Századok – 2004
Krónika - Kristó Gyula (1939–2004) (Makk Ferenc) II/531
KRÓNIKA 533 lényege az a gondolat, hogy az igaz, reális történelem megismeréséhez a tényeken keresztül vezet az út, a valóságos tényeket pedig egyedül a források révén állapíthatjuk meg. Ezért minden történeti kérdésben mindig vissza kell térni a megfelelő kútfőkhöz, amint azt a humanista Petrarca „ad fontes" elve is tanította. Nem dogma, ideológia vagy prekoncepció alapján kell tanulmányozni a magyarság és az emberiség múltját, mert az konstruált történelemhez, azaz történelemhamisításhoz vezet. Csak a kritikailag megvizsgált hiteles kútfők alapján szabad történelmet írni, amint azt a kitúnő ókorász, Niebuhr is a 19. század elején megfogalmazta. Csak azt szabad megírni, amit a források megengednek. Kristó professzor képletesen ezt az egyik cikkében úgy fejezte ki, hogy őt a források folyama sodorja magával, és csupán a kútfőknek engedelmeskedik. Egy másik helyen azt írta: „Forrásról forrásra araszolva keresem az igazságot." Szakmai hitvallása, történészi ars poetica-ja szerint a történelem éppen olyan ténytudomány, mint bármelyik természettudományos diszciplína. A források meghatározó értékének, a hiteles kútfők elsődlegességének hirdetése egy olyan korszakban, amidőn egyik oldalon a források lebecsülése, másik oldalon viszont a laza forráskezelés (a különböző értékű kútfők egybemosása) volt jellemző, nagy jelentőségű szakmai állásfoglalásnak bizonyult, amely a magyar medievisztikában a fiatal középkorkutatók számára is követendő példa gyanánt szolgált. Kristó Gyula feltétlen forrástisztelete abban is kifejezésre jutott, hogy munkássága fontos részének tekintette a forráskiadást, amely évtizedekig hálátlan feladat volt, mivel tudományos fokozatot nem lehetett vele szerezni. Ma már egészen másként van, s ez döntő mértékben Kristó professzor áldozatos munkájának és határozott kiállásának köszönhető. Forráspublikációit Csák Máté történetére vonatkozó oklevelek közzétételével kezdte, folytatta — Mályusz Elemér munkatársaként — a Thuróczy-krónika kritikai editiójával, amihez kétkötetes latin nyelvű kommentáranyag járult. Legnagyobb tette kétségtelenül az Anjoukori Oklevéltár munkálatainak megszervezése és beindítása volt. 1990-től 16 regesztakötet jelent meg, ebből 7 kötet Kristó Gyula munkája. A mintegy 50-60 kötetre tervezett oklevéltár a magyar történeti forráskiadás legnagyobb vállalkozásának tekinthető, amely szilárd alapot biztosít majd a mostohán kezelt 14. század kutatásához itthon és külföldön egyaránt - tekintettel az Anjou-dinasztia korabeli európai jelentőségű szerepére. Hamarosan befejeződik a Károly Róbert korabeli rész, Nagy Lajos ideje már az utódokra marad. Az eredeti, latin nyelvű kiadások mellett számos könyvben — tetemes jegyzetapparátus kíséretében — magyar nyelven jelentette meg a középkori kútfőket. Különösen jelentős ezek közül két mű, amelyeket munkatársaival együtt állított össze a magyar honfoglalás és az államalapítás korának írott forrásairól (1995, 1999). Mindkét gyűjtemény a korabeli história tanulmányozásához gyakran forgatott kézikönyvnek számít. Kristó professzor a totális történelem művelésének volt a híve. Tudatosan törekedett arra, hogy a források segítségével a részletektől eljusson a nagy egészig, a szintézisalkotásig. Ugyanakkor fontosnak tartotta a helytörténetírást is. Szeged, illetve a dél-alföldi régió egésze és egyes települései középkorának vizsgálatával bizonyította, hogy a lokáltörténelmet szívügyének tekintette.
