Századok – 2004
Tanulmányok - Vári András: Uralom az uradalomban. A nagybirtokos; a gazdatisztek és a parasztok közötti hatalmi viszonyok egy per tükrében az 1810 –es években III/539
540 VÁRI ANDRÁS Ferenc halála idejére — már kialakult, ezután csak egymás közti sáljaik változott. A 18. század második felében a szabolcsi-szatmári „külső" birtokok (Erdőd, Nyírbátor, Fehérgyarmat, Királydaróc stb.) súlya nőtt meg a nagykárolyi uradalom rovására, később, 1798 után pedig az alföldi birtokok váltak jelentősebbé a régi központi blokk, a szatmár-szabolcs-bihari uradalmakkal szemben. A súlypont eltolódást egyrészt a birtokosi sajátgazdaság (majorkodás) fejlődésének az egyes országrészenként, uradalmanként eltérő üteme okozta, másrészt a Károlyiak alföldi birtokainak 1798-as gyarapodása a Harruckern-örökség útján.2 Összességében elmondható, hogy a birtokkomplexumon a Magyar-országon akkor megtalálható paraszti vagy majorsági gazdálkodási formák majd mindegyike megtalálható volt, a minőségi bort adó szőlőktől az extenzív, rideg állattartásig, a városi-bányavidéki piacra gabonát termelő majorságtól a svájceréjig, az épület-és tűzifa-eladástól az olyan erdei iparokig, mint a hamuzsír- és üveghuták.3 Mindez a gazdálkodásbeli sokféleség, csakúgy, mint a birtokosok egyéni életkörülményei, távolléte birtokaiktól, de még talán a korszellem is az igazgatás átalakítása irányában hatott. A változást a 18. század végét tekintve már Wellmann Imre is „bürokratizálódásként" jellemezte, szembeállítva azt a birtokokat korábban jellemző patriarchális függőségi rendszerrel.4 Ez jelenti egy korán, már a 17. században kialakult, de erősen ingadozó következetességgel alkalmazott ellenőrzési-elszámoltatási technika, eszközrendszer immáron következetes és mindenre kiterjedő alkalmazását. De jelent egy szervezeti rendet és a tisztek ahhoz alkalmazkodó viselkedését, kultúráját is. - Wellmann nagyobbrészt éppen ezt a tényezőt látta változóban. Talán éppen ennek a tényezőnek lassabb változási tempója gátolhatta a viszonylag korán „kitalált" bürokratikus szervezési-ellenőrzési technikák gyorsabb és mélyebb alakító hatását a birtokigazgatás tényleges gyakorlatára. Mindenesetre ez az említett instrumentárium a 18. század végétől már kiteljesedett gyakorlata a magyar nagybirtoknak, így a Károlyi-birtoknak is. Ezt az irányítási modellt és gyakorlatot fedésbe hozhatjuk a bürokratikus uralom szociológiai modelljével. De az agrártársadalom történetének bármely kutatója azonnal hozzáteszi majd, hogy a kép nem teljes, ezernyi, a „bürokratikus hatalomgyakorlási modell"-nek ellentmondó jelenséggel találkozhatunk. A birtoknagyság és a bürokratizációs folyamat mindenesetre azt eredményezték, hogy az ilyen modernizálódó irányítású nagybirtokokon egyre kevésbé lehet az igazgatási gyakorlatot az egyes uradalmak szintjén tárgyalni. Ez csak az összes uradalom, az egész birtokkomplexum vonatkozásában lehetséges. Az egységes gyakorlatot egyre részletesebben és pontosabban szabályozták. A birtokigazgatás formáinak és céljainak egységesítését, és a tisztek helyi érdekcsoportoktól való elválasztását egyaránt szolgálta a tisztek szisztematikus rotációja az egyes uradalmakon belül csakúgy, mint az egyes uradalmak között. Ez persze külön kis világokként el is szigeteli a többi igazgatási szervezettől ezeket a nagy apparátusokat, ismét csak megnehezítve az általánosító értékelést. 2 Károlyi birtoktört.: II. 250. 3 Vári András: A gróf Károlyi-család nagykárolyi birtokkerületének jövedelmei és gazdálkodása, 1760-1791. (Egyetemi doktori disszertáció.) Bp. 1983. 4 Wellmann Imre: Mezőgazdaság-történetünk új útjai. In: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Budapest, 1937. 684.
