Századok – 2005
DOKUMENTUMOK - Kelenik József: Lazarus von Schwendi emlékiratai a török elleni védelmi rendszer magyarországi kiépítéséről (1576) 969
EMLÉKIRAT A TÖRÖK ELLENI VÉDELMI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉRŐL (1576) 975 Ahogyan ebből is következik, a császár legfontosabb „társhatalma" a Birodalmi Gyűlés volt. Csakhogy ez az intézmény 7 választófejedelemből (Kurfürsten), 50 egyházi és 24 világi fejedelemből (Fürsten), 83 birodalmi egyházi személyből (Reichsprälaten) és 143 birodalmi grófból (Reichsgr a fen) állt, nem számolva itt a megjelenésre igen, szavazásra azonban nem jogosult 86 birodalmi várossal.20 A gyűlések munka-, határozat- és döntésképessége ilyen létszám mellett — mintahogyan az sejthető is — meglehetősen korlátozott volt. A Birodalom jogi szempontból egyik legfontosabb központi hivatala az 1495-ben létrehozott Birodalmi Kamarai Bíróság (Reichskammergericht) volt. Fellebbviteli bíróságként a birodalmi rendek közötti peres ügyekben volt hivatott dönteni, és jogi értelemben — a Reichshofrat mellett — a legfelsőbb fellebbezési fórumnak számított. Elvi jelentőségét az adta, hogy kifejezte a Birodalom jogi egységét. Mivel azonban működése nem volt megfelelően finanszírozva, gyakran hosszabb ítélkezési szünetekre kényszerült. A 16. század utolsó évtizedében pedig, a protestáns és katolikus rendek közötti politikai ellentétek kiéleződése miatt, szinte teljesen megbénult.21 Bár e helyt nincs módunk a téma további részletes áttekintésére, annyit biztonsággal állíthatunk, hogy a birodalmi működéshez szükséges intézményrendszer a 16. század folyamán, németfoldön még kialakulóban, formálódóban volt.2 2 A jogi, kormányzati intézményrendszer kiforratlansága mellett a gazdasági alapok is hiányoztak a nagyhatalmi fellépéshez. Az első, viszonylag hosszabb ideig, folyamatosan szedett birodalmi adó épp a török segélyek sora volt. De a birodalmi léthez szükséges ideológiai alapoknak sem találjuk sok nyomát. Az az eszmerendszer, a keresztény univerzaliznus, amely a birodalmat egy magasabb, eszmei szinten összefogni, összetartani lett volna hivatott, romokban hevert. Sőt, mivel története során a kereszténységet még talán soha nem jellemezte akkora felekezeti megosztottság, mint a 16. század utolsó harmadában, a vallás inkább feszítő, mint egyesítő erőként működött. Az evangélikus egyházban az 1570-es években érték el csúcspontjukat az egyes irányzatok közötti viták, összecsapások. Ekkor vette első komoly lendületét a katolikus megújulás, az ellenreformáció, és ebben az időszakban zajlott le az ún. „második reformáció", melynek keretében evangélikus német fejedelemségek egész sora „vette fel" a református hitet.2 3 A Német Nemzet Szent Római Birodalma, mint birodalom, nem rendelkezett fegyveres erővel. Csapatokat a birodalmi kerületek állíthattak ki, ha a területükre eső államok belső békéjét, vagy határait támadás érte. A birodalom egészének külpolitika érdekeit hivatalosan ugyan a császár képviselte, de e fel-20 Neuhaus, 2003. 32-34. A számok az 1521. évi Reichsmatrikel adatai, a 17-18. század folyamán némileg módosulnak. 21 Johannes Burkhardt·. Das Reformationsjahrhundert. Deutsche Geschichte zwischen Medienrevolution und Institutionenbildung. 1517-1617. Stuttgart, 2002. 183-185. (A továbbiakban: Burkhardt, 2002.) 22 Burkhardt, 2002. 179. 23 Ezek a következők voltak: Nassau-Dillenburg 1557-ben, Kurpfalz 1561-ben, Wesel 1564-ben, Wetterau grófság 1577-ben, Szászország 1587-88-ban, Zweibrücken hercegség és Emden szintén 1588-ban, Colmar 1589-ben, Lippe és Bentheim grófságai 1601-ben, illetve 1602-ben, Szilézia pedig 1609-ben. Hans-Jürgen Goertz: Deutschland 1500-1648. Ein zertrennte Welt. 2004, Paderborn. 208.
