Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335
A NEOLÓG ZSIDÓSÁG ÚTKERESÉSE A SZÁZADFORDULÓN 1363 „A zsargonirodalom — írta egy 1902-ben megjelent tanulmányban a fiatal cionista, J. Eljashoff— [...] nem ismeri az ú. n. »zsidófájdalmat«, amely a modern, szellemileg olyan erősen fejlődött zsidóra annyira jellemző."16 0 Ez az irodalom nagy részben egy olyan világot mutatott be, ahol a zsidó identitás nem jelentett problémát, mert a kérdés fel sem vetődött. Perets vagy Sholem Alekhem szereplői számára zsidóságuk olyan ontológiai evidencia, amelyet semmi, semmiféle antiszemitizmus nem kérdőjelez meg, sőt, szenvedéseik közepette éppen megingathatatlan hitük, a kiválasztott néphez való tartozásuk tudata a legfőbb vigaszuk. A modern jiddis irodalom publikálásával, a neológ aktivisták célja egyértelműen az asszimiláns zsidóság azonosságtudatának megerősítése volt. De nem csak erről volt szó. A vonzódás „a nyomorgó, szenvedő, álmodozó lengyel zsidó" élete iránt, „melynek komor szürkeségén a vallási romantika színes fátylai repesnek", ez az új fogékonyság a „modern gettóélet tragikus szépségei" iránt, amelyet Perets, „oly végtelen szeretettel, oly aranyló optimizmussal"16 1 tudott leírni, egyúttal egyféle nosztalgiát is tükrözött e „sajátszerű, megállapodott világ" iránt, ahol a külvilág hatása még nem kezdte ki a „zsidóöntudat" integritását.16 2 Ez a nosztalgia az 1900-as évek neológ felekezeti irodalmában is megjelent. A felekezeti jellegű zsidó irodalmi sorozatokban, az IMIT évkönyveiben vagy az Egyenlőség hasábjain megjelent elbeszélések, útleírások, többé-kevésbé képzeletbeli visszaemlékezések stb. előszeretettel ábrázolták a falusi vagy kisvárosi zsidó hitközségek életét, „kis világuk megható színeit".16 3 Az ábrázolás idealizált volt, az idő egyfajta időtlen jelenidő. A hősök gyakran a rabbi, a dájen, a schnorrer, a hitközség szerény életvitelű zsidói voltak. Az itt megrajzolt élet békés, a konfliktusok jelentéktelenek, mosolyt keltő kis csetepaték a hitközösségen belül; nem zsidó figurák szinte egyáltalán nem szerepeltek ezekben az elbeszélésekben. A judaizmus itt már nem volt szigorúan véve „ortodox", a vallási élet nem zárta ki a nyitást a világi kultúra felé, de mindenütt jelenvaló maradt. Noha alkalmazkodott az új idők követelményeihez, a hagyomány átitatta a szereplők cselekedeteit, az elbeszélés hangnemét és színeit. Ε történetek meghittségét árasztanak, szereplőik számára zsidóságuk hit, érzelem, elkötelezettség és vigasz. Azokban az elbeszélésekben, amelyeknek témája az emancipáció utáni alternatívák között húzódó ellentét volt, nyoma sem volt már az ortodox életvitel melletti kitartás elítélésének, sőt egyes elbeszélések tárgya valójában a kétely volt, vajon megtalálhatja-e a boldogságot az, aki elhagyta a hagyomány világát. Erről szól a modern kabaré megalapítójának, Nagy Endrének az IMIT 1905-ös évkönyvében megjelent novellája. Az elbeszélés két párhuzamos életutat követ nyomon: az egyes szám első személyben beszélő hős fokozatosan ki-160 Dr. Eljashoff J.: A zsargonról (zsidó népnyelv) és a zsargon irodalomról. Zsidó Néplap, 1905. jún. 9. 8. A később Bal Makhshoves néven irodalomkritikusként ismertté vált J. Eljashoff (Isidor [Israel] Eliashev) tanulmánya eredetileg 1902-ben jelent meg a berlini Jüdische Almanachban. 161 L. 155. Íj. 162 Eljashoff: i. m. 8. 163 Hajdú Miklós: Hivatalbeli emberek. In: Gileád. Vallomások, elbeszélések. Budapest, Singer és Wolfner, 1914. 23.; Az elbeszélés első megjelenése: Hajdú Miklós: Képek és rajzok. Budapest, Magyar Zsidó Könyvtár [1906]. (Magyar Zsidó Könyvtár. XII.) 5-14.
