Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335
1360 KONRÁD MIKLÓS tó a hírnevére: „Még olyat se hallottam tőle — írta 1910-ben a bodrogkeresztúri rebbe kapcsán —, ami kevésbé híres csodarabbitól is telik. Nem a modern ember szemével néztem. Mikor a rebe elé léptem, chászidnak tekintettem magam én is, annak a szempontjából akartam megítélni a szentet. De a chászidnak sem nyújtott semmit sem. Beszéltem én már csodarabbikkal, kik faszcináltak megjelenésükkel, beszédükkel, érdekes észjárásukkal, okosságukkal, tudásukkal: a rebe reb Sájeben mindezt nem találtam".14 1 Miként az ellenérzése, dicsérete is immár a haszid eszmekörön belül maradó logikából fakadt: noha a nyírbátori rebbe, Teitelbaum Naftoli hitszónoklata a pajesz viseletének érdekében „csúnya zsargonban folyt", mégis „tele volt okossággal és ötlettel", írta Szabolcsi 1911-ben, majd ekként fejezte be beszámolóját e „kellemes, ritka szép férfi" otthonában folytatott eszmecseréről: „bizonyos speciális mértékkel mérve, igen eszes embert ismertem meg a rebe reb Naftoliban és aki a nyelvén tud és saját külön világába bele tudja magát élni, annak igaz öröme telik a vele való társalgásban".14 2 A változás kiváltója természetesen a haszidok töretlen hite, mély s mélyen átélt vallásossága volt. Az élet minden cselekedetét megszentelő, az embertől világi tetteiben is vallásos magatartást követelő haszidizmus, úgy tűnt, áthághatatlan védőbástyát alkotott az elvallástalanodással, a zsidóságtól való elidegenedéssel szemben: „Nincs az a csapás — írta Szabolcsi 1902-ben —, mely a chaszid lelkét megtörné: hite és bizalma sziklaszilárdságú. Isten akaratát látja mindenben és »Isten akaratja csak a jót akarhatja« hangzik egyik elvük. Nem is lett még öngyilkos soha chaszid ember, de kész odaadni életét Istenért minden nap minden órájában."143 Ez a hit megbocsáttatta, sőt, legitimálta Szabolcsi szemében azt, ami ellen még néhány évvel korábban oly hevesen kikelt: „Ha imába kapnak, a lélek magával ragadja a testet, és a lélekkel együtt extázisba jön a test is. Innen a szüntelen hajlongás, a test vonaglása, a lábak dobbanása, a kezek hadonászása, a sikongás, öröm és jajkiáltás, mi a chaszidok imádkozásával jár. Nem szép, nem esztétikus, szó sincs róla, de ne feledjük, hogy ők Istenükért lelkesednek így. Nem tesznek ők azzal semmi rosszat, nem ártanak azzal senkinek sem, ha betű szerint fogják fel a Zsoltár szavát: »minden ízem dicsér Téged, Istenem!«."144 A haszidizmus megítélésének mércéje tehát egyre inkább eltolódott: a haszidoknak a többségi társadalom iránt tanúsított magatartása helyett a hangsúly egyre inkább a haszidoknak a zsidóságukhoz való viszonyára esett. S innen nézve a haszidizmus már nemhogy eltűnésre ítéltetett, hanem helyet kapott — méghozzá alapvető helyet — a zsidóság életében: „Azt az áhítatot, azt a hangulatot, mely egy ú. n. rebbének a szombat harmadik lakomájánál a közönségre árad — írta az IMIT 1910-es évkönyvében Weiszburg Gyula, a PIH segédrabbija s főtitkára —, a modern zsidóság semmi intézménye és semmi alkalma nem nyújthatja. És alighanem a chaszidizmus lesz az a rezervoir, mely a zsidó hitet, zsidó 141 Szabolcsi Miksa: Látogatásom a bodrogkereszturi csodarabbinál. Egyenlőség, 1910. aug. 14. 6. 142 Szabolcsi Miksa: Meturgeman - Eszesség a kaftánban. Egyenlőség, 1911. márc. 5. 6-7. 143 L. 136. Íj. 144 Uo.
