Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Szakály Orsolya: A brit-magyar kapcsolatok egy ismeretlen fejezete: báró Vay Miklós londoni küldetése 1790-ben 1207

1208 SZAKÁLY ORSOLYA si tömegek ellenzékiségével. Magyarországon is — csak úgy, mint a birodalom nyugati peremén 1789 őszén forradalomba torkolló belgiumi szervezkedésben — rövid időre közös platformra került a csupán korábbi kiváltságai visszaállítását kívánó többség és a másképp változtatni akaró kisebbség. Ez a felvilágosult kisebbség Poroszország mellett Nagy-Britannia felé is tapogatózott. Ezen kísérlet megértéséhez azonban elengedhetetlen a porosz kapcsolatok felvázolása.3 A berlini udvar 1787-től kezdve szentelt figyelmet a magyarországi történéseknek. II. Frigyes Vilmos első minisztere, Ewald Friedrich Hertzberg gróf a magyar fejleményeknek egyáltalán nem örült, ezek ugyanis veszélyeztették a porosz területgyarapodás jegyében fogant komplikált területcsere-tervét. Ennek keretében II. József a szultántól elfoglalt területekért cserébe átadta volna Galíciát Lengyelországnak, a lengyelek pedig lemondtak volna Poroszország javára a kulcsfontosságú Danzig kikötővárosról és Thorn erődről. Mindehhez természetesen szükség lett volna a császár együttműködésére. Hertzberg ezért óva intette uralkodóját attól, hogy II. József szemében Poroszországot gyanús magyar kapcsolatokkal kompromittálja. Ezt a véleményt a Habsburg-barát hírében álló Podewils gróf, bécsi porosz követ is osztotta.4 Az egyre feszültebbé váló magyar — és tegyük hozzá belgiumi és galíciai — helyzetben azonban II. Frigyes Vilmos nagyobb lehetőséget látott miniszterénél és bécsi követénél. Az uralkodót Bécsből a Podewils mellett dolgozó porosz rezidens, Friedrich Jacobi-Klöst báró látta el hírekkel és királya utasítására ő ösztökélte a magyar elégedetleneket arra, hogy Poroszországtól kérjék a magyar alkotmány biztosítását. Az északi szomszéd érdeklődése Bécsben sem maradt észrevétlen. II. József 1786-tól figyeltette a porosz követséget, beleértve annak levelezését is. 1788 nyarától tudta, hogy az elégedetlenek Jacobival állnak összeköttetésben.5 A császár 1788. október elején kapta kézhez azt a feljelentést, amelyet Christoph Stoll, az Orczy család württembergi nevelője írt. A denunciáns szerint Orczy József báró László fivérével összeesküvést tervez, amelybe őt is beavatták. A törökkel és a lengyelekkel együttműködve akarnak felkelést kirobbantani és a magyar koronát egy brit királyi hercegnek felajánlani. A szervezkedők közül még Karl von Hompesch-Bollheim német birodalmi báró nevét említette. Hompesch, aki látszólag teljesen azonosult a magyar nemesi törekvésekkel, előkelő német és lengyel társadalmi kapcsolatokat ápolt: apja pfalzi miniszter volt, nagybátyja pedig később (1797-1798) a Máltai Lovagrend nagymestere.6 Maga Hompesch korábban császári katonatisztként szolgált, majd 1787 nyarán leszerelt, és kereskedésbe fogott. így jutott el bátyjával 1788 tavaszán Nagy-Britanniába. Reviczky Károly gróf londoni követ joggal kalandornak titulálta, és azt gyanította, hogy a kereskedés csak álca. Hompesch ugyanis nemcsak arra kérte 3 A Berlinnel meginduló tárgyalások történetét Marczali Henrik, Wertheimer Ede, majd összefoglalóan Gragger Róbert feldolgozta (1. részletesen alább). A porosz kapcsolatok bemutatásánál elsősorban ezekre a munkákra támaszkodtunk. 4 Marczali Henrik·. Porosz-magyar viszonyok 1789-90-ben. Kiadatlan jelentésekből és levelezésekből. Századok 12. (1878) 305-325. A szerző szerint néhány magánember önérdektől vezérelve bonyolódott Poroszországgal tárgyalásba. 5 Robert Gragger: Preußen, Weimar und die ungarische Königskrone. Berlin-Leipzig 1923. 12-21. 6 Hochedlinger, M.: Krise und Wiederherstellung i. m. 280.