Századok – 2004

Közlemények - Pete László: Habemus Papam! IX. Pius megválasztása III/705

706 PETE LÁSZLÓ mosokkal műveltették. A talajjavítás csak a legációkban (Bologna, Ravenna és Forli környéke) fordult elő, amelyek az Egyházi Állam legfejlettebb területeit alkották: az állam hátráltató intézkedései és a század közepére jellemző visszaesés ellenére is azon a szinten álltak, amely kiindulópontja lehetett a kapitalista átalakulásnak. Jóval nagyobb mozdulatlanság jellemezte Marche és Umbria tartományokat, ahol a hegyvidéki pásztorkodás kapott jelentősebb szerepet. A legelmaradottabb tartomány pedig Róma környéke, Lazio volt, ahol az előző századhoz képest nemigen történtek változások. Az ipart és a kereskedelmet egyaránt az erős visszaesés jellemezte. A helytelenül megválasztott vámpolitika következtében a külföldi árukat csempészek terjesztették, a vegetáló üzemek helyi igényeket elégítettek ki. Kivitelre csak kén és kender, esetleg selyem került, a külkereskedelmet Ancona és Civitavecchia kikötőjében, illetve Senigallia piacán bonyolították le. 1836-tól Rómában, Bolognában és Spoletóban takarékpénztárak nyíltak, tőkéjük azonban mozdulatlan maradt, leginkább pénzváltással foglalkoztak. A legsúlyosabb gondot azonban az 1828-tól egyre növekvő deficit okozta. Megoldási kísérletként az adóprésen szorítottak, ami nagy elégedetlenséget váltott ki, valamint kölcsönökhöz folyamodtak. 1836 és 1845 között hétszer éltek ezzel a lehetőséggel: ötször a párizsi Rothschild-, egyszer-egyszer pedig a genovai Parodi-, illetve római Torlonia bankháztól vettek fel nagyobb összegeket. Eves törlesztésként az állami összbevétel harmadát voltak kénytelenek kifizetni, miközben a dificit egyre csak nőtt. A mezőgazdaság stagnálásának, az ipar és a kereskedelem hanyatlásának eredményeként a szegénység fokozódott. Növekedett a koldusok és munkanélküliek száma, akik az állami és egyházi (szerzetesrendek) szociális ellátás reményében a városba özönlöttek. Az így gyarapodó parazita proletariátus csak elmélyítette a már amúgy is súlyos gazdasági-társadalmi válságot.1 Az Egyházi Állam politikai helyzetét is a zűrzavar jellemezte. A kialakulóban lévő polgárság és az ifjú értelmiségiek elégedetlenségét nemcsak a laikusoknak a kormányzásból való kizárása táplálta, hanem a pápa és környezetének ellenséges magatartása is a nemzeti törekvésekkel, a függetlenséggel és az egységgel szemben. Hazafiak egy csoportja e törekvéseket köztársasági keretbe ágyazta, a hozzá vezető utat pedig Giuseppe Mazzini mozgalma, a Giovine Italia (1831) tanításának megfelelően az egymástól elszigetelt felkelésekben látta. XVI. Gergely pápa uralkodása (1831-1846) idején az egyre fokozódó politikai elnyomás ellenhatásaként sorozatos felkelések keltettek feszültséget: 1833 - Perugia, 1837 - Bologna, 1845 - Rimini. Az agitációk és konspirációk a gazdasági ellehetetlenülés következtében eredményesek voltak, az elszigetelt felkeléseket azonban mindig elfojtották, a szervezőket és a résztvevőket súlyos börtönbüntetésre ítélték, egyre nőtt a politikai foglyok száma. A felkelési kísérletek sorozatos kudarca elbizonytalanította az összeesküvőket a mazzinista program helyességét illetően. 1844-45 táján egyre többen felhagytak a forradalmi módszerekkel és annak érdekében szervezkedtek, ami az adott pillanatban elérhetőbbnek tűnt: reformokat követeltek Rómától. Ez a váltás nemcsak a mazzinista módszer sikertelenségének, hanem inkább az olasz 1 Candeloro, Giorgio: Storia dell'ftalia moderna. Le origini del Risorgimento, Milano, 1994, 124-135. - Uő.: Storia dell'Italia moderna. Dalla Restaurazione alla Rivoluzione nazionale, Milano, 1994, 302-308.