Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
790 FODOR PÁL az igaz vallást, s hogy a többi görögországi törökök (ahogy ezeket Isztambulban hívják) elfajzott törökök, megromlott vallással, mivel szinte mindnyájan keresztény renegátoktól származnak, akik nem értették meg a muszlim vallást. Valóban sok renegátot ismertem meg, akiknek nincs semmilyen vallása, s akik azt mondták, a vallást emberek találták fel államérdekből."51 Minden oka megvolt tehát a központi hatalomnak arra, hogy a külső és a belső „ellenzék" érveit ne engedje összeérni, hogy a „törökök hangját" elnyomja akár erővel, akár azzal, hogy az általa ellenőrzött adminisztrációban és írásbeliségben a rendszer valódi kritikájának, a tiltakozások és a megmozdulások hiteles megörökítésének a lehető legkisebb teret engedje.5 2 A kulókra és az ulemára támaszkodó hatalmi politika és a korabeli nyilvánosság ellenőrzése a 17. századra meghozta a gyümölcsét. Úgy tűnik, ez az a század, amikor a dinasztiának és az elitnek sikerült az akkor lehetséges mértékig „szunnitizálni" és „oszmanizálni" a népesség nagy részét.5 3 A helyzetet jól jellemzi, hogy bár a szpáhik mellett, majd később őket felváltva, anatóliai török parasztságból származó kóbor, katonáskodó elemek (szuhték, levendek és szekbánok) is szívósan harcoltak a janicsárok és a központi hatalom ellen, e tartományi lázadók alapjában nem a kulok uralmát akarták megingatni, hanem inkább arra törekedtek, hogy közéjük léphessenek és előjogaikból részesedhessenek.5 4 Az államnak sikerült olyan jól, olyan mélyen elterjesztenie, belenevelnie a lakosságba az oszmán identitást, hogy a társadalom lassanként szinte teljesen elveszítette török tudatát. Külföldi utazók a 19. század végén és a 20. század elején meglepődve számoltak be arról, hogy az anatóliai muszlimok a létező legnagyobb sértésnek vették, ha az idegenek töröknek nevezték őket, és öntudatosan „oszmánli"-nak vallották magukat.5 5 így aztán nem csoda, hogy utoljára a török nemzetiség vált nemzetté a birodalom különféle népcsoportjai közül, s hogy a törökség csak azzal menekült meg a megsemmisüléstől, hogy a század első évtizedeiben, különösen az első világháború vérzivataros éveiben, megszületett a török nemzeti gondolat, majd abból a modern török nemzet és állam.56 így tűntek el a színpadról a „hivatásos törökök", és foglalták vissza régi helyüket a „született törökök". 51 Eugenio Albèri: Relazioni degli arabasciatori veneti al senato. Serie III. Volume II. Firenze, 1844, 367. 52 Miközben a despotizmus és a kul-rendszer apológiája eluralta az oszmán politikai gondolkodást és közbeszédet. Az ezt tükröző, a korszakban virágzó királytükör-irodalomról ld. Fodor Pál: Állam és társadalom, válság és reform a 15-17. századi oszmán fejedelmi tükrökben. In: Benda Kálmán - R. Várkonyi Ágnes (szerk.), Bécs 1683. évi ostroma és Magyarország. Budapest, 1988, 128-153. 53 Érdekes és talán nem véletlen, hogy éppen 1600 körűire egységesül a névadás az oszmán katonai és vallásjogi szférában. Míg korábban a katonák gyakran török, perzsa, illetve bibliai neveket viseltek, a 17. századtól a vallásjogászokhoz hasonlóan jobbára arab-muszlim neveket kaptak. I. Metin Kunt: Ottoman Names and Ottoman Ages. Journal of Turkish Studies 10 (1986) 233. 54 A 17. századi szekbán-janicsár viszályokról: ld. ínalcik: Military and Fiscal Transformation, 292-303. 55 David Kushner: The Rise of Turkish Nationalism 1879-1908. London, 1977, 20-21. 56 Az oszmanizmus és az iszlám hosszan tartó, mély hatásáról ld. Masami Arai: Turkish Nationalism in the Young Turk Era. Leiden, New York, Kobenhavn, Köln, 1992.
