Századok – 2004
Közlemények - Sashalmi Endre: Tulajdonosi dinaszticizmus és államfogalom a 17. századi Oroszországban IV/893
TULAJDONOSI DINASZTICIZMUS ÉS ÁLLAMFOGALOM... 915 az uralkodó személyéhez kötötték.14 4 A modern államfogalomnak azonban a tulajdonosi dinaszticizmus időnként felszínre törő, ámbár erős megnyilvánulásaival, a rendi társadalom valóságával, végül, de nem utolsó sorban a királyok isteni jogalapjáról14 5 vallott felfogás erősségével kellett megküzdenie. Ha a tulajdonosi dinaszticizmus általában elutasításra talált is a politikai irodalomban, az isteni jogalap éppen a 17. században érte el csúcspontját. Nagy jelentősége van viszont annak, hogy az isteni jogalap és a hivatal elve Nyugaton nemhogy nem zárták ki egymást, hanem szorosan egybekapcsolódtak.14 6 Volt azonban itt egy ambivalencia. Bár a hivatal elve a modern államfogalom irányába mutatott, az uralkodó személyét szent jelleggel és a kormányzás dolgaiba való belelátás egyedi képességével14 7 felruházó isteni jogalap szinte elérhetetlen magasságba emelte a királyt, s ezáltal éppen a modern államfogalom hátráltatója volt. Ezt a vonalat erősítette a középkorból örökölt, de még a 18. században is széles körben elfogadott (az isteni jogalap egy aspektusának tekinthető) elképzelés, mely szerint az ideális politikai közösség mintája a család, az uralkodó pedig a nép atyja.148 Ahogy azonban a 144 Spellmann, W. M.: European Political Thought 1600-1700. London-New York, 1998. 135. 145 Ennek ismérvei a következők: 1, a monarchia Istentől rendelt és egyben a legjobb kormányzati forma 2, az uralkodó hatalma közvetlenül Istentől származik, tehát mindenféle (egyházi, népi) közvetítés nélkül száll rá, mégpedig a leszármazás (vérségi elv) alapján 3, az öröklés rendjét azonban a leszármazás foka határozza meg, és ez a sorrend megváltoztathatatlan (a primogenitúra elve), bár írott törvényben nem szükségszerűen rögzített 4, az öröklés ellenére az uralkodó hatalma közvetlen isteni kijelölésen alapszik, hiszen Istentől függ, hogy kit mikor vesz ki az élők sorából, és ezáltal kit emel trónra az általa uralkodásra kiválasztott dinasztia tagjai közül, felruházván őt az uralkodás különleges képességével 5, az uralkodó felelősséggel tartozik népe kormányzásért, de az isteni megbízatás miatt csakis Istennek tartozik elszámolással: azaz nem teheti le őt trónjáról semmiféle belső (az alattvalók, illetve valamely intézmény), vagy külső hatalom (pápa, császár, más uralkodó), tehát tilos vele szemben az aktív ellenállás, ami Isten ellen való vétek 6, az uralkodó parancsait mindaddig teljesíteni kell, amíg azok nem ütköznek Isten törvényeibe 7, az uralkodó hatalma szent 8, az uralkodó hasonló Istenhez. 146 „A királyok Isteneknek neveztetnek, mivel az Istennek trónján ülnek a földön, és neki tartoznak elszámolással kormányzatukról. Hivataluk (office) az, hogy Igazságot és ítéletet szolgáltassanak a népnek" írta VI. Jakab már említett művében. Sommerville i. m. 64. Ugyanakkor Jakab számára a hivatal elvéből következően különleges jelentőséggel bírt a koronázási eskü: erről megjegyzi, hogy nemcsak a skót királyok tesznek ilyet, hanem „minden más Keresztény Uralkodó" is koronázása alkalmával. Az esküben, írja Jakab, az uralkodók ígéretet tesznek: 1, az ország hitének megőrzésére annak megfelelően, ahogy azt az ország törvényei rögzítik; 2, az elődök jó törvényeinek megtartására és végrehajtására; 3, az ország minden rendjének ősi szabadságában való megtartására. Jakab szerint „összefoglalóan" ez azt jelenti, hogy „szerető Atyaként" „elősegítik a nép javát és boldogulását", mindig szem előtt tartva azt, hogy a király rendeltetett a népért, nem pedig fordítva; a király pedig „Istennek felelős, aki őt helytartójaként a nép fölé rendelte". Uo. 65. Jakab tehát itt „összefoglalóan" a közjó korabeli értelmezését adja. Végül a koronázási esküről ezt íija: „És ez a legvilágosabb politikai és alaptörvény, mely által a király hivatala (office) helyesen meghatároztatik." Uo. 65. Jakab e művének átfogó elemzését lásd Radó Β.: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában. In: Századok 2001/4. 983-1029. 14 ' A kor arcana imperii néven emlegette ezt a különleges adományt, a monarchia misztériumát. Általánosítva, minden hivatalra vonatkozóan jelenik meg a hatalom és a rátermettség közti isteni relációról vallott vélekedés a következő magyar szólásban: „Akinek az Isten hivatalt ad, annak észt is ad hozzá." (Katus László közlése.) 148 Anderson, M. S.: Europe in the Eighteenth Century 1713-1783. London-New York, 1987. (3. kiadás) 165-166. Az atyai vonatkozásokat hangsúlyozó uralkodókép tehát nem orosz sajátosság. Azt, hogy ez különlegesen erős volt Oroszországban, az uralkodás mint hivatal eszméjének, az ún. politikai közvetítő testületeknek a hiánya, valamint a cárok isteni jogalapjának mélyen gyökerező volta, illetve tartóssága magyarázza. Erre lásd még: Mironov i. m. 117-118.
