Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Magyar Eszter: A Keszthelyi Georgikon erdésziskolájának szakmai megalapozása. Egy magyar erdész tanulmányai a 19. század elején 1233

A KESZTHELYI GEORGIKON ERDÉSZISKOLÁJA 1235 évek során mellette megtanulta a mesterséget. Az első tanult erdészek nagy része maga is erdészcsalád sarja. Az erdész szakemberek szélesebb körű képzésének az igénye a 18. század közepén merült fel. A növekvő ipari termelés és az ezzel együtt járó fahiány már megkövetelte a tervszerű, természettudományos ismereteket is felhasználó erdőgazdálkodási gyakorlatot. Maga az erdészettudomány is sokat fejlődött. Korábban az ^rdők pontos felméréséhez és a vágások felosztásához elsősorban matematikai, földrajzi és mértani ismeretek kellettek csak, és ezeket a munkákat a geometrák is el tudták végezni, és a gyakorlatban ők is végezték, nem az erdészek. Az erdőkkel való racionális gazdálkodás általánossá válása után az erdészi teendők ellátásához az említetteken kívül más ismeretekre is szükség volt. Már sajátosan erdészi, de még mérnöki ismeretekkel is elvégezhető munka volt a taxáció, az erdők fatermésének a felbecslése. A fatömeg becslés az adott erdőből kinyerhető famennyiség megállapítását, és így a készletekkel való gazdálkodás hatékonyságát segítette elő. Az erdők regenerációjának munkafolyamataihoz, pl. az egyes fajták legkedvezőbb vágásérettségének megállapításához és sikeres felújításához azonban már speciális, természettudományos ismeretekre is szükség volt. Tisztában kellet lenni a botanikával, az egyes fafajok számára legkedvezőbb éghajlati adottságokkal. A vágások kijelölésénél és az újulat nevelésénél a domborzati viszonyok mellett még az uralkodó szélirányt is figyelembe vették. A sikeresebb erdőfelújítást elősegítette a termőhelyi viszonyok ismerete. Mindezeket a tudományokat erdészeti segédtudományoknak tekinthetjük, amelyek összerendeződésével alakult ki a speciális erdészettudomány. Nem véletlen, hogy kezdetben nagy átjárhatóság figyelhető meg az egyes szakmák között, az elsőgenerációs erdészek közül sokan eredetileg matematikusok, mérnökök (köztük igen sok hadmérnök) közgazdászok, akkori elnevezéssel kameralisták, botanikusok, sőt orvosok voltak. A faeladás elengedhetetlenné vált adminisztrációjánál számviteli feladatok is jelentkeztek. A vezető erdészeknek pedig át kellett látniuk erdőgazdasági üzemeik lehetőségeit és helyzetét az ország gazdasági életében. Az erdőmesternek járatosnak kellett lennie a közgazdaságtanban, jogban, és kamarai birtok esetén az udvari hivatalok ügyintézésében. Mindezek hatására Németországban a 18. század közepén kialakultak a speciális iskolák: matematikai, botanikai, taxációs, kameralista, melyeknek tagjaival és vezéregyéniségeivel bőven foglalkozik a szakirodalom.6 Jelen dolgozatban az erdészeti oktatás egy-két meghatározó szereplőjének és irányzatának az ismertetésén kívül csak azoknak az erdészeknek a tevékenységével foglalkozom, akikkel Lakoszil Antal tanulmányai során kapcsolatba került. Munkásságuk, és az átadott tudás alapján megállapítható, hogy Lako-6 Anton, Schwappach·. Handbuch der Forst- und Jagdgeschichte Deutschlands I—III. Berlin, 1886., Hasel, Karl·. Forstgeschichte. Ein Grundriss für Studium und Praxis. Hamburg-Berlin, 1985. Rubner, Heinrich: Forstgeschichte im Zeitalter der industriellen Revolution. Schriften zur Wirtschafts und Sozialgeschichte 8. Bd. Berlin, 1967., Walter, Kremser: Niedersächsische Forstgeschichte. Rotenburg, 1990., Nozicka, Jan: Prehled vyvoje nasih lesu Prága, 1957., Richard, von Dombrowski (hrsg): Allgemeine Enzyklopädie des Gesammten Forst- und Jagdwissenschaften I-VIII. Bd. Berlin, 1894., Hess, Richard: Lebensbilder hervorragender Forstmänner. Berlin, 1885., Hafner, Franz: Forstliche Schulen, Ausbildungstätten, Forschungsanstalten. In: Österreichs Wald in Vergangenheit und Gegenwart. Wien, 1983. (Szerk n.)