Századok – 2004

Közlemények - Pete László: Habemus Papam! IX. Pius megválasztása III/705

IX. PIUS MEGVÁLASZTÁSA 713 (1823-1829) kezdve tartották itt a pápaválasztást, s e helyen éppen az 1846. évi volt az utolsó. Az összesen 62 kardinálisból, akik közül 54 olasz volt, 50-en vettek részt a választáson, a külföldiek közül senki sem érkezett meg. A résztvevők közé értendő Micara bíboros is, aki betegsége miatt nem hagyta el többé a celláját, szavazatát alkalmanként az ezzel megbízott kardinálisoknak adta át. A végeredmény kialakulásának jobb megértése érdekében vessünk egy pillantást a konklávé részletes szavazási menetére. A bíborosok naponta kétszer, reggel és este adták le voksaikat. Minden egyes szavazás előtt választottak maguk közül három betegápoló bíborost (infirmarii), három szavazatszámlálót (scrutatores) és három vizsgálót (recognitores) oly módon, hogy ugyanazok ne tölthessék be újra ugyanazt a funkciót. A betegápolók feladata mindösszesen annyi volt, hogy az esetleg beteg bíborost felkeresték a cellájában és egy zárt urnában elhozták a szavazócéduláját. Minden kardinális kapott egy űrlapot. Ez tartalmazta az egyes szavazások pontos dátumát (év, hó, nap; reggel vagy este), az adott konklávén résztvevő bíborosok előre odanyomtatott nevét, s ki-ki feljegyezte rá a különböző feladatokra választott bíborosok nevét és funkcióját. Az űrlap a konklávé végéig náluk maradt. Ezen kívül minden szavazás alkalmával kaptak szavazócédulát, amelyre ráírták a kiválasztott kardinális nevét és alul ellátták pecsétjükkel úgy, hogy a szavazócédulát két részre szakítva csak a kiválasztott neve legyen olvasható. A bíborosok lezárt szavazócédulájukat egyenként a szavazatszámlálókhoz vitték. Miután mindegyik összegyűlt (a betegtől is), a szavazatok értékelésére két menetben került sor. A szavazatszámlálók elkezdték fennhangon olvasni a szavazócédulákra írt neveket, miközben a kardinálisok űrlapjukon a megfelelő nevek mellett jelölték a szavazatok számát. így ki-ki folyamatosan figyelemmel kísérhette az erőviszonyok alakulását, s ennek ismeretében következhetett az ugyanazon szavazás második szakasza. Lehetőség volt ugyanis arra, hogy a bíborosok újragondolják szavazatukat: miközben érvényesek maradtak a már elért szavazatok, voksolhattak „senkire" (nemini), azaz megerősítették előző szavazatukat, vagy egy másik jelöltre szavazhattak, aki az első körben szerzett szavazatai mellé megkapta a második kör ezekkel egyenértékű, accessesnak vagy accessitnek (a latin accedere = hozzájárul, hozzátesz igéből) nevezett szavazatait is. A nemini és accessus szavazatok összegének természetesen meg kellett egyezni a jelenlévő bíborosok számával. A meglehetősen bonyolult választási szisztémában ekkor került sor a vizsgáló bíborosok munkájára. A szavazatszámlálók által már ismertetett szavazócédulákat ellenőrizték, illetve — a titkosság szigorú megőrzése mellett — a pecsétek alapján nyomon követték az accessus szavazatok leadását, nehogy valaki kétszer ugyanarra a jelöltre voksoljon. (Az accessus szavazatokat X. Pius pápa 1904-ben eltörölte.) Minden szavazást az úgynevezett fumata (füst) zárt, ugyanis a szavazás titkosságának végleges megőrzése érdekében a szavazócédulákat elégették, az elért eredményeket az egyes űrlapokon őrizték tovább. Amenynyiben a szavazás eredménytelen volt, a szavazócédulákhoz meggyújtás előtt néhány marék nedves szalmát tettek, így sötétszürke, fekete füst (fumata nera) szállt fel, míg a sikeres választást a száraz papír világos színű füstje, a fehér füst (fumata bianca) adta hírül. A választást akkor lehetett sikeresnek tekinteni, ha — a III. Lateráni Zsinat 1179. évi határozata értelmében — a jelenlévő bíborosok