Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335

A NEOLÓG ZSIDÓSÁG ÚTKERESÉSE A SZÁZADFORDULÓN 1365 Az Egyenlőséggel már más volt a helyzet. Ha a korabeli becslést vesszük alapul, miszerint az eladott példányszám és a tényleges olvasók száma között mi­nimum tízszeres szorzót kell alkalmazni, az Egyenlőség olvasótábora 1915-ben elérte a 25 ezer főt.16 8 A zsidókat érintő országos érdekű ügyekről Szabolcsi Mik­sa lapja volt szinte az egyetlen információforrás, amely eljutott a vidéki hitközsé­gekig, melyeknek „szinte nélkülözhetetlen lelki táplálékává lett", írta Venetianer Lajos a Magyar Zsidó Szemlében.16 9 Szabolcsi Miksa 1915-ben bekövetkezett ha­lálakor írt cikkében az Egyenlőség irányzatától ekkor már jócskán eltávolodott Patai József is benne és lapjában látta a „magyar zsidó közélet" megteremtőjét s irányítóját. „Bizonyos — összegezte véleményét Patai —, hogy senki sem volt az új magyar zsidóságra nagyobb hatással mint Szabolcsi Miksa".170 Ez persze nem jelenti azt, hogy az Egyenlőségnek, és akár csak az olvasói­nak a véleménye összemoshatok. S nem csupán azért, mert az olvasás önmagá­ban nem jelent egyet az olvasottal való azonosulással. Nem szabad figyelmen kí­vül hagyni, hogy az Egyenlőség erősen militáns lap volt. Természetesen igyeke­zett elébe menni olvasói vélt várakozásainak, informálni, szórakoztatni is kívánt, de alapvetően okítani akart; hétről hétre megjelölte olvasói számára az egyedül helyes utat, amellyel olvasói nem feltétlen értettek mindig s mind egyet. Miköz­ben nem kétséges például, hogy a haszidizmust egyre kedvezőbb színben feltün­tető cikkek egyfelől megelőzték egyes olvasók véleményét s céljuk részben éppen az volt, hogy eloszlassák a haszidizmussal szemben — amúgy hosszú ideig maga az Egyenlőség által — táplált előítéleteit, másfelől azt a célt szolgálták, hogy ki­elégítsék az olvasók egy részének a haszidizmus iránt növekvő vonzalmából fa­kadó — s ezt pontosan tükröző — igényét.171 Noha az Egyenlőség s olvasótábora közé nem lehet tehát valamiféle automatikus egyenlőségjelet tenni, egyértelmű, hogy e hetilap páratlan forrást képez a neológ polgárság egy nem csekély részé­nek nézeteit illetően. Ám ha kétségtelen is, hogy az Egyenlőségnek sikerült behatolnia oly mili­őkbe, írta Vajda Béla, losonci főrabbi, „hol kihaltnak látszott a zsidósággal való 168 A tiszaeszlári per idején az ekkor mindennap megjelenő Egyenlőségbő\ 6 ezer példány fo­gyott el. 1886 novemberében viszont, amikor Szabolcsi Miksa megvette a lapot, szinte haldoklott, összesen 93 előfizetővel büszkélkedhetett. Az Egyenlőség példányszáma ezután folyamatosan növe­kedett: 800 példány kelt el 1889-ben, 2 ezer 1911-ben, 2500 1915-ben, 4 ezer 1918-ban. 1919 no­vemberében 40 ezer példányban jelent meg hetente, majd a példányszám a 1930-as évek elején 15 ezer körül stabilizálódott. L. Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei (1881-1931). Budapest, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993. 40., 50., 55., 181., 221., 293., 410. Az előfizetők és a tényleges olvasók arányáról 1. Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában. Bécs-Budapest-Prága. Budapest, L'Harmattan, 2002. 147. 169 Venetianer Lajos: Szabolcsi Miksa. Magyar Zsidó Szemle, 1915. 3. sz. 168. 170 Patai József: Szabolcsi Miksa. Múlt és Jövő, 1915. július. 262. 171 „Nem akartam újból rátérni a chaszidimre, rebbeikre és meséikre, - azt hittem éppen elég volt, de tévedtem. Az olvasóközönség más nézeten van" - írta Szabolcsi 1915-ben, miután egy hét­tel.korábban hsfsaí cikket szentelt a haszid legendáknak. így hát Szabolcsi még egy, nem kevésbé pozitív hangvételű kis tanulmánnyal (s egyben életének egyik utolsó cikkével) ajándékozta meg ol­vasóit a magyar „Bál-Semek"-ről, értsd: a nevezetes magyarországi rebbékről, elsősorban a nagy­kállói reb Jicchok Eizikl Taubról. L. Szabolcsi Miksa: A chaszidim meséiből. A nagykállói rebe. Egyenlőség, 1915. febr. 28. 10-13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom