné, hogy megbüntesse Magyarországot ellenkezéséért.6 1 Véleményét a külügyminiszter azokkal a saját beszélgetéseivel is alátámasztotta, amelyeket az előző napokban az antant tábornokaival folytatott Budapesten. Az a benyomása — közölte a miniszter —, hogy a békeszerződések megkötését követően az antant felbomlik, s Magyarországra a továbbiakban már nem úgy fog tekinteni, mint jelenleg, vagyis még abba sem fog beleavatkozni, ha Magyarország a békeszerződés aláírása után fegyverkezni kezd. Somssich ezért azt javasolta, hogy Magyarország írja alá feltétel nélkül a békét, de egyúttal tiltakozzon minden igazságtalan intézkedés ellen.62 Maga Huszár miniszterelnök is óvott bármilyen antantellenes politikától. Felhívta a figyelmet az antant szoros szövetségesi kapcsolataira partnereivel, valamint arra, hogy az antant elleni bármilyen agresszív fellépés azzal a kockázattal járhat, hogy az antant magyarellenes akcióra ad felhatalmazást a románok vagy a szerbek részére. Huszár ezért csak az aláírás enyhe késleltetését tartotta megengedhetőnek, s ezt is csak abban az esetben, ha ez Magyarország számára előnyös lesz.63 Bár a Huszár-kormány még nem döntött véglegesen a kérdésben, a radikális és aktív antantellenes politikát elvetette, hajlandóságot mutatott az együttműködés és a béketárgyalásokon való részvételre. Ez a szükségszerűség olyan vitathatatlan tény volt, aminek a születőfélben lévő új Magyarország politikai vezetői teljes mértékben a tudatában voltak. Közülük senki sem vonta kétségbe az ország kötelező részvételét a békekonferencián, amint azt a fent említett miniszteri értekezlet jegyzőkönyve is tökéletesen tanúsítja. Természetes azonban, hogy a magyar politikusok — főképp a várt békefeltételekre való tekintettel — meglehetősen bizalmatlanul és kritikusan szemlélték a békekonferencia munkáját. Az értekezlet résztvevői előzetesen 35 főben határozták meg a békedelegáció létszámát,6 4 és egyértelműen megállapodtak abban, hogy vezetőjéül Apponyit kérjék fel. Főmegbízottnak javasolták Bethlent, Telekit, Popovicsot, Lerset, Somssich László grófot, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnökét, és Zoltán Bélát, a Friedrich-kormány volt igazságügy-miniszterét.6 5 A tanácskozáson — különös tekintettel a felmerülő nemzetiségi és a gazdasági szakkérdésekre — alapos vizsgálat tárgyává tették a további küldöttek névsorát is.6 6 A miniszteri értekezlet jelentősége azonban mindenekelőtt abban a határozatban rejlett, amely Magyarország taktikáját tisztázta a békekonferencia irányában, s amelyet Horthy erősített meg összefoglaló felszólalásában. Az értekezleten végül úgy határoztak, hogy Magyarország a továbbiakban is követel-61 Uo. 9. 62 Uo. 8-9. 63 Uo. 9. A kormányfő előterjesztéseivel Bethlen is egyetértett. L. uo. 64 Uo. 11. Ez a szűkebb delegáció, azaz a békekonferenciára kiutazó küldöttség létszáma volt. 65 Uo. 11-12. Friedrich volt kormányfő az értekezleten azt javasolta, hogy Magyarország csak egy csökkentett, 8-10 fős delegációt küldjön a békekonferenciára, arra a tényre való utalásként, hogy a békekonferencia mindeddig de facto semelyik országgal nem tárgyalt. Vö. uo. 6. 66 Uo. 11-12. A miniszeri értekezlet jegyzőkönyve nevek említése nélkül csak azt a tényt rögzíti, hogy az értekezlet „részletesen foglalkozott" a kérdést. L. uo. 12.
