Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
HATALMI ELIT ÉS TÁRSADALOM AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN-775 volt körükben, hogy a fegyveres erőket és az állami adminisztráció kulcspozícióit a keresztény eredetű „renegátok" (rinnegati), vagy még találóbb megfogalmazás szerint: a „hivatásos" vagy „foglalkozás szerinti törökök" (turcos de profesión) tartották kezükben, míg a jogi és a vallási intézmények a „született törökök" ellenőrzése alatt álltak.4 A velenceiek beszámolói indították a 20. század elején A. H. Lybyert arra, hogy megfogalmazza sok tekintetben máig ható elméletét az oszmán hatalom kettős szerkezetéről. Eszerint a birodalmat a modern államoktól eltérően nem egységes apparátus irányította, hanem lett volna egy „uralkodó intézmény", amely a szultánt és az uralkodócsaládot, a kormányzati emberek egy részét, az udvari állandó hadsereget foglalta magába, akik a kormányzást és a hadügyeket intézték. Az intézmény fő jellegzetessége az volt, hogy tagjai döntően keresztény szülők gyermekeiből kerültek ki, s a szultán rabszolgái voltak. Másfelől az ún. „muszlim intézmény"-ben tömörültek a tanárok, „papok", jogászok és bírók, akik a muszlim hitéletet, műveltséget és vallásjogot képviselték és tartották fenn. Az ide tartozók főleg abban különböztek az előző csoporthoz tartozó emberektől, hogy döntő többségük szabad muszlimnak született.5 Lybyer koncepciója később H. Gibb és H. Bowen klasszikus oszmán intézménytörténetének szemléletét is döntően befolyásolta.6 Az űjabb kutatások több tekintetben megkérdőjelezték ennek a merev szétválasztásnak az érvényességét. Felhívták a figyelmet arra, hogy az elitcsoportok elsősorban az igazgatási ágak szerint, mondhatni „szakmai" alapon különültek el egymástól. A hagyományos iszlám felfogásnak megfelelően az Oszmán Birodalomban is egyre inkább külön szakterületnek tekintették a szoros értelemben vett katonáskodást (a „kard emberei"), a hivatalnoki munkát (a „toll emberei") és a vallási-vallásjogászi: bírói és oktatási munkát (a „[vallástudomány emberei"). Ε három foglalkozási ágból azonban csak az elsőben jutottak túlsúlyra a rab eredetű államférfiak, tehát a szabad születésűek éppen úgy kivették részüket a „világi" kormányzati munkából, mint a vallásjog képviseletéből. A másik dolog, ami a Lybyer-féle kettős struktúrának elletmondani látszik, az volt, hogy az „uralkodó intézmény"-hez sorolt főhivatalokba nemcsak a katonai vonalról, hanem mindhárom pályáról vezettek utak. A birodalmi defterdárból, a pénzügyigazgatás első emberéből ugyanúgy lehetett tartományi kormányzó (beglerbég), mint a katonákból. Harmadsorban az elit felső szintjein nem az számított elsősorban, hogy ki honnan származott, hanem egyre inkább az, hogy rendelkezett-e személyi kapcsolatokkal a szultáni palotában vagy az ahhoz ezer szállal kapcsolódó „előkelő" (ekâbir, ümerá) háztartások valamelyikében. Államférfiúi karrierben mindenekelőtt azok reménykedhettek (főleg a 16. századtól), akik tagjai voltak valamelyik „politikai család"-nak vagy „poli-4 A rinnegati elnevezés számtalanszor fordul elő a korabeli európai forrásokban. A turcos de profesión kifejezést Diego Haëdo használta 1612-ben megjelent, Algírról szóló munkájában; ld. Andreas Rieger: Die Seeaktivitäten der muslimischen Beutefahrer als Bestandteil der staatlichen Flotte während der osmanischen Expansion im Mittelmeer im 15. und 16. Jahrhundert. (Islamkundliche Untersuchungen, 174.) Berlin, 1994, 356. 5 Albert Howe Lybyer: The Government of the Ottoman Empire in the Time of Suleiman the Magnificent. Cambridge, London, 1913, 36-37. 6 Hamilton Gibb - Harold Bowen: Islamic Society and the West. A Study of the Impact, of Western Civilization on Moslem Culture in the Near East. I—II. London, New York, Toronto, 1950-1957.
