Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva Eszter: A migráció szerepe az Egyesült Államok és Kuba kapcsolatában 101
A MIGRÁCIÓ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KUBA KAPCSOLATÁBAN 127 pési jogot" adtak, amelynek keretében a megérkezésüket követő két év elteltével szerezhették meg a letelepedett státust (permanent resident). A törvény szerinti menekült-definíció azokat az egyéneket foglalta magába, akik a kommunista vagy kommunista befolyás alatt álló országokból, vagy a Közel-Keletről menekültek el, illetve a keleti félteke országaiban bekövetkező „katasztrofális természeti csapások" áldozatai voltak.113 Ironikusnak mondható, hogy a folyamatban lévő kubai menekültáradat közepette a „feltételes belépési jogról" szóló rendelkezés és a menekültek definíciója nem vonatkozott a nyugati féltekére (mint ahogy a preferenciarendszer és az egyes országonkénti kvóta sem). A „feltételes belépési jogról" szóló rendelkezés „egyáltalán nem foglalkozott azoknak a latin-amerikai országokból vagy karib-tengeri államokból, megfelelő papírok nélkül az Egyesült Államokba érkező személyeknek a helyzetével, akik az arra való hivatkozással akarták elkerülni a deportálást, hogy [hazájukban] valószínűleg üldöztetésnek lesznek kitéve."11 4 Ekképpen a jogi szabályozás korlátozott terjedelme, vagyis a keleti és a nyugati féltekéről származó bevándorlás szétválasztása, valamint az USA Kubával kapcsolatos külpolitikai érdekei - amelyeknek a rendkívüli beléptetés alkalmazása felelt meg a leginkább abban az időben - elindították azt a folyamatot, amely gyakorlatilag megsemmisítette a kongresszus eredeti szándékát a menekültügyi politika területén. Az 1965-ös bevándorlási törvény ugyanis a végrehajtó hatalmat abban akarta korlátozni, hogy a rendkívüli beléptetést az egyéni esetek helyett a tömeges menekültáramlatok befogadására szolgáló eszközként alkalmazza.11 5 Johnson elnök az 1965. évi törvény aláírásakor, október 3-án elmondott beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államokban szívesen fogadnak minden olyan kubait, aki el kívánja hagyni Kubát. Ez nyilvánvalóan azt jelentette, hogy a rendkívüli beléptetési jogkör alkalmazása az új bevándorlási törvény aláírását követően változatlanul folytatódni fog. Ennek eredményeképpen a keleti féltekéről érkező menekültáramlatok tekintetében sem változott a rendkívüli beléptetés gyakorlata, amint azt 1975-től a vietnamiak esete is alátámasztotta. A külpolitikai célkitűzések elérése sokkal fontosabbnak bizonyult, mint az átfogó bevándorláspolitika pontos betartása. Ráadásul annak ellenére, hogy az 1965. évi törvény 120 ezer fős felső határt szabott meg a nyugati féltekéről érkező beván-113 USC, S, CJ, USILP 1952-1979, CR 96/1. 57. Briggs kifejti, hogy „az 1965. évi bevándorlási törvény humanitárius rendelkezéseivel nyilvánvalóan az uralkodó külpolitikai célkitűzéseket kívánták támogatni. Ez a bevándorlási törvény tükrözte először azt a felismerést, hogy a menekültek folyamatosan részét fogják képezni a nemzet bevándorlási rendszerének. [...] A politikai ideológia és a politikai befolyás, s nem pedig magától az üldözéstől való félelem vált a menekült-kategória alakításában tett politikai kísérlet meghatározó tényezőjévé". Uo. 112., 115. (Az ENSZ szerint menekültstátust az kaphat, aki bizonyítani tudja az üldözéstől való félelem megalapozottságát.) 114 Gil Loescher - John A Scanlan: Calculated Kindness: Refugees and America's Half-Open Door, 1945 to the Present. New York, Free Press, 1986. 74. Fontos megjegyeznünk, hogy diplomáciai kapcsolatok hiányában az USA nem tudta deportálni azokat a kubaiakat, akiknél úgy ítélte meg, hogy nem bocsáthatók be az országba az egyes bevándorlókat és menekülteket érintő kizáró (egészségügyi vagy erkölcsi) okok valamelyikének fennállása miatt. Ez a probléma különösen kiéleződött az 1980-as marieli válság alatt, amikor 2746 elutasítandó személy (pl. elmebeteg és köztörvényes bűnöző) volt a menekültek között. Az 1984. évi migrációs egyezmény, majd annak 1987-es újbóli hatályba léptetése körüli tárgyalások elsősorban arról szóltak, hogy Kuba fogadja vissza ezeket az elutasítandó menekülteket. 115 Meglepő, hogy sem Briggs, sem Daniels nem vesz tudomást az 1965-ös törvény e speciális aspektusáról. Vö. Briggs: i. m. 121-122.; Daniels: i. m. 342., 345.