Századok – 2004

Történeti irodalom - Földes története 1849-ig I. (Ism.: Jeney Andrásné) III/768

769 TÖRTÉNETI IRODALOM „helyi szokásjog" révén — kuriális nemesi községgé. Kiemeli a közösség erős nemesi jogtudatát és az igazgatás fontossága iránti megértését — ami a környező jobbágyközségek fölé emelte —, a beköltözőkkel szembeni konzervativizmusát, továbbá a református egyházhoz tartozásnak a nemesi közösség öntudatát emelő hatását. A polgármester előszava és a szerkesztő bevezetője után az első fejezetben Módy György — számos (főleg kelet-magyarországi) regionális és helytörténeti munkában többnyire a középkori viszonyokat bemutató tanulmány szerzője — Földes korai birtoklás- és társadalomtörténetét tárja fel. Ismerteti az 1876-ig Szabolcs vármegyéhez tartozott, majd Hajdú megyébe került Földes és környéke megtelepedésének részleteit és a község nevének írott formában való első megjelenése körüli vitát. Feltárul a folyamat, amelynek során a szabolcsi vár mint királyi vagy hercegi birtok földművelő szolgáló népe fokozatosan kuriális nemesi közösséggé alakul, és a 16. század elejére Földes egytelkes nemesek faluja lesz. A mohácsi csatavesztés után az erdélyi vajdából királlyá koronázott Szapolyai János országlása alá kerül. A következő fejezetben Bársony István azokkal a küzdelmekkel, perekkel foglalkozik, melyeket a politikai határok peremére került Földes évszázadokon át folytatott nemesi kiváltságaik — szerintük— helyes értelmezéséért, azok megőrzéséért, és fáradozott azon, hogy kiváltságaik ismételt megerősítést kapjanak a legfőbb államhatalom változó képviselői részéről. Közli latinul és magyarul Szapolyai János 1537-ben kelt állásfoglalásának teljes szövegét Földes és a vármegye közötti nézetkülönbség ügyében, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1645. évi védlevelét a földesiek számára, I. Lipót király 1692-ben kiadott oklevelét, ismerteti Rákóczi Ferenc 1703. és 1708. évi kiváltságleveleit, III. Károly 1718. évi oklevelét a földesiek kiváltságaival kapcsolatban, a Bihar megye által 1722-ben foganatosított tanúkihallgatások jegyzőkönyvi anyagát ez ügyben. Egy többoldalas táblázatban felsorolja a földesi nemesi családokat az 1692 és 1733 közötti időszakban több mint 70 név megjelenítésével. Részletesen tájékoztat a szerző a nemesi önkormányzat összetételéről és működéséről, melynek alapjául az 1779. évi (a fejezetben ugyancsak teljes terjedelmében leközölt) szabályrendelet szolgált. Ez 1848-ig viszonylag kiegyensúlyozott időszakot eredményezett a község életében. Mindezeknek a dokumentumoknak a szövege a mintegy félszáz oldal terjedelmű fejezet jelentős részét foglalja el, és további 10 oldalt tölt meg a társadalomstatisztikai adattár. Ez a földesi lakosok névsorát tartalmazza az 1583-1678 közötti időszakból, ezen kívül megismerhetjük a község elöljáróinak a nevét: az 1679-1727 közötti főbírákét, 1729-tól 1849-ig a hadnagyokét, a községi jegyzőkét 1693-tól, továbbá a szenátorokét (esküdtekét) egyes kiemelt évekből. Terjedelmes az a névsor is, amely a földesi nemességet az 1722., 1723., és 1732. évben kivetett adónagyságnak csökkenő rendjében mutatja be, megjelölve az adókulcsot és a pótlék kulcsát is. A földesi népesség számának és mozgásának alakulását a 16. századtól a jeles történeti demográfus, Kováts Zoltán szegedi főiskolai tanár tárja fel korábbi, több mint tíz község és város népességtörténetéről írt munkájához hasonló alapossággal. Minthogy a kiváltságos nemesek által lakott településről többnyire hiányoznak a számszerű adatokat tartalmazó porta-összeírások, dika-és dézsmajegyzékek, kezdetben csak az egyes összeírásokban szereplő családnevek összehasonlítására támaszkodhat. Az 1746-tól fennmaradt református egyházi anyakönyvek megbízhatónak tartott keresztelési bejegyzéseinek havonkénti csoportosításából visszafelé következtetve megállapítja, hogy a fogamzások Földesen is leginkább a téli hónapokban gyakoriak, amint a túlnyomóan mezőgazdasággal foglalkozó településeken végzett hasonló vizsgálatok eredményei másutt is mutatják. A hiányosabb halálozási bejegyzésekből az elhunytak életkorán és a nagy járványokon (epidémiákon) kívül a rendszeresen visszatérő, halált okozó fertőző betegségek (endémiák) és a nehezen azonosítható halálokok előfordulási gyakoriságát tudja megállapítani. A házasságkötési anyakönyvi bejegyzések feldolgozásából az tűnik ki, hogy Földesen az esketéseknek több mint 70%-a még a 19. század második felében is a téli hónapokra esett. Megállapítja, hogy minden ötödik házasságban az egyik fél nem helybeli. Ezeket az exogén házasságkötéseket az idegen felek származási helye (megyéje) szerint is feldolgozza. A születések és halálozások számának, a természetes népmozgalom alakulásának jelentősebb változásaiból következtetni tud a mechanikus népmozgalom, a vándormozgás nagyságára is. Ehhez kapcsolódva külön figyelmet szentel a zsidó lakosság folyamatos beköltözésének a 19. század elejétől. Egy 1848-ban készült összeírás alapján táblázatosan bemutatja a földesi zsidó családokat születési helyük, életkoruk, gyermekeik száma és életkora, ezen kívül a családok nagysága szerint is. Kutatásainak fő eredményeképpen végül arra a következtetésre jut a szerző, hogy Földes népessége a 16. századtól kezdve folyamatosnak tekinthető. A lélekszám a legválságosabb időkben is elérte a 400-at, a 17. század utolsó évtizedeiben pedig a 800-at meghaladva megközelíthette az