Századok – 2004

Közlemények - Pete László: Habemus Papam! IX. Pius megválasztása III/705

IX. PIUS MEGVÁLASZTÁSA 711 alatt kirobbanó esetleges zavargások esetén Ausztria kész katonai erővel beavatkozni az Egyházi Állam ügyeibe.1

3

Guizot francia külügyminiszternek a konklávéra induló három francia kardinálishoz írt, 1846. június 8-án kelt utasításában általánosságokon kívül a következő olvasható: „... Amit a király óhajt még, az az, hogy XVI. Gergely utóda jellemére, elveire, de még botlásaira nézve is független legyen, szívből olasz, őszintén elkötelezett a félsziget államai függetlenségének ügye iránt, szükség esetén határozott annak megvédésében."1

4

A függetlenség megvédésének hangoztatása mögött nem nehéz kiérezni az utasítás osztrákellenes élét. Különösen nyilvánvalóvá vált ez akkor, amikor Franciaország kinyilvánította, hogy nem ismeri el Ausztria egyedüli jogaként a Szentszék fegyveres védelmét. Guizot figyelmeztette Metternichet, hogy a francia katonák partraszállnak Anconában vagy Civitavecchiában, ha az osztrákok a konklávé ideje alatt a legációkba vonulnak.1

5

A Kettős Szicíliai Királyságban attól tartottak, hogy az Egyházi Államban bekövetkező esetleges változások felfordulást okozhatnak saját államukban is. A válságos helyzetre való tekintettel II. Ferdinánd király legfőbb óhaja az volt, hogy minél rövidebb idő alatt válasszanak egy olyan pápát, aki képes önmagában egyesíteni mindazt, ami szükséges az összes monarchia erejét adó testvéri egyetértés megőrzésére. Scilla nápolyi külügyminiszter 1846. június 6-án Ludolf gróf nápolyi követnek írta Rómába, hogy „... őfelsége azt reméli, hogy az új pápa nem kevésbé vallásos és buzgó lesz, mint igazságszerető és békés természetű, s hogy elődei nyomdokain fog járni".16

A folytonosság iránti igény kifejezése egyértelmű állásfoglalás is egyben a reformok ellenében. A Szárd-Piemonti Királyság álláspontját demente Solaro della Margarita gróf külügyminiszter instrukcióiból ismerhetjük meg, amelyeket a Rómában tartózkodó szárd miniszterhez, Broglia grófhoz intézett. Ezekből kidéiül, hogy Carlo Alberto király egyetlen vágya, hogy körültekintő, bölcs és erényes pápát válasszanak, aki képes a fennálló igen nehéz körülmények között az egyházat igazgatni. Ezen az elsősorban vallási kívánságon kívül megvolt a szándék a királyság befolyásának itáliai kiterjesztésére az osztrákok ellenében. Ez különösen akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Carlo Alberto kinyilvánította, hogy olyan pápára van szükség, aki képes a Krisztus egyházát minden oldalról fenyegető veszéllyel szemben hatékonyan fellépni. Ha pedig az interregnum alatt a közrendet fenyegető cselekedetekre kerülne sor, a piemonti katonák — az osztrák és francia szándék után immár harmadikként — felkérésre rendet tennének.17

Összességében megállapítható, hogy a katolikus hatalmak az új pápa megválasztásának kapcsán nem annyira az egyház, mint inkább saját hatalmi érdekeiket tartották szem előtt. 13

Gizzi: id. m. 139. 14

Uo. 142.: „... Ciö che il re desidera ancora, è che il successore di Gregorio XVI sia indipendente per carattere, per principi, per i suoi trascorsi, ch'egli sia italiano di cuore, sinceraraente devoto alla causa dell'mdipendenza degli Stati della penisola e determinate) a difenderla nell'occasione." 15

Bianchi, Nicomede: Storia documentata della diplomazia europea in Italia dall'anno 1814 all'anno 1861, Torino-Napoli, 1869, 6. 16 Cipolletta: id. m. 231-232: „... vuole sperare la Maestà Sua che il novello pontefice sarà non meno religioso e zelante, che amante del giusto e di carattere conciliante, e che camminerà sulle orme de'suoi predecessori..." 17 Gizzi: id. m. 143. - Bianchi-. id. m. 7.