Századok – 2005

H. Balázs Éva köszöntése (Kosáry Domokos) 1063

H. BALÁZS ÉVA KÖSZÖNTÉSE A Magyar Történelmi Társulat, tehát azon testület nevében, amelynek feladata és hivatása nemzetünk történeti tudatának tisztántartása, gondozása, őszinte tiszteletünket, elismerésünket és legjobb kívánságainkat szeretnénk ki­fejezni H. Balázs Éva Professzor Asszonynak, 90. születésnapja alkalmából, e formában is, közlönyünk, a Századok hasábjain. Hálával emlékezve arra is, hogy egy időben — méghozzá igen nehéz időben — a Társulat titkáraként sokat tett kiadványaink, így a nevezetes Fontes-sorozat megjelentetése érdekében. Nagyszabású életműve az erdélyi Kolozs megye kialakulásának középkori települési, társadalmi viszonyának bemutatásával indult, speciális hozzáértést és odaadást igénylő, középkori latin források, oklevelek alapján. Ezek tanulmá­nyozását, illetve az eredmények formába öntését családjának hagyományos la­tin műveltsége, illetve irodalmi légköre segítette elő. A források és problémáik egy másik nagy és sokszínű csoportja a 18. század és vele a felvilágosodás euró­pai és magyar fejlődését tárta fel az ünnepelt előtt, aki szívesen foglalkozott olyan egykori reformerek tevékenységével, mint Berzeviczy Gergely, de nem kevésbé szívesen és sikeresen a korszak összefoglaló bemutatásával, meg sok kis, jellemző részlet megvilágításával is. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a hazai kutatások jól kapcsolódtak össze a 18. század, a felvilágosodás iránt éppen akkori­ban megélénkülő nemzetközi érdeklődéssel. A magyar Professzor Asszony Bécs, Göttingen szakmai műhelyében, Párizsban, Brüsszelben találkozott, beszélgetett külföldi specialistákkal. A sokszínű forrásanyag és a bővülő nemzetközi kapcsolatok mellett ki­emelten kell említenünk igen jelentős, harmadik működési területét, az okta­tást, a fiatalok szakmai vezetését, meg új, bővülő kutatógárda nevelését, több lépcsőben, új meg új témákkal való gazdagítását. H. Balázs Éva munkásságát kezdettől fogva széles nemzetközi látókör jel­lemezte. De ugyanakkor a szó tiszta, patrióta értelmében vett nemzeti érzés is, amely történettudományunknak más, szakmai jellemzői mellett ugyancsak ha­gyományai közé tartozik. Társulatunk, átnyújtva jókívánságait, továbbra is számít a Professzor Asszony közreműködésére, és kíván szakmai munkájához erőt, egészséget és sok sikert. Budapesten, 2005 őszén Kosáiy Domokos a Magyar Történelmi Társulat elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom