Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335
1344 KONRÁD MIKLÓS gyar Izrael" társadalmi elfogadottságát, befogadását: „Ha az orthodox templomban német-zsidó jargonban prédikálnak — írta 1892-ben Enyedi Mátyás, kolozsvári főrabbi —, úgy szemrehányás ez nekünk is, [...] úgy érintve van nem csupán az illető hitközség, hanem a hazai zsidóság egyeteme is."56 Az Egyenlőség itt valójában nem az érintett személyekhez szólt, pontosan tudta, hogy tudomást sem vesznek róla. A cél a nyilvános megbélyegzés volt. A hangnem itt volt a leghevesebb. „Hisz ez az irány a czigányok nívójára szállítja le a zsidóságot. [...] Hisz ez az őrültséggel határos!"5 7 , fakadt ki Szabolcsi, mikor beszámolt arról, hogy a máramarosszigeti rebbe újfent megtiltotta híveinek, hogy más nyelven prédikáljanak, vagy hallgassanak prédikációt, mint jiddisül. Az elítélés, az elutasítás tehát megfellebbezhetetlen volt. Ám fontos aláhúzni, hogy motivációja nem volt egyöntetű. Mint neológ zsidók, az Egyenlőség szerzői a jiddisben minden bizonnyal valóban anakronisztikus jelenséget láttak, az elnyomás századainak súlya alatt véleményük szerint szellemi elcsökevényesedésnek indult judaizmus kinövését. Mint az újkort igenlő művelt középosztály tagjai minden bizonnyal őszintén úgy vélték, hogy a „zsargon" bebörtönzi a zsidókat egy kulturálisan alacsonyabbrendű állapotba. Ebből a szempontból a jiddis bírálatának (intő) célja, ha mégoly reménytelen is, a jiddis nyelvűek jó útra terelése volt. Ugyanakkor a külső nyomás semmibevétele volna azt feltételezni, hogy ez a legkisebb mértékben sem szabta meg a neológ diskurzust, amely — akár öntudatlanul — fél szemmel az esetleges nem zsidó olvasó felé tekintett, s ez-esetben egyértelműen arra törekedett, hogy elhatárolódjék az asszimilációt elutasító zsidóktól. A kép teljessége csak akkor ragadható meg, ha e diskurzus mindkét aspektusát tekintetbe vesszük, s csak akkor érthető meg teljes összetettségében, ha szem előtt tartjuk, hogy e két aspektus nem alkotott két különálló vonulatot. Mivel a többségi társadalomba integrálódó zsidók részlegesen interiorizálták e társadalom meghatározó nézeteit s követelményeit, olyan kettőségről van itt szó, amelynek elemei nem szétválaszthatok. Két észrevétel: egyrészt, az elméleti elítélés és a jiddishez kötődő zsidók iránt tanúsított pragmatikus magatartás — aligha meglepően — nem mindig volt összhangban egymással. Miközben menydörgött a „zsargon" ellen, az Egyenlőség soha nem kifogásolta, hogy jiddisül prédikálnak a Rumbach utcai zsinagógában, amelyet 1872-ben a Pesti Izraelita Hitközség (PIH) éppen azért épített, hogy kielégítse a hagyományosabb felfogású tagjainak igényeit, s így elejét vegye a Budapesti Orthodox Hitközségbe való átlépésüknek.58 Az Egyenlőség az ugyancsak a PIH-hez tartozó csortkovai rebbét követő Tisza Kálmán téri haszid imaházzal szemben is gondosan tartózkodott minden kritikától, sőt rendre hangoztatta, hogy formálisan ez az imaház is a PIH-hez tartozik, ezzel 56 Dr. Enyedi Mátyás: Modus vivendi. Egyenlőség, 1892. júl. 22. 4. 57 Szabolcsi Miksa: „Meturgeman. Az intelligensek... i. ra. 5. 58 A Rumbach utcai zsinagóga, úgymond, felekezetpolitikai hátteréről 1. Haraszti György: Két világ határán. Tradíció és modernitás: a Rumbach utcai zsinagóga és hívei. In: Uő: Két világ határán. Budapest, Múlt és Jövő, 1999. 149-184.
