Századok – 2004

Történeti irodalom - Frontiers of Faith. Religious Exchange and the Constitution of Religious Identities 1400–1750. (Ism.: J.Újváry Zsuzsanna) IV/975

978 TÖRTÉNETI IRODALOM szemben Angliával, ahol alig volt ilyesmi. Ukrajnában nem volt nagy a boszorkányüldözés, de az üldözési- és kínzási módszereket átvették, s azokat a zsidók ellen alkalmazták. Alexander Lavrov (Köln, Tudományegyetem) előadásában, ikonográfiái témában, Európa keleti felét képviseli: a nyugati festmények és metszetek hatását elemzi az orosz és ukrán vallásos ikon- és freskófestészetben. Először Dürer képei jelentettek óriási változást a keleti ikonográfiában. Dürer Apokalipszis-érői készült képeknek, főleg görög területeken, rendkívül nagy hatása volt. Oroszországba és Ukrajnába a düreri technika egy németalföldi festőn, Piscatoron keresztül jutott el. A másik hatalmas hatású kép: Matthias Zündt Apostelschiff c. festménye, amelyen a művész az egyház ellenségeit is megjelenítette. Stefan Ehrenpreis (Berlin, Humboldt Tudományegyetem) adatgazdag tanulmányában a Brandenburgban és a Holland Köztársaságban élő, kisebbségben lévő katolikusok iskolarendszerét 1600 és 1750 között elemzi. Hollandiában, különösen a keleti tartományokban sokan megmaradtak katolikusnak, majd a 17. században jelentősen nőtt is a számuk, mégis nélkülözniük kellett minden legális alapot. 1600-ban 70, 1638-ban már 482 papjuk volt. Noha az állam az 1580-as években deklarálta a vallásszabadságot, a hatóságok egyre ellenségesebbek lettek a katolikusokkal és egyéb vallásúakkal szemben; ez ott is így volt, ahol a reformátusok kisebbségben voltak. Önálló katolikus iskolák sem működhettek. Brandenburgban a hollandiainál jobban tolerálták a katolikusokat, az Alsó-Rajna vidékén jezsuiták is működtek. Elemi iskoláik illegálisan dolgoztak. A nyugati területeken a hagyományos késő középkori városi iskolahálózat rendszere fennmaradt a 18. század közepéig. Guido Marnef (Antwerpen, Tudományegyetem) Antwerpen két fontos korszakáról rajzol a vallási- és mentális magatartás tekintetében igen jól árnyalt képet. Alba herceg uralma alatt, illetve a város 1585. évi kapitulációja után a katolikus stratégia és az erre adott protestáns válaszok kétségtelenül sokat elárulnak a vallásos elkötelezettség természetéről a korszakban. A tömeges áttérés — amelyre a nem vallási tényezők, így a politikai- és katonai győzelem és a gazdasági nyomás is nagy hatással volt — és a még nagyobb arányú bevándorlás az egykor sokvallású, kozmopolita várost a vallási határ megépítésére kényszerítette, s arra, hogy gátként álljon a protestáns Észak ellen. A Mediterráneum térségével foglalkozó kutatók közül Francisco Bethencourt (Párizs, Centre Culturel Calouste Gulbenkian) fejtegetéseiben Braudel vallási megosztottságáról vallott nézeteit ütközteti a legújabb kutatásokkal, amelyek azt sokkal inkább hosszú távú társadalmi, politikai, kulturális fejlődésbe ágyazva szemlélik. Az Ibériai félsziget keresztény rekonkvisztája hat évszázadig tartott, amely alatt a kereszténység, az iszlám és a júdaizmus, ugyan politikai és földrajzi szegregációban, de mégis egymás mellett létezett. Mindez a keresztény hatalom politikai határainak megszilárdulásáig tartott, amikor is elkezdődött az inkvizíció intézményes működése. A spanyol inkvizíció egyúttal a nemzeti büszkeség helyreállítását is szolgálta. A vér tisztaságát is vizsgálták a zsidók, az arabok és egyéb „eretnekek" ellen. A jól szervezett és óriási méretűre dagadt intézmény működése a Spanyolországgal egyesített Portugáliára is kiterjedt. José Pedro Paiva (Coimbra, Tudományegyetem) igen érdekes írásában a 16-17. századi portugál világi papság pozícióját, erős centralizációját mutatja be, aminek köszönhető, hogy itt a reformáció nem tudott elterjedni. Portugália mindvégig a katolikus hit „igaz kertjének", „virágos ágyának" tűnt. A kora újkorban magas volt a papság létszáma, amely a 18. század közepéig tovább nőtt. Egy 1527-1532 között készített háztartás-összeírás szerint 188-302 főre jutott egy pap. Amennyiben az alsóbb egyházi rendeket felvettek létszámát is ideszámítjuk, akkor a papság létszáma kétszer annyira tehető. A portugál főpapok már a Tridentium előtt elkezdték az oktatás- és papképzés megreformálását, valamint az egyháziak morális felemelését. Giovanni Muto (Nápoly, Tudományegyetem) Nápolyt, a nagyvárost veszi górcső alá, amelynek 1650-ben már 350 ezer lakosa volt. Számtalan szent hely segítette a katolikus megújulást. A 17. század elején 643 vallási intézmény, 37 plébánia, 244 egyéb templom, ill. kápolna és számtalan, laikusokat egyesítő konfraternitás és kongregáció működött. A 17. század elején Nápoly lakosságának 3%-át tették ki a szerzetesek és nővérek. Marie-Louise Rodén (Svédország, Kristianstad, Tudományegyetem) munkájában VII. Sándor pápa (Fabio Chigi) életútjával, korábbi, az Alpokon túl teljesített diplomáciai küldetésével foglalkozik, észak-európai perspektívában. Fabio Chigi Münsterben, katolikus oldalról közvetítőként vett részt a béketárgyalásokon. Ez a feladat nagyban meghatározta későbbi magatartását is; nem az ő uralma alatt, de az ő hatására is történt, hogy a Vatikán protestáns államokkal is felvette az állandó kapcsolatot 1672-ben. Az Európától mindig is elkülönülő, bizonyos elszigeteltségben élő Angliának egyik szellemi irányzatával, az angol deistáknak az iszlámhoz való viszonyával foglalkozik írásában Kontler László (Budapest, Közép-Európai Egyetem). A szerző a 17. század utolsó és a 18. század első har-