Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Krász Lilla: „A mesterség szolgálatában" Felvilágosodás és „orvosi tudományok" a 18. századi Magyarországon 1065
1088 KRÁSZ LILLA A megyei tiszti orvosok egészségügyi jelentéseinek valamint a fent tárgyalt egykorú nyomtatott forrásoknak az egybevetéséből kiderül, hogy az orvosok a 18. század második felében formálódó magyar értelmiségi réteg fontos, meghatározó részét képezik. Származásuk szerint a legtöbben orvos, gyógyszerész, vagy lelkész, tanár családból jönnek, de találunk nemesi, vagy paraszti felmenőket is. A vizsgált korszakunkban az orvosok kisebb része pozícionált helyzetben és rangban, mint megyei vagy szabad királyi városi tiszti orvos dolgozott, nagyobb részük járási vagy megyei székhelyeken, mint gyakorlóorvos telepedett le, és egy csekély hányaduk, udvari orvosként grófi, hercegi udvarházakban tevékenykedett. A képzeletbeli orvosi hierarchia legfelsőbb szintjén álló megyei orvosok nem a megyei tiszti karban, hanem az ún. szegődöttek, a conventionatusók között foglaltak helyet, ahol rangban a megyei mérnök után következtek. Társadalmi helyzetüket, erkölcsi, anyagi megbecsülésük is jól tükrözi: évi fizetésük a főszolgabíróéval volt azonos. A Helytartótanács Számvevőségének 1786. évi kimutatásából kiderül, hogy a megyei és a szabd királyi városi tiszti orvosok évi bevétele átlagosan 300-500 forint között mozgott, de akadt évi 800 forintos fizetés is.5 6 Az orvosok vagyoni helyzetére jellemző még, hogy némelyiküknek sikerült élete folyamán nagyobb vagyont szerezni: így például Wallaszkay János Pest vármegye főorvosa, a császári akadémia tagja könyvtárat és 100.000 Forintot hagyott a kincstárra, vagy Pozsony város orvosa, Perbegg János Károly is több mint 100.000 Forintot gyűjtött össze életében. Pest városi orvosa Cseh-Szombaty József is végrendeletében egy nagyobb összegű, 25.000 Forintos alapítványt tett a debreceni kollégiumban felállítandó kémia-, fizika-és mineralógiai tanszék céljaira. Nagyobb városokban az orvosok társadalmi helyzetének fokmérője pacientúrájuk társadalmi hovatartozása. Pozsonyban például a legtekintélyesebb orvosok -— akik egyébként pozíciót és/vagy magasabb közhivatalt szereztek — azok voltak, akik a katolikus arisztokrácia és a klérus háziorvosaként működtek. A következő réteg az alsóbb nemességet kezelte, majd következtek azok az orvosok, akik az evangélikus kereskedőket és mestereket látták el. A képzeletbeli ranglétra utolsó fokán foglaltak helyet a külvárosi szőlőműveseket gyógyító orvosok. Az orvosi pályában rejlő társadalmi mobilitás széleskörű lehetőségeit mutatja, hogy ez a feltörekvő értelmiségi réteg munkája, kiemelkedő szakmai teljesítménye révén nemességhez is juthatott. így például tudományos munkásságuk elismeréseként Mária Terézia 1741-ben Perliczy János Dánielnek, 1765-ben Mátyus Istvánnak, I. Ferenc 1798-ban Plenk József Jakabnak adományozott nemességet. Előfordult azonban az is, hogy valaki pénzért vásárolt magának nemességet, így például Skollanits József pozsonyi orvos. Elete jól mutatja, hogyan lehetett a korszakban ezen a pályán előbbre jutni. Weszprémi leírja, hogy Skollanits felszabadított jobbágyszülők gyermeke volt, 1763-ban az Egészségügyi Bizottság (Sanitätskommission) orvosa lett, 1765-től a bizottság tanácsosa, majd 56 MOL C 66 Nr. 43. pos. 40. foi. 201-204/1785-86.
