Századok – 2004

Közlemények - Ugrai János: Európa politikai megtekintése 1825-ből III/673

674 UGRAI JÁNOS mutatja be úgy, hogy gyakran idéz jóval korábbi történeti példákat, analógiákat. A történeti visszatekintés és a jelenkori helyzet elemzésének segítségével Csengery részletesen kifejti, hogy miként vélekedik a királyság intézményéről, a köztársasági eszmékről, a forradalmakról. Az írás fő motívuma, hogy olyan változások vannak készülőben, amelyek a régi, előjogokra és a tömegek elnyomására épült rend ellen irányulnak, és amelyektől a fejedelmek is megijedtek. Úgy tűnik, Európa a fejlődés újabb fokához érkezett: a tudatlanság, a vallási hiedelmek és a barbárság legyőzése után a politikai-társadalmi igazságtalanságok megszüntetése következik. Ennek egyik formája a forradalom, amely immár — ellentétben például a francia revolúcióval — a bölcs, a felvilágosult nép, és nem a „fejszékkel felfegyverzett, hóhérok által vezetett" csőcselék mozgalma. A forradalom már nem illethető az összeesküvés vádjával, hiszen mindig jogos sérelmek előzik meg, s ha az árulkodó jelekkel, a közvélekedéssel bárki is foglalkozna, megelőzhető lenne e veszedelmes fejlemény. Ám a nemtörődömség, a gőg s az uralkodók környezetének valóságot figyelmen kívül hagyó viselkedése miatt a királyok nemhogy megelőzni nem tudják a felkelést, hanem a kitörésének tényét is alig tudják elhinni. Csengery többször is szól a királyokról és a királyság intézményéről. Miközben általában azt hangsúlyozza, hogy a bajokért elsősorban nem az uralkodók a felelősek, s személy szerint gyakran bátrak, jószívűek, összességében nincs jó véleménnyel róluk: a félelem miatt sokkal többet tettek ők, mint jóindulatból, kegyből bármit szívesen megadnak a népnek, jogait viszont nem ismerik el, leginkább a fegyveres kéréseknek engednek, iszonyodnak a néppel való együttműködéstől, örökletes jogként tekintenek az elnyomásra, arra hivatkozva, hogy elődjük is így csinálta. Miközben a királyok személyét és helyzetét az író ellentmondásosan látja, környezetüket következetesen bírálja. Azt állítja, hogy az udvar belső intrikái, kusza viszonyai, a megbízhatatlan miniszterek olyannyira elterelik az állam fejének figyelmét, megváltoztatják értékrendjét, ítélőképességét, hogy az teljesen elveszíti realitásérzékét és igazságosságát. Ebben a vonatkozásban az érdem nélküli, születési arisztokrácia és főként a katolikus egyház szerepét emeli ki a szerző. Tanulmányában a bel- és külpolitikai kérdések során egyaránt visszatérő jellemző a katolikus egyházat és a pápai hatalmat érintő kritika. Kiemeli egyrészt, hogy a vallást mindig is könnyen felhasználták az emberi sötétség kihasználására, másrészt hogy a reformáció nem más, mint a Róma elleni jogos és sikeres forradalom. Az aktuális európai erőviszonyok tárgyalásánál mintegy kiindulópontul szolgál a Szent Szövetség megalakulása: ezt eleinte még nemes és jó célok jegyében a félelem hozta létre, de ahogy elmúlt a veszély, úgy vált egyre inkább a születési arisztokrácia végrehajtó hatalmává, az 1820-as évek dél-európai mozgalmainak felszámolójává. A fejedelmek szövetkezése, együttműködése elvileg célszerű, a korábbi háborúkhoz képest meglepő fordulat, valójában azonban annak a beismerése, hogy a forradalmi veszély nagy, és igen közeli. Ráadásul ez a merész lépés azzal is fenyeget, hogy példát mutathat a népek számára, akiknek a szoros szövetsége esetén minden addiginál nagyobb háború törhet ki. Csengery szerint leginkább Franciaország veszített régi fényéből, európai pozíciójából. A Bourbon-restauráció a középszerűek hatalmát eredményezte, akik-