Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335
A NEOLÓG ZSIDÓSÁG ÚTKERESÉSE A SZÁZADFORDULÓN 1341 sét. Olykor ugyan elhatárolta magát a jiddistől — „nekünk semmi közünk a jargonhoz", jelentette ki merészen 1901-ben az Országos Orthodox Iroda főtitkára30 —, máskor óvatosan a védelmére kelt — „ez is tradíció és sok száz éves szokásból átvett hagyomány", írta 1910-ben az ekkor már Ortodox Izr. Központi Iroda névre hallgató szervezet alelnöke3 1 —, de alapvetően amennyire csak lehetett, kerülte e számára minden szempontból kényes kérdés emlegetését. Az 1905-ös budapesti nagygyűlésről tizenegy oldalas beszámolót közlő Zsidó Híradó említést sem tett a viták eredeti nyelvéről.3 2 Ám a jiddis használata nem korlátozódott kizárólag az akkori magyar zsidóság egyharmadát-felét kitevő ortodoxokra. A kortársak e téren gyakran nem is tettek különbséget. Az 1870-es években, írta Kóbor Tamás gyermekkorának regényesített leírásában, a Terézváros szerény családjainak gyermeke „zsidónémet dialektuson növekedett föl".3 3 A jiddis, vélte Gerő Ödön 1898-ban, „még nagyon sok budapesti ember nyelve".3 4 A „tősgyökeres" Szerecsen utcai kofák, Kóbor volt utcai játszópajtásai, még az 1910-es évek elején is „galícziai dialektusban" kínálgatták portékájukat.3 5 Noha a dualizmus alatt Budapesten megjelenő mintegy tucatnyi jiddis, pontosabban Jüdisch-deutsch periodika közül a legfontosabb kétségtelenül az ortodox — ám a hivatalos ortodox vezetőségtől független — Allgemeine Jüdische Zeitung volt, az olyan lapok megjelenése a századforduló Pestjén, mint a Der Jüdische Humorist vagy a Jüdisches Witzblatt önmagában is egy, az ortodoxián túlmenő olvasótábor létezésére enged következtetni. A századfordulón még számos brettli — így például a Wertheimer Mulató, az Etablissement Ármin, a Grand Café Löffelmann, a hírhedt Tátra, vagy a Magyar Kabaré c. hetilap által a „faji kultúra egyik fenntartó elemének" titulált Mandl kávéház36 — jiddis, vagy legalábbis jiddis kifejezésekkel kevert német nyelvű előadással szórakoztatta a messze nem kizárólag Teleki téri piacosokból verbuválódó nagyérdeműt. A „ruganyos, városi zsidó nők — írta Krúdy 1917-ben — az utcán angolul beszélnek a társalkodónővel, de szívből csak a Wertheimer kávéház lengyel [értsd: jiddis - K. M.] színtársulatánál mulatnak."37 Bizonyos tehát, hogy azon zsidók között, akik a századfordulón magyarvagy németajkúnak vallották magukat, számosan beszélték, vagy legalább értették a jiddist, amely sokuknál a többnyelvűség még integráns (bár csökkenő) részét képezte. „Érdekes esetnek láttam — írta az 1883-as születésű Nagy Lajos a galíciai bevándorlóktól Pesten született gimnáziumi barátjáról és annak testvéreiről —, hogy íme, felnőtt és növőfélben levő hat fiatal lény nem tud jól zsidóul [értsd: jiddisül -K.M.], mert magyar, nem tud jól németül, mert galíciai eredetű zsidó, nem tud jól magyarul, mert németül beszélnek a szüleik, és mert 30 Viador [Weisz Dániel]: Válasz egy „Esti levél"-re. Zsidó Híradó, 1901. aug. 29. 1. 31 Hartstein Lajos: Perfídiák és hazugságok halmaza. Magyar Zsidó, 1910. dec. 9. 3. 32 A közgyűlés. Zsidó Híradó, 1905. márc. 2-12. 33 Kóbor Tamás: Ki a ghettóból. I-II. köt. Budapest, Franklin, 1911. II. köt. 23. 34 Viharos [Gerő Ödön]: Budapesti nyelvek. Pesti Hírlap, 1898. júl. 3. 5. 35 Kóbor: i. m. I. köt. 32. 36 Whist.: A Mandl szomorú tragédiája. Magyar Kabaré, 1912. dec. 20. 25. 37 Krúdy Gyula: Verbénai, vagy egy pesti polgár megtérése. [1917.] In: Uő: Telihold. Elbeszélések 1916-1925. Budapest, Szépirodalmi, 1981. 133.
