Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335
1352 KONRÁD MIKLÓS tárcák szerzője maradéktalanul elítélte az „érthetetlen" jiddist, s vele együtt a zsidóság azon rétegét, amely nem volt hajlandó tudomást venni arról, „hogy ez az ország Magyarország".98 Az ifjabb Móricz Pál viszont, aki 1906-ban egy kis könyvet szentelt a Hajdú megyei haszid zsidóságnak, csupán mellékesen jegyezte meg egyik szereplője kapcsán, hogy ő is „persze főrészben a »jiddist« beszéli", ám ebben semmi kivetnivalót nem talált, mint ahogy a haszidok hagyományos öltözetében, illetve vallásuk előírásainak minuciózus követésében sem.9 9 Általánosságban is észrevehető, hogy párhuzamosan az ortodoxiát ostorozó publicisztikával, a „múlt emlékeiben" élő ortodox zsidók s „ábrándos álom-élet"-ük egzotikus-romantikus ábrázolása visszatérő motívuma a századforduló tárcairodalmának.100 Távol végül e romantikus megjelenítéstől, ám ugyancsak távol a kérdés asszimiláció szempontú megközelítésétől, voltak olyanok, így Zuboly is, akik az unteriandi zsidók „óriási bigottságá"-nak elmarasztalása mellett egyfajta etnológiai érdeklődéssel szemlélték e közeget, amely „minden furcsasága ellenére azért sokféle érdekességgel szolgál a vele foglalkozóknak". Zuboly külön kitért „a magyar zsargon, vagyis a jiddisch" szociolingvisztikai tanulmányozásának szükségességére, mivel e nyelv jövevényszavai, vélte a szerző, „mind egy-egy jelzőoszlop, mely olyan történelmi viszontagságok tényéről ad dokumentumot, miknek írott emlékei alig maradtak".101 Az ortodoxia, s főképpen az unteriandi ultraortodox zsidóság fennmaradása persze könnyen úgy tűnhetett, azok malmára hajtja a vizet, akik többé-kevésbé virulens ellenérzést tápláltak a zsidók iránt. Amint a Néppárt napilapja írta 1905-ben, „egy faj, amely kristályos tisztaságában tartotta fenn romokba dőlt világának sajátosságait, bár maga országát vesztette, szétzüllött a föld ezer tája felé, - ez a faj nem tud magyarrá lenni, még ha akar is".102 Am a neológ aktivisták fokozatosan felismerték: a zsidó „mint olyan" magyarrá válásának lényegi képtelenségét alaptétellé emelő antiszemitizmus per definitionem tagadta az asszimilációt igenlő és az azt elutasító zsidók közötti különbségtételt. „Vagy tettek-e valaha ellenségeink különbséget neológ és orthodox zsidó között?" - tette fel 98 Tóth Béla: Esti levél. Pesti Hírlap, 1901. aug. 27. 8-9. Tóth Béla ádáz ellensége volt az antiszemitizmus minden megnyilvánulásának s nem kevésbé vehemens híve a teljes asszimilációnak: „Pusztuljon az idegenség, akár gondolat, akár név, akár szó, akár szokás, akár betű. [...] Mások! Irtsuk ki a föld színéről ezt a csúf szót." A másság maradéktalan kiirtása vezethetett csak az általa hőn óhajtott „teljes összeolvadás"-hoz, amelynek alapja a polgárosodás közös ideálja volt, Tóth szavaival: az „elektromos világítású Nagy-Szalonta". L. Tóth Béla: Elég-e? Pesti Hírlap, 1900. okt. 21. 2-3. 99 Ifjabb Móricz Pál: Falusi zsidók. Debrecen, k. n., 1906. 60. Móricz lényegében tényként könyvelte el abszolút másságukat, azt kívánta csupán, hogy nagyobb számban téijenek át a mezőgazdasági tevékenységre. Az közülük, aki erre hajlandónak mutatkozott, így e „Márton zsidó", aki „a hajdúk közrendű népével sort kapál, kaszál, zsákol", számíthatott a hajdúk barátságára és tiszteletére. „Pajtás uram! Márton pajtás! A büszke hajdúk ekként tisztelik. [...] Sort dolgozik velők, tehát nem csúfondárolt »szomszéd«, hanem testvér, munkás testvér". Ez esetben nem számított sem „fültincse" - pláne ha az nem volt „kihívó nagy" -, sem az, hogy „külön tarisznyából tarisznyázgatja vallása szerinti sovány napi eledelét", elindult azon az ösvényen, amely „a bizalom, a szeretetérdemlés, a maradandóság útja.." L. Uo. 101-102. 100 Herczeg Ferenc: Fehér Rózsa. A Hét, 1890. máj. 18. 318. 101 Zuboly könyve... i. m. 181. 102 Az orthodoxok. Alkotmány, 1905. márc. 1. 5.
